Hirdetés

Nokia 5.3 - tavalyról megmaradt

A HMD által mostanság piacra dobott Nokiákban a világon semmiféle izgalom nincs. De az 5.3 az árával sem fog szívrohamot okozni, még akár sikeres is lehet.

Bevezető

Jól beleszürkült a mezőnybe a pár éve nagy reményekkel újraindított Nokia márka. Az első modelleknél még azt mondtuk, hogy oké, hát nem lehet kapásból világverő specifikációval piacra lépni, adjunk nekik egy kis időt. Adtunk, de ezt sem csodálatosan innovatív megoldásokkal hálálták meg, hanem egy-két jobban sikerült eszközzel (7 Plus, 8 Sirocco) a sok-sok sótlan és unalmas masina között. A nyomógombos nosztalgiavonatról pedig inkább nem mondunk semmit azon túl, hogy jó ötletnek tűnt. Ahogyan a Nokia 9 is a kissé ijesztően néző kameramegoldásával, de sajnos ott a koncepció saját magát falta fel, szóval igazán nem rengette meg a piacot a Nokia.


[+]

Viszont nemrég beszállt pár nagyobb nevű befektető is a márka mögé, maga az anyacég Nokia mellett ott tolong a Google és a Qualcomm is, ez a lista mondjuk annyiból nem meglepő, hogy a HMD-s Nokiák eddig is a tiszta androidos élmény és a Qualcomm chipsetek köré épültek általában, viszont ha már áll a projektben pénzük, az talán segít majd abban, hogy a Nokia márka ne csak egy ikszedik tucatterméket előállító gyártó legyen, hanem megtalálja a saját útját. Nem mondom, hogy eddig nem volt nekik, mert abban már a kezdetek óta elkötelezett a HMD, hogy módosítatlan Androidot adjon garantált verziófrissítésekkel, de ennél több fog kelleni ahhoz, hogy kitűnjenek a mezőnyből.


[+]

Az 5.3 azonban még az uncsi-éra terméke, de ettől még természetesen lehet egy kielégítő használati tárgy. 60 lepedős áron kelleti magát, ami pont az a szint, ahol az alapszintűnél azért többet vár el a júzer, de nem kerget hiú ábrándokat csúcskategóriás sebességre és multimédiás teljesítményre vágyakozva. De a készülék ígér négy kamerát, egy koros, de korrekt rendszerchipet, normális méretű akkumulátort, tehát papíron úgy fest, hogy a tudása átlagos felhasználásra megfelelő. Amit nem ígér, az a meglepetés, lesz rajta egy gyári Android, tutira kap frissítést, van hivatalos képviselet és szerviz, plusz rá van írva, hogy Nokia. De azért érdemes átnézni, hogy mit kapunk a pénzünkért, mert bőven van választék.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés