Bevezető
Baromi gyorsan fel kéne ébredni Finnországban. Villámsebesen. Itt van ugyanis a GsmLine.hu jóvoltából a Nokia legújabb, E szériás, üzleti júzereknek tervezett, QWERTY gombsoros, Symbian S60 alapokon nyugvó készüléke és az égvilágon semmiben nem tud többet, mint mondjuk a tavalyi E72, ami csak egy kicsit turbózott verziója volt a két éves E71-nek. Amit akkor nagyon szerettünk, amikor az Android még csak a szárnyait próbálgatta, a badáról pedig hírből sem hallottunk, most viszont... kell magyarázni a helyzetet?
Jó, hát végülis nem kellene ez okvetlenül baj legyen, ha mondjuk a felére esett volna az ára. De nem, szó nincs ilyesmiről, majdnem 80 lepedőt kell érte most az asztalra tenni, de 60 is kicsit izmos lenne érte, olyan 50 körül már lenne értelme. Persze fog esni annyit az ára, de pont addigra vélhetően mondjuk egy X10 mini pro is elvihető lesz ennyiért. Vagy egy LG GW620, hogy a QWERTY vonalon maradjunk.
Elmondom, hogy a Nokia E5 és az E72 között az elmúlt egy évben milyen elképesztő, forradalmi változások történtek. Belekerült a DLNA támogatás, s eltűnt belőle az autofókusz, megduplázták a RAM-ot. Ennyi. Nem hülyéskedek, ez az összes lényegi változás. Hogy ennek már 32 gigás memóriakártyát is adhatunk, nem csak 16 gigásat, az kábé tökmindegy, mint ahogyan az is, hogy kisebb akkumulátor került bele, de elvileg mégis tovább bírja. A gyakorlatban ez elhanyagolható.
Arra gondoltam, miközben a fentieket írtam, hogy talán bennem van mégis a hiba, és biztos létezik majd egy Nokia E7 is. De nem, még pletyka szintjén sem bukkant fel. Az E5 a legfrissebb E sorozatú Nokia, a széria csúcsmodellje, ha lesz is E7, az maximum karácsonykor. Addig ezt kapjuk. A Nokia E72 tulajdonosok számára üzenném, hogy még csak meg se szülessen a fejükben a gondolat, hogy jó kis fémes cuccukat erre cseréljék le. Nem érdemes. Nincs konkrétan semmi értelme.
Külső
A forma mindig kissé szubjektív, de azzal talán nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy az E5 sokkal kevésbé karakteres mobil, mint az E71-E72 páros, nincs meg az a fémesen hideg és elegáns, kicsit hitech érzése az embernek. Ez egy túlkerekített, szimmetrikusra hízlalt, viszonylag semmitmondó forma, kissé tucattermék benyomását kelti. Erre ráerősít az anyaghasználat: csak a hátlap levehető része készül fémből, a többi teljesen átlagos plasztik. (A tesztészüléken mellesleg a hátlap mintegy 3 mm-re elállt a készülékház többi részétől, remélhetőleg ez egyedi hiba volt csupán, amire szerencsére van is esély, ugyanis a hazai Nokia is küldött egy E5-öt jófejségből, és ott nem volt gond.)
A fektetett QVGA kijelző 2,36 inches mérete nem fogja senkire a szívbajt hozni, a konkurenciára biztos nem. Vélhetően ez csont ugyanaz a képernyő, mint ami az E72-ben is volt. A kijelző alatt ezsüstös sáv szeli ketté a telefon „arcát“, ide kerültek a navigációs és híváskezelő gombok, használatuk egyértelmű. Lentebb a QWERTY gombsor katonás vonalai zárják az előlapot, a mi verziónk még nem az európai piacra szánt kiosztással érkezett, de a gyártótól kapott készüléken már ott voltak az ékezetes betűk, úgyhogy a magyarított telefon az elődmodellhez hasonlóan lokális billentyűzetkiosztást kapott.
Az E5 tetején összesen három nyílás van. A microUSB csatlakozót ajtó is védi, a 3,5 mm-es jack és a Nokia által régóta használt töltőbemenet egymás mellett tátong. Bal oldalt semmi sincs, a készülék jobb felén is csak a hangerőt szabályozó gombpáros fedezhető fel. Alul szintén sima a burkolat. A hátlap fémes betétje nem néz ki rosszul, kissé túlságosan hangsúlyosra sikeredett a kamera kivitelezése, pláne, hogy sem külön exponáló billentyű, sem pedig autofókusz nincs hozzá, de legalább egy ledes vaku rákerült.
A készülék oldalain alul két benyomható panel ücsörög szimmetrikusan. Ezeket kell használnunk, ha le akarjuk venni a hátlapot, hogy aztán szembesüljünk azzal, hogy teljesen megdöbbentő módon a microSD kártya helye az akkumulátor alá került. Nyilván manapság ez egyre kevésbé probléma, a felhasználók kis százaléka cserélgeti napi szinten a memóriakártyát, de ha az E72-nél megoldható volt a hotswap, akkor az E5-be ezt miért nem sikerült átemelni?
Menü, vas
A telefonban ugyanaz a hardver dolgozik, mint az E72-ben, konkrétan egy 600 MHz-es dobogó ARM11-es processzorról van szó, amelyhez most 256MB RAM és 512MB ROM tartozik. A QVGA kijelzőn megjelenő Symbian 9.3-at ez a rendszer könnyedén meghajtja, de hát ez nem is csoda, itt nincsenek durva animációk, több ujjas érintések, giroszenzor, miegymás. A telefon általános sebessége abszolút kielégítő.
Maga a menürendszer talán már nem csak számunkra egy merő unalom. Az aktív készenléti kijelzőhöz két mód tartozik, egy otthoni és egy üzleti, magunk állíthatjuk, hogy melyik esetben milyen információk jelenjenek meg. A menü színvilága témák segítségével változtatható, az ikonok elrendezése akár V-alakban is történhet, de ez már régóta így van a Nokia S60 felületén.
A telefonkönyv sem változott semmit, korlátlan mennyiségű adat rámolható bele, képpel, általunk is létrehozott extra mezőkkel, automatikusan generált hangazonosítókkal. Itt nincs sok gond, a magyar szoftver tud keresni a kettős mássalhangzóval (pl: Sz) kezdődő nevekre is rendesen. Az üzenetkezelés is teljeskörű, természetesen az SMS és MMS mellett többféle e-mail megoldás is játszik, a gyártó az Ovi Mail szolgáltatást ajánlgatja bőszen, de használhatunk saját POP3/IMAP4 postafiókot, valamint Lotus és Exchange kompatibilitás is elérhető. Kedvesség, hogy a postafiók beállításánál az ismert hazai, ingyenes szolgáltatók beállításai egyből elérhetők (citromail, freemail, indamail), ezzel sok, a témában kevésbé jártas júzernek lesz könnyebb dolga.
A szervezőfunkciókról sem lehet különösebben meglepőt írni: a naptár kielégíti az igényeket, a vekker működik kikapcsolt telefon esetén is, van számológép, átváltó, teljes verziós QuickOffice, PDF olvasó, Zip tömörítő, beépített szótár is. Aktív és nem aktív jegyzetfüzet (előbbiben képek is lehetnek és összecsomagolva továbbküldhetjük az egészet).
Multimédia
Biztos irdatlanul sokba kerül az autofókusz technológia, no meg kell tervezni valahová egy külön kameragombot is, amit félig be lehet nyomni, ez bizonyára rettentően megdobná a költségeket, úgyhogy ehelyett kapunk egy öt megapixeles kamerát a Nokia által erőltetett „enhanced fix focus“ technológiával, amely nem olyan jó, mint az autofókusz, de nem is olyan turha, mint a fixfókusz. Viszont utóbbihoz közelebb van azért. Ennek eredménye, hogy makro mód konkrétan nem létezik, ezt kompenzálja valamennyire a ledes segédfény, aminek inkább az a tagadhatatlan előnye, hogy bármikor a kamera nélkül is bekapcsolható a szóköz billentyű hosszas lenyomásával.
Fotózni álló helyzetben lehet, van néhány szokásos beállítás (méret, minőség, sorozatfelvétel, éjszakai mód, önkioldó. Kapunk digitális zoomot is (minek?), nagyjából ennyi variációs lehetőségünk van. Exponálás esetén a hang egy fél másodperccel előbb jön, mint a kép, ez még kibírható. Videót ugyan VGA felbontásban tud rögzíteni az eszköz, de csak 15 fps sebességgel. Előlapi kamera nincs, nyilván egy üzleti felhasználó soha nem akar majd videotelefonálni, ami mondjuk abból a szempontból jogos, hogy a jelenlegi árak mellett konkrétan senki sem akar.
Az elkészült képek (fent), körülbelül megfelelnek az elvárásoknak, már amennyiben volt bármilyen elvárásunk egy autofókusz nélküli kamerával szemben. A közeli felvételek homályosak, az élesség más esetben sem éppen erénye az E5 kamerájának, de összességében lehet, hogy a célcsoportnak ez is elég, csak akkor azt nem tudom, hogy az elődmodell esetében miért gondolták a finnek ezt másképp.
Zenei szempontból örömteli a jack csatlakozó megjelenése, kihangosítva is kellemesen szól az E5. A lejátszó nem változott, albumborító, ID3 alapján történő rendezés, ismétlődés, babrálható equalizer, random lejátszás jellemzik, a célnak abszolút megfelel, csak éppen lezárt gombsorral még a hangerőt sem lehet szabályozni. A dobozban teljesen átlagos, felvevőgombos headset ül, de a szabványos bemenet miatt ez tetszőleges fülesre cserélhető. Jó pont az FM rádió, amihez kelleni fog a füles is, de van netrádió, amihez nem. Ahhoz valamilyen internetes csatlakozás szükségeltetik.
Adatkommunikáció, GPS
A gyári böngésző a régi, a célnak végülis megfelel, de nyilván egy ekkora, nem érintős kijelzőn netezni nem olyan élmény, mint egy kétszer ilyen nagy, tapintható felületen. A minimap technológia még mindig kellemesnek nevezhető, ráadasul elég gyors is. Ehhez persze az is kell, hogy az E5 által támogatott mobilhálózati szabványok szolgáltatói oldalról is jelen legyenek, hiszen a készülék akár 10,2 Mbps sebességű HSDPA-t is tud lefelé, a feltöltési tempó 2 Mbps lehet.
Szerencsére nem maradt ki a WLAN támogatás sem, ez gond nélkül működött, vételi érzékenysége közepesnek mondható. Lokális szinten adatkábeles és Bluetooth kapcsolat lehetősége áll fent, illetve van benne DLNA, amit sajnos sehogy sem tudtam működésre bírni ilyen jellegű tévé hiányában. De már látom, hogy annak ellenére, hogy mobilkommunikációs lap vagyunk, DLNA-s szerkesztőségi tévét fogunk beruházni előbb-utóbb (inkább utóbb).
Az adatkommunikációhoz tartozik, hogy igen sok közösségi szolgáltatás is elérhető az E5-ről, van Facebook és Messenger kliens (mindkettő rendesen működik), van YouTube felület, de a Twitter például csak egy shortcut, ami a böngészőt nyitja meg. A telefonban van GPS is, a Maps pedig továbbra is ingyenes, a navigáció offline is lehet, ha a memóriakártyán rajta van már a hazai térkép.
[+]
A hátlap illesztése finoman szólva is tökéletlen
A hátlap alatti akkumulátor 1200 mAh teljesítményű, ami kevesebb, mint az E72-ben dolgozó telep hasonló adata, de a gyáriak szerint mégis tovább bírja az új készülék egy picivel. Igazából a különbség a hétköznapi használat során elhanyagolható, 2-3 napig az E5 is gond nélkül bírja töltő nélkül, ha nincs agyonnyúzva. Jó hír, hogy USB kábelen keresztül vesz fel áramot.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 7 pont |
Kijelző mérete, minősége | 5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 9 pont |
Felhasználói felület élménye | 6 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 10 pont |
PIM funkciók | 8 pont |
Adatkommunikációs képességek | 9 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 3 pont |
Hogyan értékelünk? |
Összegzés. Gondolom nem kell sokat magyaráznom, hogy miért okozott negatív meglepetést az E5. Pillanatnyilag ez nem más, mint egy túlárazott, az E71 tudásánál csöppet sem jobb, autofókusz nélküli kamerával ellátott, műanyagból építkező QWERTY szappan, ami egy évvel az elődmodell után semmiféle előrelépést nem tud felmutatni, sőt, inkább mintha visszafelé haladnánk. Jelenleg az egész Nokia is mintha egy helyben topogna, az N900-on kívül az utóbbi időben nem volt semmiféle high-end modell, ami picit is megrezgette volna a piacot, bár tény, hogy a középkategóriában a régi sablonok köré is tudnak versenyképes gépet építeni (C5, 7230). Ez viszont az E sorozatban kevés, pláne akkor, ha egyelőre még nyoma sincs annak, hogy lenne az E5-nél komolyabb, előremutatóbb, újszerűbb cucc a láthatáron. Ennek a telefonnak csak annyi értelme van, hogy a finnek elmondhatják, hogy megint van QWERTY rendszerű E sorozatos gép a kínálatban, ami viszont a szériáért rajongók számára nem más, csak egy komoly csalódás. A Nokia pillanatnyilag nagyon nehéz helyzetben van, az N8 nem biztos, hogy annyira nagy durranás lesz, a MeeGo platformra még egyetlen telefon sem épült, abból próbálnak főzni, amilyük van, de lassan már nem marad nekik semmi innovatív rendszer a kezükben. Villámgyorsan neki kéne állni a fejlesztésnek, de lehet, hogy inkább fel kéne emelnie az egyik fejesnek a telefont, hogy azt mondja: „Eric, küldjetek már át egy Android specifikációt, köszi“.
Bog
Utóirat. A Nokia E5 nem rossz telefon, ha esetleg ez jött volna le. Ha valaki ingyen kap egyet, használja boldogan. A Nokia E5 egy rossz piaci strátégia eredményeképpen megszületett, felesleges és érdektelen készülék. De ettől még működik, teszi a dolgát, csak minderre képes volt a tavalyi E72 is.
A Nokia E5-öt a GSMLine.hu biztosította. A készülék megvásárolható a www.gsmline.hu internetes áruházban.
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 115 x 58,9 x 12,8 milliméter | |
Tömeg | 126 gramm | |
Színvariációk | Carbon Black, Chalk White, Sky Blue, Copper Brown, Silver Grey | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2,36 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 320 x 240 pixel | |
Kijelző típusa | TFT-LCD | |
Színárnyalatok száma | 262 000 | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória / max. MMS méret | dinamikus / 300 kB | |
RAM / ROM | 256 / 512 MB | |
Szabadon felhasználható belső memória | 200 MB | |
Memória bővíthetősége | microSDHC (2 GB az alapcsomagban) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 10,2 Mbps / 2 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.0 + EDR (A2DP is) | |
WiFi | 802.11b/g | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | van / van | |
GPS vevő | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | vannak | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | T9 | |
Szoftverek | ||
Platform | Symbian OS v9.3 (S60 3rd Edition, Feature Pack 2) | |
Processzor | 600 MHz-es ARM 11-es architektúrára épülő | |
WAP / HTML böngésző | van / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | vannak | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | QuickOffice, Facebook, OVI (Sync, Store), Messenger, Intranet, Adobe PDF, Zip, Bloomberg | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixeles, fixfókuszos, ledes villanó | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | van (640 x 480 pixel @ 15 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1200 mAh Li-Ion (BL-4D) | |
Készenléti idő | 600 óra (2G) / 552 óra (3G) | |
Beszélgetési idő | 7 óra 50 perc (2G) / 4 óra 50 perc (3G) | |
Zenelejátszási idő | 38 óra | |
Egyebek | ||
QWERTY billentyűzet, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet |