Bevezető
A legtöbb gyártó úgy állítja össze a portfóliót, hogy abban nagy hangsúlyt kapnak a csúcsmodellek, ahol mindenki meg tudja mutatni, hogy mire képes, ha igazán nekidurálja magát. Az olcsóbb szegmensben inkább azon matekoznak a cégek, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak minél elfogadhatóbb áron kínálni, s itt a nagyobb gyártók nehezebb helyzetben vannak, a feltörekvő, jellemzően kínai márkákat nehéz megverni ezen a területen. Ugyanakkor viszont bizonyos dolgok, amik a csúcsgépekben jelennek meg idővel az alacsonyabb árfekvésű gépekben is visszaköszönnek és ezzel lehet mégis indokolni a picit magasabb árcédulát.
[+]
Erre jó példa a HTC, akik a Sense és az optimalizáció zászlajába takarózva hajlamosak túlárazni az alacsonyabb képességű cuccokat is, de a Samsung is egyre több, közepes képességű modelljében vezeti be mondjuk a tekintetfigyelést, illetve a koreai céghez köthető szoftveres okosságokat. A Huawei a P6 kapcsán a felhasználói felületre is rágyúrt, az Emotion UI pedig azóta több olyan gépben is felbukkant, ami nem tartozik a csúcsmodellek közé. Az Y530 is ilyen, ráadásul a hazai fogyasztók egy része már kellemes emlékeket ápol az Y-nak kezdődő eszközök kapcsán, hiszen például az Y300 egy korrekt kis masina volt annyiért, amennyiért adták.
[+]
Az Y530 viszont első blikkre nem tűnik egy különösebben ütős ajánlatnak, a kétmagos processzor mellett WVGA kijelzőt és fél gigányi RAM-ot kapunk, és hiába böngésszük végig oda-vissza a specifikációs táblázatot, nem fogunk találni semmi olyan extrát, ami miatt a vásárló azt mondja, hogy uraim, ez itt egy ugyan nem egy erőbajnok, de. Mert a “de” után nincs semmi, az egyedi felhasználói felületen túlmenően semmi olyan plusz trükköt, megoldást nem találunk, ami arra ösztönözné a vásárlót, hogy egyáltalán a kezébe vegye és megnézegesse tüzetesebben az Y530-at. Sebaj, nekünk az a dolgunk, hogy megtegyük ezt a vásárlók helyett is, és ha találunk valamit, akkor azt jól megírjuk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
