Hirdetés

LG Optimus G - a G-erő

Bevezető, tartozékok

A telekommunikáció világa mostanában erősen kétpólusú lett, szinte minden hír a Samsungról és az Apple-ről vagy a kettejük közötti csatáról szól. Noha kétségtelen, hogy e két gyártó uralja ma a mobilpiac jelentős részét, ne feledkezzünk meg a többiekről, ahol talán még nagyobb a harc. Itt van például az LG, amely sokáig stabil harmadikként igyekezett előrébb jutni. Sajnos a törekvések eleinte kudarcba fulladtak, és lecsúsztak a középmezőny népes társaságába.

LG Optimus G
[+]

Koreában azonban nem olyan felfogással dolgoznak, hogy feladják. Ahogy az már tavaly is látszott, az LG nagy offenzívát indított, amit idén is folytatnak. Ráadásul jól látják, hogy nem csupán a termékkínálatra kell hangsúlyt fektetni, hanem a már meglévő készülékek és vásárlók támogatására is kell gondolni. Az Optimus G nem is mondható igazán újnak, hiszen már tavaly megjelent, ám felbukkanására mostanáig kellett várni. Rögtön egy jó hírt is beszúrok ide, miszerint a cikk írása közben kaptam meg a sajtóközleményt, melyben az európai mellett a magyarországi hivatalos megjelenést is bejelentették. Ennek pedig bizony örülhetünk, mert az Optimus G okozhat meglepetéseket, de haladjunk csak sorban.

LG Optimus G
[+]

A készülék a VIP-Phone polcáról került hozzánk, a doboz hasonlít az Optimus True HD LTE csomagolására, ám ezúttal egy egész kompakt, elegáns, hófehér kivitelben. A kibontás után rögtön a telefon kínálja magát, az alatta lévő felhajtható fedél alatt pedig a hálózati töltőfej, USB kábel és sztereó füles sorakozik, meg kapunk egy fém SIM-tálca nyitót.

LG Optimus G
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés