Hirdetés

Nokia 225 Dual SIM - hagyományokat követ

Bevezető, tartozékok

Nokia készülékeket a mai napig sokan választanak csupán a márkanév miatt, mely azonban sajnos kevésbé csillog, mint pár évvel ezelőtt. A finn vállalat sajnos elég későn reagált az érintőkijelzős telefonok térhódítására, ráadásul arra sem a legjobban, ugyanis a Nokia 5800 sem volt éppen egy jól sikerült termék. A Windows Phone modellekkel pedig szintén nem tudtak visszakapaszkodni a trónra, aminek eredményeként a Microsoft bekebelezte őket, így hamarosan valószínűleg búcsút mondhatunk a jellegzetes logónak, valamint a Nokia 2110-zel több, mint húsz éve debütáló csengőhangnak, amely egyébként a Francisco Tárrega spanyol gitáros és zeneszerző 1902-ben írt „Gran Vals” gitárszólójából kiragadott részlet, melynek a kiválasztása Anssi Vanjokinak köszönhető, aki együtt pályázott Stephen Eloppal a Nokia vezérigazgatói pozíciójának elnyeréséért, majd miután ez nem sikerült, elhagyta a vállalatot.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

A hagyományos, azaz nyomógombos billentyűzettel rendelkező készülékek korszakának is vége, pedig viszonylag sok olyan felhasználó van a világon, akik fittyet hányva a legújabb telekommunikációs technológiákra inkább azt várják el, hogy visszajelzést kapjanak arról, ha megérintenek egy gombot. Annak idején a legtöbb gyártó ilyen mobiltelefont készített, manapság pedig a Nokia még mindig egyike azon kevés gyártóknak, akik tradícióihoz híven piacra dobnak még efféle modelleket. Tesztalanyunk célja az, hogy az alsó kategóriában hozza el a régi világ előnyeit, kiegészítve azokat a mai kor vívmányaival. A finnek újdonsága ugyanis kategóriájához képest nagy kijelzőt, adattömörítést használó böngészőt, gyors Series 30+ rendszert, két SIM-kezelést, valamint csinos formatervet kapott, az árának megítélése viszont kérdéses.

A Nokia 225 Dual SIM-et az XXL GSM küldte el nekünk, méghozzá jellegzetes, kék dobozban. A csomagolás tetején azonnal megpillanthatjuk a készülék formatervét és a pontos megnevezését. A téglatest alakú csomagot oldalról kell felnyitni, ekkor egy kis mélyedésből kacsint vissza ránk a telefon. A tartozékok a doboz aljában hevernek, a masina mellé kapunk egy töltőt, egy használati útmutatót, valamint egy normál kialakítású headsetet.

Külső, billentyűzet

Ahogy említettem, vannak még felhasználók, akiknek a hagyományos kialakítás a lényeg, saját ismeretségi körömben is akad olyan, akinek semmi más kell, csak hogy a telefonon legyen fizikai billentyűzet. Az már csak hab a tortán, ha fém külsővel rendelkezik, mint például anno a Nokia E52, amire sokan a mai napig etalonként tekintenek. Tesztalanyunk csak félig felel meg ezeknek az igényeknek, mivel külső szerkezetét tekintve műanyagból épül fel, viszont színösszeállításban követi a mai trendeket, a sárgától a zöldön át egészen a fehérig szinte minden árnyalatban kapható. A plasztik ház nem recseg, az alkatrészeket tökéletesen egymáshoz illesztették. A fogás természetesen kiváló, nem egy tepsimobilról beszélünk, minden gomb kényelmesen elérhető egy ujjal.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

Manapság a kijelzőméret folyton-folyvást növekszik, ebből a buliból pedig a Nokia telefonja sem maradhatott ki, a 225 a kategóriájához képest nagy megjelenítőt kapott, immár 2,8 hüvelyken láthatjuk a 240 x 320 pixelt. Képsűrűségben könnyen kitalálható, hogy nem veszi fel a versenyt a legjobbakkal, 143 ppi-s értéket ritkán lehet látni a tűéles megjelenítők uralta világban. A képernyő tartalma ettől még jól olvasható, már ha szemből nézzük, az átlagos TFT-panel miatt ugyanis a betekintési szög egyáltalán nem hibátlan, jobbról és felülről nézve nagyon gyorsan elsötétül. A telefon körbeforgatása után azt láthatjuk, hogy a finnek újdonságának tetején tudjuk csatlakoztatni a microUSB kábelt és a szabványos fülhallgatót, előbbi töltésre és adatátvitelre is szolgál, közöttük pedig egy ledes lámpa kapott helyet.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

A kijelző felett mindössze a Nokia felirat és a beszédhangszóró látható, alatta viszont egy csepp- és porálló numerikus billentyűzet tárul elénk, aminek köszönhetően nem feltétlenül kell megijednünk, ha véletlenül vizes kézzel kezdünk SMS-t írni. Középen egy négyirányú vezérlőgomb látható, a felfelé mutató nyíl itt egy kicsit közel került a képernyőt védő üveghez, így nem mindig jó a nyomáspontja, a többi gomb azonban kiválóan teszi a dolgát, egyiknek sincs kattogó hangja. A klaviatúra billentyűinek egy része további funkciókkal bír; a kettőskereszt gomb gépelés közben röviden megnyomva shiftként, hosszan megérintve pedig minden esetben némítóként használható. Hasonló cselekedet után a csillag gombbal a plusz jel előhívása és a lezárás funkció érhető el. Külön öröm, hogy a készülék fizikai hívásfogadó és hívásmegszakító gombokkal is rendelkezik, utóbbit kell hosszan benyomni ahhoz, hogy a masinát ki- vagy bekapcsolhassuk. A kijelző alatt jobb- és baloldalt két funkciógomb figyelhető meg, az egyik a menübe, a másik pedig a kamera alkalmazásba röpít; sajnos egyik sem konfigurálható más programok elindítására.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

A műanyag hátlap matt felületű, a baj az, hogy nagyon csúszós, hiába lehet jól marokra fogni a telefont, híváskor néha már fél az ember, hogy kicsúszik a kezéből. Legfelül a 2 megapixeles kamera kapott helyet, középre egy Nokia logót, alulra pedig egy hangszórót álmodtak meg a dizájnerek. Ha a készülék hátsó felét levesszük, akkor kicserélhetjük a BL-4UL-típusú akkumulátort, melyet mindenképp ki kell venni ahhoz, hogy a két normál kialakítású SIM-tartóhoz hozzáférjünk. Ezeket egymás alá helyezték el, ami nehezíti a második kártya kivételét. A microSD kártyahely a készülék jobb oldalán fekszik, a kártyacseréhez a hátlapot el kell távolítani, ami körmöket próbáló feladat.

Hardver, szoftver, multimédia

Egy hagyományos készüléknél nem a hardverkomponenseken van a hangsúly, egészen biztos, hogy itt sem többmagos processzor került a motorháztető alá, konkrétumot a gyártó nem is közölt ezzel kapcsolatban. A belső tárhely mérete csupán 2,4 megabájt, amit legfeljebb 32 GB-os microSD memóriakártyával lehet bővíteni; mivel ilyet gyárilag nem kapunk a készülékhez, érdemes lehet beszerezni egyet, mert ezzel a tárterülettel nem sokra megyünk. Sajnos a bővítés sem oldja fel a névjegyzékben található korlátot, 1000 ember adatainál talán vannak, akik többet szeretnének tárolni.

A finnek hagyományőrzőjén Nokia Series 30+ (a "+" a kamerás képességekre utal) platform fut, ami nem ad nagyobb funkcionális gazdagságot a régebbi rendszerénél, mindenesetre nagyon gyors és könnyedén használható. A kontaktok névvel, telefonszámmal és fényképpel ruházhatók fel, vagyis csengőhangot nem tudunk beállítani melléjük, az üzenetbeállítások között pedig hangulatjeleket, számszűrést és kézbesítési jelentéseket adhatunk meg. A naptár havi és eseménynézetet tartalmaz, van számológép, hangrögzítő, az extrák menüpont alatt időzítőt, stoppert, lámpát (a készülék tetejére szerelt ledes fényt kapcsolja be) és átváltót találunk, az email kliens hiánya fájó pont. A játékok szerelmeseire csak papíron gondolt a Nokia, Asphalt 6, Block Breaker, The Avengers, Real Football 2012 és Assassin Creed érkezik előre telepítve, de a produktumok többsége demó, háromszor lehet kemény kilencven másodpercet játszani, majd utána meg kell őket vásárolni. Mindenesetre ez is elég volt ahhoz, hogy az Assassin's Creedben másfél perc alatt az ötös gombot nyomogatva annyi katonát küldjek a túlvilágra, mint még életemben soha.

Nokia 225 Dual SIM screen shot Nokia 225 Dual SIM screen shot

Előlapi kamera sajnos nincs, így selfie fotózásra korlátozottan alkalmas a masina. A hátlapi optikáról több információt is megosztottak a finnek, a fixfókuszos fényképező 2 megapixeles felbontásban képes rögzíteni a fotókat, f/2,8 apertúrájú, a szenzor mérete 1/5", videókat pedig QVGA, azaz 320 x 240 pixel felbontásban vesz fel 15 képkocka/másodperc sebességgel. A szerény képességek mellé a szoftverrel sem küzdöttek sokat a mérnökök, választhatunk jelenetet (nappali vagy éjszakai), képminőséget (2, 1,3 és 0,3 megapixel), valamint önkioldót.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

A képek olyanok, amilyenek, ennél többet aligha lehetne várni a kamera specifikációját tekintve. A fotók egy részét a lassú exponálás miatt fellépő bemozdulás miatt sajnos egyből a kukába kell dobni, de azért nem ez a jellemző, ráadásul a lehetőségekhez képest a kamera dinamikatartománya is elfogadható. Sötétben a vaku hiánya miatt használhatatlan a fényképező, gyengébb fényviszonyok között sem sokkal jobb a helyzet, mivel ekkor rendkívüli módon elkezdenek zajosodni a felvételek. A tesztvideót én a futottak még kategóriába sorolnám, nem ilyen célból készült a telefon, ez azért világosan látszik.

Nokia 225 Dual SIM screen shot Nokia 225 Dual SIM screen shot

Van zene- és videolejátszó, ami igazán buli, hogy előbbi az MP3, utóbbi pedig az MP4 formátumokat kezeli, persze ember legyen a talpán, aki egy hosszabb filmet ekkora kijelzőn néz meg, még ha 10 éve a Pocket PC-k idejében még ez volt a menő. A zeneszoftverben listázhatunk kedvencek szerint, ismétlés és shuffle funkció van. Multimédiás szempontból kiemelendő még az RDS-képes FM-rádió, működéséhez okvetlenül csatlakoztatnunk kell egy fülhallgatót, de olyankor a vételi erősség kiváló, még zárt helyen is jól működött.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Eléggé le kell adnunk az adatkommunikációs igényeinket, ha a Nokia 225-öt választjuk. Jó hír, hogy a készülék egy és két SIM-es változatban is piacra kerül, melyek normál méretű kártyákat fogadnak. A hangminőség csendes környezetben kimondottan jó, a háttérzajokkal viszont nehezen birkózik meg a finnek újdonsága. A két SIM kizárólag készenléti módban képes együttműködni, ha az egyikről csevegést kezdeményezünk, a másik lekapcsolódik a hálózatról. Nincs WiFi, NFC és GPS sem, mobilnetezni az EDGE sebességével tudunk csak. A legmenőbb adatátviteli szolgáltatás a Bluetooth 3.0, amit megtoldottak SLAM-támogatással, ami az NFC-hez hasonlóan villámgyors kapcsolódást tesz lehetővé más eszközökhöz, azaz kihagyhatjuk a párosítás nyűgjeit. A microUSB csatlakozó 2.0-s szabványú, adatátvitelre és töltésre használható.

Nokia 225 Dual SIM screen shot Nokia 225 Dual SIM screen shot

Az EDGE-et látván kicsit húzza a száját az ember, a mai 4G-s világban ez már korszerűtlennek mondható. A finn gyártó is tudta ezt, így a készülékre feltelepítette saját Nokia Xpress böngészőjét, mely a gyors adattömörítésnek köszönhetően a vártnál egy fokkal jobb netezési élményt nyújt. A kijelző mérete és a felbontása persze nincs egy szinten még egy belépőszintű okostelefon négy hüvelykes megjelenítőjével sem, ám az előzetesen vártnál tényleg sokkal gyorsabban töltődtek be az oldalak. A könyvjelzők mentése természetesen adott, a beállításokon belül kiválaszthatjuk az elsődleges keresőmotort, valamint azt, hogy a képeket milyen minőségben töltse be a szoftver.

Nokia 225 Dual SIM
[+]

Értékelés: Nokia 225 Dual SIM
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 4 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 3 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 4 pont
Multimédia
Vizuális 3 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 9 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A hátlap alatt egy cserélhető, 1200 mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet, ami számára nem nagy kihívás a telefon energiaellátása, nem véletlen, hogy a majdnem 50 órányi zenehallgatás mellett 21 óra beszélgetési és 648 óra (azaz 27 nap) készenléti időt biztosít a felhasználó számára.

A hagyományos kialakítású Nokia 225-tel a finnek célja az volt, hogy alternatívát nyújtsanak a belépőszintű telefonok között, de ettől függetlenül az újdonság természetesen másodlagos készülékként is jól megállja a helyét. Bár a bejelentéskor 40 eurós árcímkét lebegtettek, a hazánkba ténylegesen eljutó készülékek ennél egy nagyon kicsit drágábbak, jelenleg nagyjából 15 ezer forintot kell fizetni érte. A gyártó újdonsága egyébként sok szempontból kimondottan kellemes, jó rajta gépelni, a billentyűzet csepp- és porálló kivitelezése pedig némi nyugalmat hoz a nedves környezetben dolgozók számára is. A rendszer sebességére nem lehet panasz, a böngésző a körülményekhez képest jól működik. Nyilván hasonló áron lehet már kapni használható okostelefonokat is, ilyen például a Vodafone Smart 4 mini, de tesztünk tárgya más kategóriában versenyez. A finnek mindig értettek a hagyományos kialakítású mobilokhoz, ez manapság sincs másképpen, ennyi pénzért tetszett a 225, főleg úgy, hogy két SIM-et is kezel.

Nokia 225 Dual SIM

Legendd

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Nokia 225 Dual SIM
Nokia 225 Dual SIM Általános
Technológia GSM
Méret 124 x 55,5 x 10,4 milliméter
Tömeg 100,6 gramm
Színvariációk fekete, fehér, sárga, piros, zöld
SIM-foglalat normál SIM (2 db)
Kijelző
Kijelző átlója 2,8 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel (143 ppi)
Kijelző típusa TFT LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 262 ezer
Hardver
SoC típusa N/A
Processzor típusa N/A
Processzor csíkszélessége N/A
Processzor utasításkészlete N/A
Grafikus chip N/A
RAM mérete N/A
Memória
Telefonkönyv kapacitása 1000 bejegyzés
SMS memória belső memória
Belső tárhely N/A
Memória bővíthetősége microSD (max. 32 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
GPRS / EDGE van / van
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0
WiFi nincs
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés/kültéri
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / nincs
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Nokia Series 30+
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens nincs
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Facebook, Twitter, FM-rádió, Lámpa, Átváltó
Multimédia
Fő kamera 2 megapixel, fixfókusz
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel QVGA (320 x 240) @ 15 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1200 mAh-s lítium-ion (BL-4UL)
Készenléti idő 648 óra
Beszélgetési idő 21 óra
Zenelejátszási idő 49 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia Lumia 630 - okos folytatás

    A finnek újdonsága jól illeszkedik az elérhető árú Lumiák szériájába, hiszen szép, kellemes a tudása, ár/érték aránya pedig elődeinél is jobb.

  • Nokia X Dual SIM - bétateszt következik

    Érdekes gondolat olyan androidos okostelefont csinálni, ami feature phone-nak akarja mutatni magát. A finnek újdonsága ennek ellenére piacra került.

  • Nokia Lumia 1320 - visszafogott óriás

    A finn gyártó közelmúltban bemutatott készüléke a 1520 gyengébb változata, ám ettől még nagyon jól használható, hatalmas képernyővel rendelkezik, és nagyon gyors is.

  • Nokia Asha 503 - talán sosem olvad fel

    A finn gyártó újdonsága teljesen más megközelítésbe helyezi az Asha szériát, ugyan ez most a legerősebb tag, sokat okosodott, mégis kicsit fura szemmel nézünk rá.

Hirdetés