Nokia X Dual SIM - bétateszt következik

Előszó, tartozékok

A Nokia X készülékcsaládról már annak barcelonai bejelentése előtt is rengeteg dolgot lehetett olvasni, hiszen szinte minden kiszivárgott, kezdve a jó minőségű termékfotókon át a konkrét készüléknevekig. Én azonban szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, hiszen a Microsoft által felvásárolt Nokiáról nem tudtam elképzelni, hogy androidos okostelefont dobjon piacra. Miközben a szerkesztőség többi tagja már kész tényként kezelte a termékcsalád megjelenését, én kivártam, majd a Mobile World Congressen már kénytelen voltam elhinni: ez tényleg a valóság.

Nokia X Dual SIM
[+]

A finnek stratégiáját ismerve persze biztosra lehetett venni, hogy itt nem egy egyszerű androidos készülékcsaládról lesz szó, hiszen az X-széria az Asha mellett szeretne helyet foglalni, azaz inkább erősíti a feature phone-ok egyre kisebb családját, mint a komoly okostelefonokét, ahol a Nokia egyébként kimondottan erős modelleket tudott piacra dobni az elmúlt évben. A bejelentéskor persze ki is derült, hogy az androidos Nokia készülékekre váró végfelhasználók nem pont azt kapják, amire az elnevezés alapján számítani lehetett. Az XXL GSM által biztosított Nokia X a közeljövőben piacra kerülő trió legkisebb tagja, mely testvéreihez hasonlóan nem egy teljes értékű Android operációs rendszert futtat, hanem az Android Open Source Projectre épülve nélkülöz szinte minden Google szolgáltatást, hiszen azokat részben Nokia és Microsoft megoldásokkal helyettesíti. Mindezt egy kellemesen kinéző készülékházban, gyenge hardverrel teszi, a történet pedig összességében elég összetett.

Nokia X Dual SIM
[+]

Új termékcsalád ide vagy oda, a csomagolás nem kapott új dizájnt, a jól ismert kék színű kartondobozban foglal helyet a Nokia X Dual SIM, melynek egyébként ez a teljes és hivatalos neve, hiszen egy kétkártyás masináról van szó, egykártyás verzió nem is létezik belőle, ami a szolgáltatóknál történő megjelenésnek nem biztos, hogy kedvez. A dobozban egy microUSB-s hálózati töltőt és egy WH-108 típusú, piros színű fülhallgatót kapunk, adatkábel nincs a pakkban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Április bolondja

    Az idei év legjobban előkészített bolondsága a Nokia közösségi oldalán volt olvasható.

  • Lumia 630 – 150 eurótól

    Európában negyvenhatezer forintnak megfelelő áron debütál a Nokia első, Windows Phone 8.1 operációs rendszerrel érkező készüléke.

  • Asha frissítés számos extrával

    Mix Radio támogatással, kibővített kamera funkciókkal, frissített „gyorsítósávval” és automatikus OneDrive képfeltöltéssel érkezik az Asha sorozat legújabb frissítése.

  • Nokia 225 – internetre fel

    Relatíve nagyméretű kijelzővel és Lumia stílusjegyekkel érkezik a Nokia 39 eurós alapmobilja.

Előzmények

Hirdetés