Multitasking
A legizgalmasabb újdonság a multitaskinghoz kapcsolódik, immár lehetőség van egyszerre két alkalmazást is a kijelzőn tartani. Maga a módszer persze nem kimondottan eredeti, az Apple esetében már az OS részéről beszélhetünk. Sőt, bizonyos androidos készüléken is elérhető, ilyenek például a Samsung és az LG eszközök, ám az Android N rendszerszintű támogatást jelent, egységes szabvánnyal a fejlesztők felé. Nem szorosan, de ide kapcsolódik a picture in picture mód is, mely az Android TV OS része lesz az N debütálásakor.
Az osztott képernyős módot a multitasking gombot hosszan nyomva, vagy ujjunkat a képernyő aljáról felfelé húzva aktiválhatjuk, igaz, utóbbit külön engedélyezni kell a System UI Tunerben. A fejlesztői előzetesben ez már szinte az összes gyári alkalmazással működik, a legtöbb esetben egyedi átméretezett UI-jal (azaz nem a vágjuk le a felét módszer alkalmazásával), utóbbira a számológép, a tárcsázó és a YouTube a legjobb példa. Fontos kiemelni, hogy a régebbi Android verzióra készült appok esetében nem működik automatikusan a dolog, a fejlesztőnek kell engedélyezni. Megadható a minimálisan szükséges kijelzőméretet is, azaz például a fejlesztő kikötheti, hogy a képernyő felénél kisebb helyet nem foglalhat el az adott alkalmazás. És ez az igazán nagy különbség a már létező androidos megoldásokkal szemben, az egységes követelmény- és szabályrendszer alapfeltétele a jó felhasználói élménynek.
Az alkalmazásváltó vizuálisan is megújult, az Android N jóval nagyobb kártyákkal operál elődjeinél, ám az összes app egyszerre történő kidobására még mindig nincs lehetőség (legalábbis a vanilla verzióban). Újdonság, hogy a multitasking gombot kétszer megérintve a legutóbb használt program kerül előtérbe, meggyorsítva az átváltási folyamatot. Ha egyszerre két alkalmazás futtatása közben nyomjuk meg a home gombot, a kijelző tetején lévő app az állapotsávba költözik, új app megnyitásakor pedig előbbi is előtérbe kerül, az előzetesen átméretezett ablakban. Ekkor maga az alkalmazásváltó sem foglalja el az egész képernyőt, hanem az alsó fertályban jelenik meg. Fontos továbbá, hogy osztott képernyős programok között drag and drop módon is lehet szöveget másolni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!