Bevezető, tartozékok
A fiatalok könnyű helyzetben vannak, hiszen lényegében beleszületnek ebbe a rendkívül gyors technológiai fejlődésbe, egyértelmű számukra a számítógépek és a különböző okostelefonok kezelése. Az idősebb korosztály viszont sokszor nem tud ilyen könnyen megbarátkozni a modern világ vívmányaival, a bonyolult kütyükkel, és az összetett szoftverekkel. Nyilván vannak azért olyan nagyik, akiknek a Skype vagy éppen az internetezés a mindennapjaik részét képezi, de a többség számára még mindig inkább az egyszerűbb megoldások a kedvezők.
Érintőkijelző és fizikai kezelőgombok [+]
Számos gyártó próbál olyan készülékeket piacra dobni, ami a könnyű kezelhetőség jegyében készült, ezeknél a kütyüknél nem a hardver az elsődleges szempont, hanem a jól látható és gyorsan megszokható rendszer. A myPhone már több senior telefonnal rukkolt elő az utóbbi időben, a sort pedig tesztalanyunk, a Halo X névre keresztelt mobil folytatja. A kütyü egyszerű, mint a faék, nincs szoftveresen túlgondolva, és kicsit megpróbálja megszerettetni az érintőkijelzőt az idősebb közönséggel is. A gond viszont talán az árazással van, hiszen olyan ez a masina, mint egy otthoni vezeték nélküli telefon, csak kicsit többet tud, mégis sokkal több pénzt kell érte fizetni.
A dobozban még egy dokkoló is található [+]
A myPhone által rendelkezésünkre bocsátott teszttermék fehér csomagolásban érkezett meg hozzánk, tetején a mobilról készült képpel, és egy listával, ami a legfontosabb funkciókat sorolja fel. A doboz tartalma az átlagosnál bőségesebb, hiszen nem csak a telefon, a microUSB kábel és az egy amperes töltőfej lapul benne, hanem egy dokkoló is, bár ez kizárólag töltésre használható, nincs benne hangszóró.
Külső
Egy ideig gondolkodtam, hogy melyik telefonra hasonlít leginkább a myPhone újdonsága, aztán rájöttem, hogy a Samsung Galaxy Minit juttatja eszembe. A mai tepsitelefonokhoz képest ez a készülék jóval kisebb méretekkel rendelkezik, hiszen mindössze 120 x 62,4 x 14 millimeteres és 115 gramm tömegű. Kézben fogva teljesen rendben van a cucc, látszik, hogy a formatervet a legkönnyebb kezelhetőség jegyében alakították ki. Az összeszerelési minőséggel semmi gond nincs, nem recseg és nem ropog a mobil akkor sem, ha erősebben elkezdjük nyúzni. Az anyaghasználat közepes, külsőleg kizárólag műanyagot és üveget láthatunk.
A kijelző fényereje és érintésérzékenysége közepes [+]
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | myPhone Halo X | Op3n Dott telefon | Huawei Ascend Y550 | Samsung Galaxy Ace 4 |
Fehér fényerő | 229 nit | 348 nit | 320 nit | 305 nit |
Fekete fényerő | 0,36 nit | 0,28 nit | 0,26 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 636:1 | 1244:1 | 1234:1 | végtelen |
Színhőmérséklet | 19182 K | 7606 K | 7653 K | 7555 K |
Az előlapon egy 3,5 hüvelykes, HVGA, vagyis 320 x 480 pixel felbontású kijelző terül el, szerencsére ez egy IPS panel, és a mérések ellenére sem a fényerővel, sem pedig a betekintési szögekkel nincs probléma, a szoftver nagy ikonjai miatt pedig még az alacsony képpontsűrűség sem zavaró. A színek nem túl élénkek, valószínűleg ez csak egy 262 ezer színt megjeleníteni képes képernyő, a kalibráció viszont egyenesen borzasztó, a fehér annyira hűvösre lett beállítva, amilyenre eddig még egyik tesztkészülék esetén sem volt példa. Akad azért jó dolog is az előlapban, hiszen a Halo X egyik vonzereje lehet (legalábbis a kategóriában) az előlapon található érintőgomb hármasa, hiszen van külön billentyű a hívások kezelésére, és a kezdőképernyőre ugrásra.
A hívásmegszakító gomb visszalépésként is funkcionál [+]
Az oldalkeretnél lévő elem sajnos nem fémből, hanem plasztikból készült, bár legalább egy kicsit dizájnosabbá teszi a telefont. Jobbról lehet szabályozni a hangerőt, a gombok nyomáspontja és mérete is teljesen rendben van. Alul lehet megtalálni a microUSB csatlakozót, felülre egyedül a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet került.
A hátlap egy mozdulattal letolható [+]
A hátlap elég minimalista, a matt borítás lefelé csúsztatva lekapható a helyéről. A felső rész viszont stabilan áll a helyén, ennek közepén figyelhető meg a 2 megapixeles kamera, a hozzá tartozó ledes villanó, valamint a közvetlenül a szomszédságukban fekvő hangszóró. Ha levesszük a hátlapot, akkor először az akkumulátort tudjuk kivenni a helyéről, majd ezután már hozzáférünk a microSD és a microSIM foglalatokhoz.
Hardver, szoftverezettség
Rendesen kell kutakodni ahhoz, hogy a telefonban lapuló hardverről információkat szerezzünk. Túl sok még így sem derül ki, ám annyi szent, hogy egy MediaTek MT6260C a telefon a lelke, csak hát erről még a tajvaniak hivatalos dokumentuma sem árul el sokat, sem a felépítésről, sem pedig a processzor sebességéről. Minden bizonnyal egyébként valami egymagos CPU hajtja a kijelzőt. A rendszermemória mindössze 16 megabájt, ez elég arra, hogy a szoftverfelület elfusson a mobilon. Nem túl pörgős viszont a dolog, érezhetően küszködik egy kicsit a hardver, az alapvető programok aránylag gyorsan megnyílnak, ám például egy kép elmentése több másodpercet vesz igénybe. A belső tárhelynél 128 MB-ot ír a cég, ez egyértelmű badarság, mivel körülbelül 3,1 MB-ot tudunk adatokkal megtölteni. A microSD kártya tud kihozni a csávából, másképpen négy fotó alatt megtelítődik a memória. A rezgőmotor jó erőben van, könnyen megérezhetők az értesítések még vibráló módban is.
A szoftver rendkívül egyszerű, egy kicsit olyan, mintha Android lenne, legalábbis az információs sáv a Gingerbreadre hasonlít, persze valószínűleg valamilyen más megoldásról van szó. A zárolt képernyőn a jelzések, az idő és a dátum jelenik meg, a feloldáshoz a megjelenítőn felfelé kell csúsztatnunk az ujjunkat. A menürendszer könnyedén látható, és ezzel együtt átlátható, hatalmas ikonok formájában tekinthetjük meg a telefonon lévő alkalmazásokat. Nincs értesítési függöny vagy hasonló, és az ikonokat sem lehet másképpen rendezni sajnos. Nem találunk klasszikus értelemben vett menüt a rendszerben, csak a beállítások tartalmaz alpontokat. Itt főleg a csörgéssel, az adatkapcsolattal és a hívásokkal kapcsolatos konfigurálási lehetőségeket találjuk. A telefonkönyvben a névjegyekhez számos adat elmenthető, viszont a tárcsázóképernyőről ezek között nem tudunk prediktíven keresni. Lehet témázni is a rendszert, és itt most köszörültem egy nagyot a torkomon, hiszen ez a lehetőség annyiból áll, hogy világos vagy sötét lesz tőle a háttér.
A billentyűzetet én nem is értem. Persze, rendes virtuális QWERTY gombsor, de a gyengén látók vajon miként fogják eltalálni a betűket? Pont itt bukik meg a telefon könnyed használhatósága, mivel ekkora kijelzőn az apró karakterek bevitelénél még én is sokszor hibáztam. Szerencsére legalább a kézbesítési jelentések nem maradtak el, így a mobil a tudtunkra adja, ha az üzenet megérkezett a címzetthez. A naptár eseményeihez tárgy, időpont, kategória, emlékeztető, elhelyezkedés rögzíthető, a számológép pedig nem csak az alapműveleteket tudja, hanem képes gyököt vonni és négyzetre emelni.
A galéria a telefonon és a memóriakártyán lévő fotókat külön mutatja, sajnos elég nehézkes és lassú a képek betöltése. Ugyanilyen elven működik a fájlkezelő is. A csengőhangokat a microSD-ről is be lehet állítani, ez sokaknak lehet jó hír. Van hangfelvevő, aminek a minősége közepes, pár méterig még hallatszik minden, utána egyre inkább halkulni fog az, amit rögzítünk. A Bluetooth alatt lehet megtalálni a külső eszközökkel való kapcsolódás lehetőségeit. Van még egyébként FM-rádió és vaku, utóbbi esetén a hátlapi (igen gyenge) ledes villanót aktiválja a mobil.
Kamera, videó, audió
A fényképező 2 megapixeles, fixfókuszos, tartozik hozzá egy – korábban már sokat emlegetett – ledes villanó. A szoftver nem nyújt nagy élményt, a kereső képernyőjéről elérjük a galériát, a zoomolás csúszkáját és a vakut, vagy válthatunk videózásra, ha van merszünk HVGA felbontású, és körülbelül 10 képkocka/másodperc sebességű kisfilmeket rögzíteni. A beállítások között egymás alatt felsorolva látjuk a menüpontokat: expozíció-korrekció, jelenet mód (éjszakai), önkioldó (5, 10 másodperc), effektusok (szépia, szürkeárnyalatos), felbontás, és háttértár, azaz hogy hova mentse a nagyjából 300-500 kilobájtos képeket a telefon.
Ha valaki megnézi a fotókat, akkor valószínűleg el sem fogja olvasni ezt az elemzős részt, mondjuk nincs is rá szükség. Egyszerűen ez a szenzor sajnos nem használható, nincs benne semmi jó. A dinamikatartomány botrány, a vonalélesség és a részletesség pedig olyan fogalmak, amiket a kamera még hírből sem ismer. Nagyon lassan menti el a képeket, és ahogy sötétedik, minden képzeletet felülmúlóan romlik a már alapjáraton is vállalhatatlan minőség. A lényeg annyi, hogy fotózásra és mozgófilmek rögzítésére se használjuk a készüléket.
A videolejátszó a felvett tartalmakkal megbirkózik, másra viszont nem jó, mivel a HD és a VGA felbontású filmektől is összeroskad. A zenelejátszó már egy kicsit jobb konstrukció, az MP3-akat lazán viszi, többre aligha lesz szükség. Ennél is jobb az FM-rádió, ami fülhallgató nélkül képes működni, mivel az antenna a telefonban található, ez ritka és egyben rendkívül hasznos megoldás. A hangerő szuper, egy jó csengőhanggal még a lakás másik végéből is meghallható a csörgés, ami egy időseknek készült telefonnál minimum elvárás.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Adatkommunikációs szempontból nagyon fapados a készülék. Az egy darab microSIM foglalaton és a Bluetooth 3.0 chipen keresztül semmi másra nem számíthatunk. A hangminőség elég jó, a hangerő szintén, ami fontos is, hogy aki esetleg egy kicsit nagyothalló, annak se legyen probléma a beszélgetés megértése. Kihagyott ziccer viszont, hogy az érintőkijelző ellenére nincs WiFi, a GPRS adatkapcsolatot nem lehet kihasználni, hiszen még egy nyamvadt böngészőprogramot sem telepítettek az eszközre. Ez főleg az ár fényében bántó,noha időstelefonról beszélünk, de ha ennyibe kerül, akkor ez elvárható lett volna.
Oldalt találhatók a hangerőállító gombok [+]
Ezt a kis galibát még a kiváló üzemidővel sem tudja feledtetni a cég. Főszereplőnk jó pár napig megvan töltés nélkül, ha csak telefonálásra és üzenetküldésre használjuk, akkor három-négy nap simán kihozható, ha már többet bámuljuk a kijelzőt, fotózunk (mondjuk ez eleve nem túl jó ötlet) és zenét hallgatunk rajta, akkor már inkább két, maximum három nappal érdemes számolni.
Ötletes a dokkoló, töltésre igen, kihangosításra sajnos nem használható [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 8 pont |
Kijelző mérete, minősége | 5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 6 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 0 pont |
Felhasználói felület élménye | 3 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
Adatkommunikációs képességek | 2 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 2 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | 4 pont |
Hogyan értékelünk? |
A myPhone Halo X sajnos kicsit csalódás. Nyilván lehet örülni annak, hogy egy IPS panelt kapott a telefon, aminek fényereje kiváló, felbontása pedig a nagy ikonok miatt egyáltalán nem zavaróan alacsony, illetve az előlapi fizikai kezelőgombok is nagyon hasznosak, ám innentől már nincs olyan funkció, amit igazán ki lehetne emelni. A célcsoportot szem előtt tartva a legnagyobb gond a szövegbevitel béna megoldása, ha azt nézzük, hogy mennyiben kerül az eszköz, akkor pedig egyértelműen a WiFi kihagyása tűnik indokolatlannak. Ezzel együtt böngésző sincs, ha már egy érintőkijelzős mobilról beszélünk, akkor illett volna az ebben rejlő lehetőségeket kihasználni, bár az általános rendszersebességből kiindulva nem tudni, hogy a hardver mit kezdett volna egy komolyabb weblappal. Ha viszont már ez mégis elmarad, akkor árban kellett volna ennél lejjebb menni, hiszen a számológép, vagy a rendkívül rossz kamera nem épp olyan extrák, ami miatt a készülék megérné a 18 990 forintos árát. Ennyiért már akkor érdemes egy Windows Phone rendszert futtató eszköz vásárlásán elgondolkodni, ilyen lehet egy Nokia Lumia 530. Egyébként is az a tapasztalatunk, hogy a technológiától kissé idegenkedő, de az okostelefon funkcióit azért értékelő felhasználók legkönnyebben a Microsoft rendszerével barátkoznak meg, ott is nagy csempék, méretezhető felületek, olvasható karakterek jelennek meg, csak éppen megvannak azok a funkciók is, amelyek adott esetben ma már egy idősebb ember életéből sem hiányoznak. Az e-mail, a legalább alapszinten használható kamera, a közösségi oldalak elérhetősége már alapvető elvárás, ezeknek pedig a Halo X nem tud megfelelni. Ezért aztán plecsni nincs, ennél kicsit jobban átgondolt funkcionalitással és kedvezőbb árral lehet egy ilyen elképzelésnek sikere.
Legendd
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 120 x 62,4 x 14 milliméter | |
Tömeg | 115 gramm | |
Színvariációk | fekete | |
SIM-foglalat | microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 3,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 320 x 480 pixel (164 ppi) | |
Kijelző típusa | TFT-LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 262 ezer | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTek MT6260C | |
Processzor típusa | N/A | |
Processzor csíkszélessége | N/A | |
Processzor utasításkészlete | N/A | |
Grafikus chip | N/A | |
RAM mérete | 16 MB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | N/A | |
Memória bővíthetősége | microSD (32 GB-ig) | |
Adatátvitel | ||
GPRS / EDGE | van / van | |
LTE | nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.0 | |
WiFi | nincs | |
USB | microUSB 2.0 | |
GPS vevő | nincs | |
GLONASS | nincs | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | nincs | |
Szoftverek | ||
Platform | N/A | |
WAP / HTML böngésző | nincs / nincs | |
E-mail kliens | nincs | |
Játékok | nincsenek | |
Extra szoftverek | Vaku, ébresztőóra, zenelejátszó, hangfelvevő, FM-rádió | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 megapixeles, fixfókuszos, ledes villanó | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | 720p @ 30 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van | |
Hangszínszabályzó | nincs | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1400 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | ? óra | |
Beszélgetési idő | ? óra | |
Zenelejátszási idő | ? óra | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres jack kimenet |