Hirdetés

Huawei Mate S - az Erő nincs vele

Bevezető

A nyomásérzékelés nem új keletű sem az okostelefonok, sem más kütyük körében, a Galaxy Note széria S Penje például évek óta több száz nyomáspontot megkülönböztet, bár ott a stylus és a digitalizáló oldja meg a dolgot. A nyomásérzékelés divatja idén új lendületet kapott, köszönhetően a Force Touch fantázianevű technológiával ellátott Apple Watch-nak, és szeptember 9-én az új iPhone-ok is valami hasonlóval (3D Touch) mutatkoztak be. A Huawei azonban elébe ment a dolognak, és már szeptember 2-án bejelentette nyomásérzékelős új csúcskészülékét, hangosan kiáltva, hogy „első”, természetesen itt a mobilos divízióra gondoltak.

A Mate S jóval kisebb elődjénél, a hathüvelykes Mate7-nél
A Mate S jóval kisebb elődjénél, a hathüvelykes Mate7-nél [+]

Igen ám, csak akadt egy kis bibi: az érintésérzékelés a 128 gigabájtos Mate S Luxury Edition privilégiuma, amely a berlini IFA-n még annyira nem állt készen a premierre, hogy a nagyközönség és honlapunk sem tudott egy ilyen változatot megnyomogatni. A megjelenés időpontja is homályos, így aztán a hamarosan elstartoló iPhone 6s és 6s Plus bizonyosan előbb kerül polcokra nyomásérzékelővel. Ebből következik, hogy a nálunk járt 32 gigabájtos Mate S nem ilyen, így nem lehet a galériában aszerint nagyítani, hogy mennyire erősen szorítja a képernyőre az ujját az ember, ahogyan 100 és 400 gramm közötti tárgyak tömegét sem lehet megállapítani – a Luxury Edition erre is képes lesz.

A Huawei Mate S-nek (jobbra) a Galaxy Note5 mellett sem kell szégyenkeznie: gyönyörű készülék
A Huawei Mate S-nek (jobbra) a Galaxy Note5 mellett sem kell szégyenkeznie: gyönyörű készülék [+]

Ha hozzávesszük azt is, hogy drágán startol el a 32 gigabájtos alapmodell is, a Kirin 935-ös SoC és az adatkommunikációs felhozatal pedig szűkösebb a mai abszolút elitnél, kisebb lelkesedéssel fogtunk neki a tesztnek, mint amire szeptember 2-a előtt számítottunk, hiszen valami hasonlóval a kedvezőbb árú Honor 7 bemutatóján már találkoztunk. De hát azért elemezzük ki ezeket a készüléket részletesen, hogy a tesztkörök és a mindennapi használat megfigyelései leváltsák mindazokat a gondolatokat, amelyek előzetesen kavarogtak a fejünkben, és a mutatós phabletet kézbe véve, ujjunkat pedig az ultragyors biometrikus szenzorra helyezve, elég hamar elfelejtettük a Force Touch szókombinációt.

Ablakos kivágású védőtokot is találtunk a Mate S elegáns dobozában
Ablakos kivágású védőtokot is találtunk a Mate S elegáns dobozában [+]

A Huawei a tervezés frontján manapság nem köt kompromisszumokat, ami a csomagoláson is megmutatkozik: egy matt fekete papírborítóból egy matt fekete kartondobozt varázsoltunk elő, amelynek fedőlapján egyedül egy Huawei logó virított. A fedelet hátrahajtva a Mate7-et megidéző, roppant elegáns phablet, a tálcája alól pedig egy 2 amperes töltőfej, egy microUSB kábel, egy earbud típusú mikrofonos füles, egy ablakos kivágású védőtok és a SIM-tálca nyitására alkalmatos apró tű került elő. Az első benyomásaink pozitívak: látszik, hogy a Huawei nem akart mindjárt a dobozolásnál a költségeken faragni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Honor 7 - emeli a tétet

    Az ár/érték bajnok Honor 6 tavaly nem csak a konkurenciának, hanem a folytatást illetően magának is feladta a leckét. A Honor 7 fémházzal és ujjlenyomat-olvasóval válaszol.

  • Mobilarena TV: nem vesz részt a csúcstalálkozón

    Mai adásunkban a Huawei G8-cal foglalkozunk, mely az 5,5 hüvelykes kijelző mellett középkategóriás felszereltséggel, dizájnos külsővel és ujjlenyomat-olvasóval hívja fel magára a figyelmet.

  • 27,4 millió készüléket szállított le a Huawei

    A kínai gyártó pontos számokat közölt az elmúlt három hónap eredményeit tekintve, amiből kiderült, hogy a P8 is az elődjéhez hasonlóan jól fogyott.

  • Huawei G8 - próbálja figyelni a nagyokat

    A berlini IFA kiállításon mutatkozott be a mobil, aminek előnye az 5,5 hüvelykes kijelző és az ujjlenyomat-olvasó, kamera és árazás terén viszont sajnos nem alkot maradandót.

Előzmények

Hirdetés