Bevezető
Mekkora szenzáció volt, amikor a korábban a Microsoftnál dolgozó Nokia-elnök, Stephen Elop bejelentette, hogy egykori cégével lepaktál a nagy hírű finn vállalat. Húzta a száját nem csak a Symbianra vevő közönség, hanem kvázi szinte mindenki, mert a Windows rendszerről sokaknak kék halál, rezisztív kijelzős PDA és nehézkes használhatóság jutott eszébe. Megjegyzem, teljes joggal. A Microsoft viszont nem ostoba, pontosan tudták, hogy a WP rendszernek akkor van csak bármi esélye, ha mögé tudnak állítani egy komoly piaci szereplőt. Az nem megy, hogy a HTC és a Samsung kitol a kapun tessék-lássék évi egy, maximum két Windows rendszerű telefont, amikor az Android kapcsán pont százszor ennyi eszköz jelenik meg.
És mostanra látszik, hogy bejött a dolog. Nem ment könnyen, a Nokia elég nehézkesen indult neki még a WP7-tel a piacnak, jókora csúszással, aztán egy olyan csúcsmodellel (Lumia 900), amiről már kvázi a piacra kerüléséről lehetett tudni, hogy a WP8 nem fog ráugrani és így is lett. De azért a Microsoft levezényelte a verzióugrást, a Nokia pedig baromi gyorsan letett egy olyan portfóliót az új rendszer köré, amelyben vannak egyedi vonások (Pureview, ingyen navi), ráadásul az 520 érkezésével már az olcsóbb kategóriákban is tudnak ellenfelet állítani az androidos eszközöknek.
Merthogy a VIP-Phone-tól érkezett tesztkészülék a maga alig 60 ezer forintos árával simán olyan hardvert ad, amit egy Samsung, egy Sony, vagy éppen egy LG kínál ugyanennyi pénzért, csak éppen Android alapokon. Nyilván egy Huawei, egy ZTE, vagy egy Alcatel tud olcsóbb lenni, de a Nokia nem óhajt velük versenyre kelni, mégiscsak egy olyan név a szakmában, mint Räikkönen a Forma 1-ben, mindig is jó volt, most is jó, de volt olyan év, amikor nemigen versenyzett. Ugyanakkor viszont ügyesen kell bizonyos funkciókkal zsonglőrködni, hogy az olcsóbb modellek ne nyírják ki a portfólió drágább tagjait, de mégse érezze a felhasználó, hogy rosszul jár, de a platform megkötései miatt olyan sok extrát nem lehet eltávolítani, így aztán a Lumia 520 kiváló ár / érték aránnyal büszkélkedhet.
Doboz, külső
A doboz a Lumia telefonok megszokott színvilágát és kialakítását kapta meg. Színes csomag, fiókosan nyílik, némi papírhalom tetején ül maga a telefon, alatta egy komplett töltő, azaz nem választható szét adatkábelre és töltőfejre, egy nagyon filléres headset és egy egészen minimális hosszúságű microUSB kábelt kapunk. Memóriakártya tehát nincs a csomagban, de a legolcsóbb WP8-as Nokiától ezt hiba is lenne elvárni.
A Lumia 520 első ránézésre nagyon rendben van, és ez az benyomás nem is múlik el hosszabb használat után sem. A szemből baltával faragott formaterv komolyabbnak mutatja az eszközt (főleg ebben a fekete színben), az ívelt, selymes műanyaggal bevont hátlapot pedig örömmel simogatják szőrmebundára bukó nők is. Az előlapora tett 4 inches kijelző mérete ideális, nem kell nagyon zsonglőrködni, ha az átellenes pontját kell ujjainkkal elérni, de bőven elég nagy ehhez a 480x800 pixeles felbontáshoz. A technológia ezúttal IPS, ami megítélésem szerint nagyon jó döntés volt, mert nagyon jól döntve is tökéletesen látható marad, a fekete elég fekete, a kontraszt és a fényerő abszolút megfelel a Nokiával támasztott elvárásoknak.
A kijelző alatt a szokásos három gomb ücsörög, a felső részről viszont fájóan hiányzik az előlapi kamera, a videóhívások ezzel meg vannak ölve, hiába fut el a Skype minden különösebb hókuszpókusz nélkül a hardveren. A telefon bal fele teljesen sima, jobb oldalon van minden egyéb kezelőszerv, azaz a hangerőt szabályozó gombpáros, alattuk a kijelzőt feloldó és lezáró billentyű, legalul pedig a kamerához tartozó gomb. Felül a 3,5 mm-es jack dugasz árválkodik, alul pedig a microUSB csatlakozója kapott helyet.
A hátlapot úgy kell levenni, hogy az ember - félretéve aggodalmait - izomból passzírozza a kamerát, s közben kicsit próbál valahol alányúlni a burkolatnak. Siker esetén a jutalmunk, hogy megtekinthetjük az akkumulátort, amit ki kell venni akkor, ha a microSIM-et, vagy a microSD-t szeretnénk babrálni. A Lumia 520 rendesen össze van rakva, jó érzés kézben tartani, nincs gond az ergonómiával, egyszóval nem érződik rajta az olcsóság szele. És - egyebek mellett - ez az egyik olyan terület, ahol fölébe tud kerekedni sok hasonló árú és hardverű androidos motyónak.
Hardver, rendszer
A hardverben a Lumia 620-hoz képest nincs semmi változás. Kétmagos, magonként 1 GHz-en pörgő Qualcomm MSM8227-es SoC és Adreno 305-ös GPU dolgozik a gépben, a RAM mérete 512 MB. Ennek egyelőre nincs semmiféle hátránya, a jövőben azonban lehet, hogy lesznek olyan alkalmazások, amelyek ennek a dupláját igénylik. Egyébként például az Engadget appja ilyen, de nemigen lehet tudni, hogy mi a bánatnak kell neki 1 GB.
AnTuTu 0.8.0 beta eredmények | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Nokia Lumia 520 | HTC 8S | Nokia Lumia 820 | Nokia Lumia 800 |
Memory | 474 pont | 508 pont | 760 pont | 406 pont |
CPU integer | 2892 pont | 3095 pont | 5611 pont | 916 pont |
CPU float-point | 2329 pont | 2689 pont | 4235 pont | 550 pont |
2D graphics | 280 pont | 305 pont | 600 pont | 353 pont |
Database IO | 275 pont | 290 pont | 365 pont | 155 pont |
Storage Write | 169 pont | 162 pont | 174 pont | 29 pont |
Storage Read | 20 pont | 221 pont | 221 pont | 132 pont |
Total Score | 6441 pont | 7270 pont | 11 966 pont | 2541 pont |
A WP8-as rendszer ezen a hardveren roppant gyors. Illetve nem is ez a jó szó, inkább azt mondanám, hogy tökéletesen folyamatos, a menüben való bóklászásnál nincs akadás, az alkalmazások megnyitási sebessége is bőven vállalható, igazából ami a WP8 előnye a felhasználók számára (és gondot okoz a gyártóknak), hogy minden eszközön pont ugyanolyan jól fut. Ezért nehéz a Nokia dolga, nem tudja azt mondani a Lumia 920-nál, hogy emberek, ez gyorsabb, mert érzésre nem gyorsabb. Csak az extra funkciókkal, kijelzővel, kamerával tudják megkülönböztetni egymástól a portfólió darabjait.
Persze ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ugyanazokkal a néhol idegesítő dolgokkal találkozhatunk minden WP8-as telefonnál. Magyarul nem működik a hangvezérlés, hangerőt csak rendszerszinten lehet szabályozni (nekem ne visítson minden FB ismerősöm szülinapjánál a cucc), kicsit dolgozni kell a kontaktok összerendezésénél, a Google Calendar szinkronizáció pedig épp nem működik, épp lassan fél éve. Nincs fájlböngésző, a saját zenéinkből csak külön alkalmazással tudunk csengőhangot fabrikálni és hát az élő csempék hátterének megváltoztatása is igényel némi trükközést. Sok felhasználó panaszkodik arra is, hogy a Skype hektikusan működik, tehát nem mondhatom, hogy a WP8 a legfrankóbb rendszer, ez felhasználói igényektől függ, az viszont biztos, hogy nagyon stabil, maximum egy-egy alkalmazást zár be, de az egész gép igen ritkán omlik össze, ha egyáltalán.
A Nokia WP8-as telefonjainak legnagyobb előnye, hogy ott mosolyog az összes gépen a Here Drive, ami magyarosan ejtve kicsit necces, de a névadásnál vélhetően utolsó szempont volt az, hogy magyarosan hogyan hangzik. Az Ovi Maps sem volt ebből a szempontból annyira menő, bár fiatal anyukák értékelték volna a szolgáltatást. A Here Drive NavteQ térképeken nyugvó, offline is működő, magyarul beszélő navi, ami bármikor bővíthető új és friss térképekkel, de sajnos csak abban az országban hajlandó navigálni, ahol aktiváltuk a készüléket. Ez a Lumia 520 és 720 korlátozása. Ha nem akarunk autózni, akkor a Here Maps a mi barátunk, ha pedig Budapesten szeretnénk tömegközlekedni, akkor a Here Transit lesz a jó választás. Látszik tehát, hogy a Here a technológia fejlődésével ma már több dologra is használható…
Fentieken túl van még a szokásos eszköztáron (Office, OneNote) néhány apróság, amivel a Nokia szeretne hozzájárulni a felhasználói élményhez. Ilyen az Angry Birds Roost, ami egy külön felület a rendszerben a játékhoz kapcsolódó videók, csengőhangok és képek mellett maguk a játékok is elérhetőek - ha fizetünk értük. Az Adatátvitel menüpont segít korábbi telefonról átköltöztetni adatainkat, és ordítóan nokiás app a Top alk., ami a finnek által kifundált módon szelektálgat az online áruház kínálatából.
Multimédia
Öt megapixeles kamera került a hátlapra - villanó nélkül, ez egyfajta spórolás, kár érte. A kamera szoftvere nem mutat meglepetést, de a Nokia néhány apró adalékkal próbálja kihozni belőle a legtöbbet. Ilyen a Cinemagraph, ami pár másodperces mozgást is tárol a kép bizonyos pontjain, a Panorama, ami pont azt csinálja, amire a neve is utal, illetve a Creative Studio, ami a már elkészült képeket effektezi meg. Videót 720p-ben tud rögzíteni a masina, ide kattintva elérhető egy tesztfelvétel.
Hát nem egy PureView, az biztos. A dinamikatartomány megfelel a mobilokkal támasztott elvárásoknak, de a vonalélességen lenne még mit csiszolni, a sötétebb területek pedig rendre zajosak. Este a vaku hiánya miatt vállalhatatlan, de a makró sem olyan éles, mint általában a Nokiáknál lenni szokott.
Zeneileg sem mellbevágó a helyzet, kihangosítva elég vérszegény, fülessel sokkal jobb, nincs alapzaj, kellően hangos, ám a Nokia kihagyta ebből a mobilból a Dolby-t, illetve az equalizert is, ami szintén azért történt, hogy ne fojtsa meg a kissé drágább Lumia 620-at. FM-rádió továbbra sincs a WP8 rendszerben, pletykálják, hogy majd egy frissítéssel egy csapásra megjelenik a menüben, de nem érdemes erre alapozni.
Adatátvitel, akkumulátor
21 Mbit/s sebességű HSDPA kapcsolatot tud a masina, az Internet Explorer gyors, jól tördeli az oldalakat, de elérhető a készülékre a Nokia Xpress, ami adattömörítést használ és van benne egy sajátos RSS olvasó is. A WLAN érzékenység közepes, a Bluetooth kiválóan működött egy TDK hangládával, GPS jelet is gyorsan talált a masina, viszont kimaradt az NFC. Még egy pont, ahol a finn cég meg akarja különböztetni az 520-at a drágább modellektől.
Az akkumulátoros üzemidő nem rossz, de ne várjunk semmi falrengetőt. Átlagos használat mellett másfél-két napot elketyeg a kis Nokia úgy, hogy nem nagyon figyeltem arra, hogy az adatkommunikációs szolgáltatásokat energiahatékonyan paraméterezzem. Töltést gépről és természetesen konnektorból is vesz fel a cucc.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 9 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 7 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 8 pont |
Felhasználói felület élménye | 8 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 8 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
Összegzés. Nem csalódtam. A legolcsóbb WP8-as Nokia persze számos ponton tartalmaz megkötéseket, de az alapvető, elvárt funkcionalitás nem csorbult. Nincs NFC, nincs vaku, nincs előlapi kamera, nincs equalizer - ezek a leglényegesebb korlátozások. Ugyanakkor az IPS kijelző megállja a helyét, az anyaghasználat, az ergonómia és az összeszerelési minőség igencsak korrekt, a WP8-nak hála az Office, a SkyDrive, a OneNote éppúgy a szolgáltatáskínálat része, mint a Nokia által berakott teljesen ingyenes navigáció és tömegközlekedési app. Persze lehetne jobb a kamera, fókuszálhattak volna jobban a zenére, de összességében mégiscsak egy sokak számára abszolút elgendő tudással bíró, folyamatos működést garantáló WP8-as készüléket tettek le a finnek az asztalra, ami árában is versenyképes, hiszen kétmagos hardverrel, IPS kijelzővel szerelt masinák Android alapokon is kerülnek ennyibe. Bár a WP8 messze nem tökéletes, de meg lehet szokni a butaságait hamar. A Lumia 520 azoknak szól, akik nem akarnak mélyen a rendszerben turkálni, megbízható, levelezésre, netezésre, navigációra megfelelő telefont keresnek, de nem akarnak érte annyit fizetni, mint egy robogóért. Árban sem lőttek mellé ezúttal a Nokiánál, úgyhogy szívbaj nélkül sütöm rá az Ajánlott plecsnit.
Nokia Lumia 520 |
Bog
A tesztkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 119,9 x 64 x 9,9 milliméter | |
Tömeg | 124 gramm | |
Színvariációk | fekete, piros, sárga, fehér, kék | |
SIM-foglalat | microSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 480 x 800 pixel (233 ppi) | |
Kijelző típusa | kapacitív IPS-LCD érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm MSM8227 | |
Processzor típusa | Dual-core 1 GHz Krait | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Adreno 305 | |
RAM mérete | 512 MB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória | korlátlan | |
Szabadon felhasználható belső tárhely | 4 GB (teljes belső memória: 8 GB) | |
Memória bővíthetősége | microSD | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 21 Mbps / 5,76 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, 2,4 és 5 GHz, DLNA, hotspot funkció | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | csak néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | nincs | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van (magyar nyelven is) | |
Szoftverek | ||
Platform | Windows Phone 8 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | ? | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | Here Drive+, Here Térképek, Here Transit, Nokia Zene, Office, OneNote, Pénztárca, Top alkalmazások | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixeles, autofókuszos | |
Másodlagos kamera | nincs | |
Videófelvétel | van - 720p | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1430 mAh-s lítium-ion (BL-5J) | |
Készenléti idő | 360 óra | |
Beszélgetési idő | 14 óra (2G) / 10 óra (3G) | |
Zenelejátszási idő | 61 óra | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, giroszenzor |