Sims 3

A Sims nevű PC-s játékot úgy gondolom, hogy senkinek nem kell bemutatni. Minden idők egyik legsikeresebb játékszériájáról van szó, mely bebizonyította a világnak, hogy nem feltétlenül szükséges csillogó-villogó háromdimenziós grafika, fantasy világ vagy az ember életétől markánsan különböző dolgok ahhoz, hogy valami sikeres legyen. Pont ellenkezőleg: a Sims pont azzal hódított, hogy ugyanazt kellett benne csinálnunk, amit a valóságban, vagyis élni, annak minden örömével és bánatával együtt. Persze a függőségi faktor kialakulásában valószínűleg az is benne volt, hogy sokan a sanyarúnak hitt életük helyett a virtuális világban próbálták kiélni siker és egyéb éhségüket, vágyaikat, de ez már egy másik történet...

A Sims már rengeteg mobilplatformra elérhető volt valamilyen formában, ezen alkalmazások többsége viszont legfeljebb az elnevezésében hasonlított Will Wright sokak által zseniálisnak gondolt játékához. A mostani iPhone-is verzió viszont egyértelműen az eredeti verzió átültetése, a szám alapján a széria harmadik epizódjáról van szó, de mivel a trióban a grafikán és egyéb, úgymond számmal kapcsolatos dolgokon kívül nem történt semmi előrelépés — tehát a játékmenet nem változott — akár a Sims második részének is nevezhetnénk. Az elsőnek azért nem, mert az iPhone-os verzió grafikája szebb, mint az első PC-s verzióé.

Persze azért érezni, hogy az életszimulátor butított változatáról van szó. Az első pofon rögtön a karaktergenerálásnál érkezik, ahol egy átlagos hölgy számára nagyon soványnak tűnő ruhakollekcióból válogathatjuk össze simünk öltözékét, arról nem is beszélve, hogy már ezen a ponton is szaggat picit a játék. A ruhák nagy része egyébként olyan ódon, hogy az leírhatatlan, ilyen cuccokat sem húsz éve, sem soha nem hordott normális ember — persze, ez egy játék, de ha már az "életet szimulálja", akkor tartsa magát dolgokhoz — enyhe rosszindulattal azt is mondhatnám, hogy beszűkült látóterű programozók vízióit tükrözi a ruhakínálat. Az öltöztetős rész után jöhet a személyiség kiválasztása, ez határozza meg, hogy milyen feladataink lesznek a játékban. Én hirtelen felindulásból a mániákus jellemet választottam, így tehát játék közben olyan missziókat (pontosabban "vágyálmokat") kaptam, mint hogy aludjak öt másik ember ágyában, fogjak egy nagy halat a városi tóból, borítsak ki öt embert, illetve zuhanyozzak le az összes városban élő sim fürdőszobájában. Szép célok.

A játékmenet is elég korlátozott, legalábbis az elején az, később persze lehet, hogy bővülni fog a repertoár, bár a néha kissé akadozó képet és az előzetes videót elnézve ezt én sem tudom elhinni. Simünknek az elején van egy háza — amit nem mi építünk, tehát minden, csak olyan nem, mint az én ideális lakással kapcsolatos elképzelésem — pár álma, pár bútora, ennyi. Az álmokat teljesíteni kell, ehhez persze kell pénz, amihez munka kell. A melókeresés sem nagy mutatvány, bemegyünk azon pár helyre, ahol lehet dolgozni (önkormányzat, laboratórium), majd elfogadjuk az állást, innentől az egyetlen feladatunk, hogy minden nap időben beérjünk, majd megkapjuk a zsetont, amit kemény két darab boltban költhetünk el, a hobbiboltban és a közértben. Persze bútorokat és egyéb lakásba való dolgokat is vehetünk, de alapból csak a legolcsóbb, leggagyibb cuccok elérhetők. Vannak továbbá más simek a városban, akikkel beszélgethetünk, viccelődhetünk, flörtölhetünk.

A program grafikája a néha jelentkező szaggatásokat leszámítva elsőosztályú, a kezelhetőség is teljesen rendben van. Aki sosem játszott Simset, annak érdekes lehet az iPhone-os verzió, a fanatikusoknak valószínűleg szintén az, én fél óra alatt kiborítottam az egész várost azzal, hogy éjnek idején betörtem és zuhanyoztam a kádjukban, aztán meguntam az egészet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!