Hirdetés

Nokia 3.4 - három pont…

A középkategória alsó szegmensét célozza a Nokia, ahol viszont elég nagy az árverseny. És kevés érv szól a 3.4 mellett.

Bevezető

Két évig jön rá a frissítés — ezt hirdeti a 3.4-es Nokia doboza, és azt hiszem, hogy ezzel össze is foglaltuk a termék összes (elvileg) kiemelkedő tulajdonságát. Roppantmód örvendek, hogy pont a karácsonyi ajánló összeírása után kezdtem neki a doboz bontogatásának, mert az 55 ezer forint körüli árhoz azonnal tudom, hogy milyen konkurens termékek tartoznak. Igazából nem olyan nagyon sok, mert az igazán jó vételek (Redmi Note 8T, Realme 6S) kicsit drágábbak, mondjuk azok porrá is verik a Nokiát mindenben, de 55 ezer forintért a Galaxy A21s, a Honor 20e és a 9X tartoznak a közvetlen ellenfelek közé, itt már tud olyat mutatni a 3.4, ami mellette szól. A Honor modellekkel szemben elsősorban az ígért szoftverfrissítés az egyik adu.


[+]

De aztán az ember elkezdi áttekinteni a specifikációs táblázatot, és nagyon hamar arra jut, hogy láthatóan ott spóroltak, ahol tudtak. Csak HD felbontású a kijelző, de legalább minden kivitelben van minimum 3 GB RAM. Kapott ultraszéles látószögű kamerát, bár a produkciót látva erre túl sok szükség nem lett volna. Van NFC és ujjlenyomat-olvasó, egész nagy az akkumulátor — igazából nem is tűnik egy szörnyű vételnek papíron a termék.


[+]

Viszont tartogat újdonságot számunkra is a masina, mert a beletolt Qualcomm Snapdragon 460-nal még nem találkoztunk (de a tesztkészülékkel egy időben érkezett OnePlus Nord N100 is ezt használja), úgyhogy tényleg érdekelt, hogy mennyire lesz életképes a termék, benne volt a pakliban, hogy bekerülhet akár a karácsonyi ajánlóba is. Aztán nem került bele, aminek okait ez a teszt is részletezni fogja, mert az a helyzet, hogy a 3.4 nem váltja meg a világot még a saját kategóriájában sem, egyáltalán nem kiemelkedő, hanem inkább… unalmas és csak a specifikáció szintjéig tűnik ígéretesnek, mint ahogyan az a következőkben ki is derül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Hirdetés