Hirdetés

Nothing Ear (2) - ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan

Ránézésre megkülönböztethetetlen az Ear (1)-től a Nothing új fülhallgatója, de javult a teljesítmény és jóval kevesebb bug is van.

Bevezető, doboz tartalma, tok

A technológia újra szórakoztatóvá tételét nevezte meg a Nothing, mint a cég ars poeticáját, ennek eddig három termékkel próbáltak meg eleget tenni. A 2021 januárjában alapított cég a bejelentését követően alig fél évvel dobta piacra első termékét, mai tesztalanyunk elődjét, az Ear (1) fülhallgatót. Rá nem sokkal érkezett a Nothing Phone (1) és egy újabb fülhallgató, az Ear (stick), majd most 2023 elején megérkezett az Ear (2), egy újabb in-ear kialakítású vezeték nélküli sztereó fülhallgató. Közös a Nothing termékeiben az egyedi dizájn, viszont ha az Ear 1-et és 2-t egymás mellé tesszük, akkor azért a lustaság is eszünkbe juthat, mint jelző.

A Nothing Ear (2)
A Nothing Ear (2) [+]

Alig változott ugyanis valami a két termék között, már ami a körítést és megjelenést illeti. Kartondobozban érkezik az Ear 2 is, ezen egy nyitófület feltépve lehet hozzáférni a töltőbölcsőben pihenő fülhallgatókhoz, melyek a tok mágneses fedelét felbontva egyből párosítási üzemmódra váltanak, és Android vagy Windows rendszerrel megvan a gyors párosítás lehetősége is. A dobozban egy boríték, rajta egy QR-kóddal a Nothing alkalmazás letöltéséhez, pár papír a használati alapokról, alattuk pedig egy szövettel borított rövid, mindkét végén Type-C töltőkábel és egy S és L méretű gumiharang pár. A fülhallgatók alapból az M-es méretű szilikonharangokkal érkeznek.

A doboz és tartalma
A doboz és tartalma [+]

Az átlátszó tok 55,5 x 55,5 x 22 milliméter és 52 gramm, ez valamivel kisebb és könnyebb, mint az előd, pont annyira, hogy csak akkor vesszük majd észre, ha közvetlenül egymás mellé tesszük a két eszközt. Maradt a letisztult, kicsit a 90-es éveket megidéző dizájn, vagyis átlátszó a fedél és a hordozó aljának egy része is. A lényegi rész továbbra is láthatatlan anélkül, hogy darabjaira bontanánk a tokot, az akkumulátor, a vezetékek, a Qi töltés felvételére alkalmas tekercs fehér műanyagborítás alatt helyezkedik el, csak a fülhallgatókat és a fedelet helyén tartó mágneseket látjuk igazából, plusz a két-két pogo pint, melyekkel a fülhallgatók a száron keresztül töltenek, ha a helyükön vannak.


[+]

Maradt az egyedi betűtípus, illetve az a dizájn szempontjából ötletes megoldás is, hogy L és R betű helyett fehér és piros pötty jelöli, melyik fülhallgató való jobbra és balra. (Ez rajtam nem segít, tuti nem tudnám megjegyezni, hogy a piros a bal, vagy a jobb - Bog) Megtalálható a tok belső fehér részén a fehér LED, mely a töltés vagy párosítás állapotát jelzi világítással vagy villogással, jobb oldalon pedig ott az USB-C csatlakozó és a párosításra kényszerítő nyomógomb is. Ötletes, szórakoztató a dizájn, de használat szempontjából még úgy sem tökéletes, hogy legalább már kisebb a tok mérete, mint a tavalyi modellé volt. Azzal, hogy négyzet alapú téglatest a töltőbölcső formája egyszerűen nehéz egy kézzel kinyitni a fedelet, főleg úgy, hogy a mágnesek kifejezetten erősen tartanak. Unalmas a sok ovális és tojásforma fülhallgató tok, de ergonómiai szempontból kényelmesebb azok használata, hisz egy kézzel megmarkolja, majd hüvelykujjal nyitja is az ember a fedelet, a másik kezével pedig már veheti is ki a füleseket.


[+]

A fülhallgatókat kivenni és visszatenni a tokba legalább viszonylag könnyű mutatvány. A mágnesek erősek, így helyükre rántják a fülhallgatókat, de néha kicsit játszani kell azzal, hogy megfelelő szögben induljon el a kezünk. Utóbbi pár nap használat után már megy reflexből, a tok formája viszont továbbra sem tesz lehetővé olyan könnyed használatot, mint a legtöbb TWS fülhallgatóé. A beépített 485 mAh-s akkumulátor viszont tölthető vezeték nélkül (töltőn, telefon hátlapján), a megjelenés pedig egyedi, és állítólag a gyártó erősebb műanyagot használt idén, hogy kevésbé karcolódjon a külső felület.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés