Külső
Az anyaghasználat – ahogy a bevezetőben is szó esett róla – az ASUS-nál megszokottakhoz képest egy kicsit csalódás, hiszen az üveg mellett szinte kizárólag műanyagból készült a gyártó újdonsága. Szerencsére hiába nyomkodjuk hátulról, a kijelző nem színeződik el, lényegében egészen egyben van a cucc, bár extrémebb tekergetés esetén azért képes ijesztően recsegni a ház. A 263 x 180,8 x 9,9 milliméteres méret egész kompakttá teszi a masinát, ráadásul az 580 grammos tömeg sem mondható vészesnek. A lekerekített éleknek köszönhetően egyébként egész kényelmes a fogás, még akár hosszabb kézben tartás sem okoz nagyobb gondot.
Az előlapon körbefutó keret még mindig vastagabb egy kicsit, mint amennyivel elérné az igazán esztétikus kinézetet, ám emiatt normális esetben semmilyen módszerrel nem tudjuk letakarni a képernyőt. Az IPS LCD kijelző a tablet megnevezéséből kikövetkeztethetően 10 hüvelykes képátlóval rendelkezik, melyhez 1280 x 800 képpont felbontás tartozik (148 pixel / inch sűrűség, kicsit már kevésnek mondanám). Betekintési szöge csaknem száznyolcvan fokos, 350 nites fényerejének köszönhetően pedig még nappal is kiválóan látható. A megjelenítő feletti kereten találjuk a videohívások generálására is használható előlapi kamerát, de errefelé tündököl az ASUS logója is.
Az oldalak lekerekítettsége teljesen tenyérbe illeszkedő felületet ad, viszont egy nagyon kicsit az előlapi keret túlnyúlik az alsó részen, így a kritikusabb szemek (és kezek) azért érezhetik ezt, de átlagos használat esetén egyáltalán nem zavaró. A csatlakozókat elég logikusan rendezték el, a MeMO Pad 10 jobb felére a hangerőszabályzó billentyű és a 3,5 milliméteres jack aljzat került, baloldalon pedig egy microUSB csatlakozó, egy miniHDMI kimenet és egy microSD kártyahely terül el. Bal felül tudjuk be- és kikapcsolni a tabletet, de ez a gomb szolgál a képernyő lezárására és feloldására is.
A hátlap sajnos műanyagból készült, sima felületének köszönhetően pedig igen gyorsan összegyűjti az ujjlenyomatokat, habár a fehér színnek köszönhetően kevésbé látszódnak meg ezek rajta. A borítás a tabletes trend szerint nem leválasztható, így az akkumulátort sem tudjuk cserélni. A hátlap közepén egy ASUS felirat tárul elénk, középen felül pedig a fotózásra szolgáló modul figyelhető meg. Két oldalra egy-egy hangszórót építettek be, ezzel is fokozva az egyébként sem túl gyenge hangerőt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!