Hirdetés

Fussunk neki újra: hogy áll most a mobilfizetés?

Új szemlélet

Most ugyebár ott tartunk, hogy az előző oldalon említett három bank mellett a Telenornak is van saját mobiltárca megoldása, ez utóbbiról a Mastercard amúgy azt mondja, hogy elavult módszerekre épül, de ez egy nehezen érthető és még nehezebben alátámasztható dolog. Pusztán arról van szó, hogy itt a SIM-kártyán tárolódnak az adatok, pont ezért van benne a Telenor, de attól még ez semmivel sem kevésbé biztonságos megoldás, mint az, ami a Mastercard víziója (a szoftveres tárolás), és amely a mobilszolgáltatók kihagyásával valósulhat meg. A Telenor megoldásához két dolog kell, a MobilPass nevű SIM-kártya, illetve a Telenor Wallet alkalmazás, amely jelenleg csak Androidra érhető el. Használata több mint 83 ezer hazai (és sokkal több külföldi) POS-terminálon teszi lehetővé a mobilfizetést, plusz lehet pályamatricát, lottószelvényt, pizzát venni, számlát fizetni, akár a tárcában, akár a bankszámlánkon lévő összeg terhére. A legtöbb készüléken amúgy kikapcsolt kijelzővel is működik a dolog, ha az NFC bekapcsolva marad, ezt a mobilszolgáltatókat kikerülő megoldások nem tudják, de - később látni fogjuk - ez egyáltalán nem baj.

Az első, mobilszolgáltatót és készülékgyártót kihagyó, mobilfizetéses megoldás itthon
Az első, mobilszolgáltatót és készülékgyártót kihagyó, mobilfizetéses megoldás itthon [+]

Magyarán az eddigiek teljesen erőtlen és túlbonyolított megoldások voltak, kudarcba is fulladt az egész, egy teljesen esélytelen vergődés zajlott eddig ebben a témában. A mobilszolgáltató pénzügyi tranzakciók sápjából akarta kiegészíteni a bevételt, a telefonokban az NFC még nem terjedt el eléggé, a bankok lusták voltak és lassúak, a Mastercard pedig mindig megpróbált szervilis módon alkalmazkodni az éppen aktuális közeghez, de ennyifelé nem lehet szakadni, mert a vége mindig az volt, hogy az ügyfeleknek kellett ötmillió helyen regisztrálni, aláírni, befáradni a bankfiókba, a mobilcéghez, telepíteni, aktiválni és egyáltalán: az egészet megtanulni. Amikor a Mobiltárca Szövetség felbomlott, akkor már látszott, hogy itt teljesen másra van szükség.

Nemrég az MKB Pay is elindult
Nemrég az MKB Pay is elindult [+]

És a Gránit Bank lépett talán először, meglátták a lehetőséget a dologban, megcsinálták a szolgáltatást és elkezdték nagy erőkkel hirdetni is. Ügyfélszám alapján kicsi bank, nekik nagyon nagy lehetőségnek tűnt, hogy ezzel szerezzenek új belépőket, az MKB is összekapta magát, de pont a méretbeli eltérések miatt igazán most, az OTP piacra lépésével mondhatjuk, hogy egy új érába léptünk végre és tényleg van mobilfizetés Magyarországon, olyan, ami valóban működik, pofonegyszerű és nem kell hozzá semmi trükk, ez pedig az OTP eddig is meglévő alkalmazásának, a Simple-nek a továbbfejlesztéséből jöhetett létre. A Simple eddig is egy olyan platform volt, amin keresztül számtalan különféle dolgot lehetett megvásárolni a bankkártyánk terhére (és nem csak OTP-s kártyát lehet felvinni). Autópálya-matricát, mozijegyet, koncertbelépőt, parkolást, ételt lehet rendelni a pizza.hu-val együttműködve, tehát egy csomó olyan dolgot, amit sokszor egyébként is telefonról tesz már meg az ember. Innen pedig egyetlen lépés volt, hogy ha OTP-s, Paypass képességekkel bíró kártyát viszünk fel, akkor onnantól a telefon NFC chipjén keresztül megvalósulhat az érintéses fizetés bankkártya nélkül is, ezt pedig most már működik, ki is próbáltunk.

Az OTP pedig a Simple alkalmazásba építette be a mobilfizetési megoldást Az OTP pedig a Simple alkalmazásba építette be a mobilfizetési megoldást
Az OTP pedig a Simple alkalmazásba építette be a mobilfizetési megoldást [+]

A gyors kártyafelvitel után más dolgunk nincs is, mehetünk telefonnal vásárolni mindazon helyekre, ahol egyébként is van érintéses terminál. Ez pedig ma már szinte mindenütt működik, ahol kártyás fizetésre is van mód, nekünk egyedül egy IX. kerületi Sparban mondták, hogy itt már többen próbálkoztak, de még senkinek sem sikerült. De tudtunk vásárolni gyorsétteremben, kínai büfében, benzinkúton, italautomatánál, közértben. Pár dologra azért érdemes figyelni, egyrészt igencsak csökken a hatásfok, ha a telefont tokban tartjuk. Nem lehetetlen így sem, de néha elég hosszan kell idétlenkedni a terminál mellett, hogy létre tudjon jönni a kapcsolat. Másrészt érdemes megtanulnunk, hogy a telefonunk hátlapja alatt nagyjából hol található az NFC chip, igen ostobának éreztem magam, amikor a benzinkúton ott köröztem a terminál mellett percekig, mire végre létrejött a kapcsolat. De ezek csak kezdeti nehézségek, a negyedi vásárlásnál már simán, elsőre összejött a dolog.

Gyorséttermi mobilfizetés - minden gond nélkül
Gyorséttermi mobilfizetés - minden gond nélkül [+]

Persze biztonsági szempontból is érdemes megvizsgálni a helyzetet. Egyrészt a Simple-nél nincs 5000 forintos limit, ami felett már PIN-kódot kér a terminál, ha telefonnal fizetünk, akkor ezzel nem kell foglalkoznunk. Az OTP-nél úgy gondolják, hogy ha feloldjuk a telefon kijelzőjét (ujjlenyomattal, kóddal, mintával), akkor az a mi telefonunk és a tranzakció csak bekapcsolt kijelző mellett valósul meg. Ez egyébként alapvetően logikus megközelítés, éppen ezért erősen ajánlott valamiféle védelmet társítani ehhez, ha esetleg eddig nem tettük volna meg (noha adataink védelme miatt ez amúgy is javasolt). A tranzakciókat a Simple alkalmazásban nyomon követhetjük, illetve ha a bankkártyánkhoz be van állítva az SMS-értesítés, akkor természetesen az sem marad el.

A kólát mobillal fizettem, gáláns módon 5 forint borravalóval
A kólát mobillal fizettem, gáláns módon 5 forint borravalóval [+]

Van tehát már működő, mobilfizetéses megoldás Magyarországon is. Néhány helyen még rácsodálkoznak, de általában a kereskedelmi dolgozók már láttak ilyesmit, vagy adott esetben kaptak arról információt, hogy előfordulhat, hogy a vásárló telefonnal fizet, az eddigi tapasztalatok tényleg pozitívak. Az OTP illetékesei szerint nem kizárt, hogy majd a jövőben nem csak OTP-s kártyákat tudnak kelezni, de egyelőre ez a korlátozás megvan. Nekünk csak egy kérdésünk maradt a végére: mire vártunk eddig? És erre is kaptunk választ, az OTP szerint 2016-ban haladta meg először az érintéses fizetések száma a PIN-kódos megoldásét, és jelenleg úgy tudják, hogy 1,2 millió okostelefonban van itthon NFC, amely mostanában kezd majd a középkategóriában is elterjedni, ezért most látták elérkezettnek az időt, hogy a tényleges mobilfizetést bevezessék. Az eredmények bizakodásra adnak okot, a Simple alkalmazásba az első 12 napban 9100 kártyát digitalizáltak a felhasználók és közel 100 millió forint értékben vásároltak telefonos mobilfizetéssel. Várjuk a többi bank megoldását is, mert egyébként telefonnal fizetni (ha leszámítjuk, hogy mennyire újszerű) kifejezetten kellemes, egyszerűbb elővenni, mint a pénztárcából a kártyát, egyből visszanézhetjük az összes tranzakciónkat és ott van a kezünkben az a lehetőség is, hogy ne csak bolti vásárlásokra, hanem egyéb online megoldásokra is használjuk.

Bocha & Bog

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Azóta történt

Előzmények