Hirdetés

Nothing Phone 2a - semmi nem drága

Lefelé bővítette kínálatát a Nothing, ez természetesen a funkcionalitás megcsonkításával járt, mégis megtartotta a márkára eddig jellemző egyedi vonásokat az olcsósított modell.

Bevezető

Túlzás lenne azt mondani, hogy üstökösként robbant be a mobilos piacra a korábbi OnePlus alapító, Carl Pei által életre hívott Nothing, de a szokásosan ügyes, alulról építkező marketing és a mesterségesen generált hype mellett az eddig kiadott telefonok (Phone (1) és Phone (2)) is kifejezetten jól sikerültek. Árban is el tudták helyezni ezeket a Samsung-Apple és a Redmi-Poco szint közé jelezve, hogy még nem a prémium szegmenssel mérik össze magukat, de magasabbra tartják a termékeket, mint a kínai brandek futószalagon érkező modelljeit.


[+]

Azt is pontosan felmérték, hogy ha bármilyen jelenlétet el szeretnének érni, akkor kell nyújtani valami olyan extrát, amit mások nem. És nem kell ez egy vadiúj, csodálatos technológia legyen, nem kell feltalálni valami olyan funkciót, ami eddig telefonban még nem volt (pedig ilyen próbálkozások rendre vannak az iparágban: projektor, hátlapi e-ink kijelző, monokrómban fotózó kamera, hátlapra pattintható extra izék, lehetne ezt még sorolni), hanem sokkal egyszerűbb, olcsóbb és látványosabb, ha valami formatervi trükköt találnak ki. Ez lett a Glyph-interfész és a transzparensnek tűnő hátlap elegye, amivel a Nothing legalább hátulról teljesen egyedi, elsőre azonosítható, ráadásul még bizonyos szempontból extra funkcionalitással is kecsegtet.


[+]

Ez a dot-matrix, sok szempontból minimalista és monokrómba hajló formatervi sajátosság nem csak a telefonokon, hanem azon a két TWS headseten is visszaköszön, ami szintén piacon van egy ideje, Carl Pei és csapata pedig kimondottan aktívan kommunikál a közösségi médiában és rövid idő alatt keletkezett egy szűk, de igen lelkes rajongótábor is úgy, hogy a Nothing nem a klasszikus marketinghengert tolja óriásplakátokkal és hatalmasra duzzasztott bejelentési ceremóniákkal. Ügyesen kezelik a techsajtót is, Barcelonában még a 2a bejelentése előtt volt például egy kötetlen vacsora, ahol véletlenül, mintegy szívességből megengedték a résztvevőknek, hogy lefotózgassák az újdonságot, így jutott el a mi kezünkbe is egy héttel a hivatalos premier előtt a telefon. Szóval ügyesek, fiatalosak, jól rezonálnak a trendekre, ráadásul az eddigi két telefonjuk tényleg jól sikerült, a tavalyi és az egy évvel korábbi karácsonyi ajánlókba is bekerültek ezek a modellek, pedig ott alapvetően az ár/érték arány alapján válogatunk. Innentől pedig tényleg érdekes volt, hogy mit kezdenek egy kategóriával lentebb, hiszen a Phone (2a) pont ide lő.

Doboz, külső

Fogunk a design kapcsán pozitívan is értekezni, de Nothing eszközök csomagolása főleg tesztelői oldalról rémálom: a konkrét dobozt fedő papírburkolatot csak úgy lehet megbontani, hogy azt soha vissza nem csomagolja az ember, mert el kell szakítani. Ez minden Nothing termékre egyaránt jellemző és nehéz megéretni az okát. Utána viszont egy kemény kartonból készült, a telefon hátlapjának mintázatát dombornyomva utánzó szelencét kapunk, ami nagyon nívós, de a készüléken és a Type-C kábelen kívül nincs benne semmi. Viszont még a kábel is egyedi: mindkét végén a csatlakozó ezüstösen csillog és ott figyel a cég márkajelzése is rajta.


[+]

Méretét tekintve a 2a nem mutat különösebb eltérést a Nothing Phone (2)-höz képest. Ugyanúgy 6,7 inches kijelző köré épül, de 11 grammal könnyebb (mert itt több plasztikot használnak), maga a kijelző pedig ugyan most is Full HD felbontású és 120 Hz-es frissítést kínál, de fénysűrűség kapcsán valamivel gyengébb, ami csak akkor tűnik fel, ha direkt napfény alatt mellérakjuk a korábbi, de drágább modellt, mert egyébként erre a panelre sincs különösebb panasz, a védelemért pedig Gorilla Glass 5 felel.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Nothing Phone (2a) Redmi Note 13 Pro 5G Honor 90 Poco X6 Pro OnePlus Nord 3 Samsung Galaxy A54
Képátló 6,7 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,74 hüvelyk 6,4 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2412 1220 x 2712 1200 x 2664 1220 x 2712 1240 x 2772 1080 x 2340
Technológia HDR10+ AMOLED 12 bit HDR10+ Dolby Vision AMOLED 10 bit HDR10+ AMOLED 12 bit HDR10+ Dolby Vision AMOLED HDR10+ Fluid AMOLED Super AMOLED
Képfrissítés Adaptív 120 Hz Adaptív 120 Hz 60 / 90 / 120 / auto. Hz Adaptív 120 Hz 60 / 90 / 120 / auto. Hz Adaptív 120 Hz
Fehér fényerő 730 nit 497 / 1247 nit 569 / 960 nit 515 / 1215 nit 482 / 875 nit 407 / 1057 nit
Fehér fényerő (min.) 1,5 nit 2 nit 2,4 nit 2 nit 2 nit 1,9 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6467 K + kézi 7440 K + kézi 7866 K + kézi 7412 K + kézi 7298 K + kézi 7000 K + kézi

A hangerőszabályozó gombok balra, a kijelzőt feloldó gomb jobbra került, a SIM-tálca alulról húzható ki, két nanoSIM ülhet rajta, viszont az eSIM hozzáadása nem opció. Alul van még Type-C port és hangszóró, ennek felül nem látni a párját, de a készülék sztereóban szólal meg (kimondottan jól) multimédiás tartalmak esetén, mert a felső beszédhangszóró besegít. Akárcsak eddig, most is két színben létezik a cucc: fehérben és feketében, előbbi esetben talán látványosabb a hátlap kamutranszparens kialakítása, hiszen most is áttetsző, de ettől még továbbra sem látunk bele a lelkébe. Mondjuk nehéz is lenne, aki már szedett szét telefont az pontosan tudja, hogy hátulról nézve zömmel az akkumulátor dominál, felesleges mindenféle nyomtatott áramköröket ideképzelni.


[+]

A hátlapról viszont több szempont kapcsán is érdemes beszélni. Egyrészt a telefonon levő két kamerát egymás mellé és középre helyezve rakták ide, ami merőben szokatlan, de van két előnye ennek az elrendezésnek: egyrészt nem billeg az asztalra téve, másrészt igen nehéz úgy fogni fotózáskor, hogy belógjon a képbe bármelyik ujjunk. Ugyanakkor mégiscsak kicsit idétlennek tűnik, kapott is kritikát rendesen a Nothing (voltak, akik szerint olyan, mint egy küklopsz, csak két szemmel), ezért a cég csinált egy videót, ahol reagálnak az észrevételekre és magyarázzák a designt. Hát… szerintem ha egy designt magyarázni kell, akkor az már valahol kínos, de fogjuk az egészet arra, hogy nem szokványos és ezért kicsit idegen egyeseknek. A hátlap másik kérdése az volt, hogy a gyártó védjegyének tekinthető Glyph-interfész, vagyis a hátulra tett LED-csíkok összessége megmarad-e. Meg, de jóval szerényebb kivitelben, mint csak három különálló csíkot kapunk, amelyek persze továbbra is paraméterezhető módon villognak és pulzálnak különböző történések esetén.


[+]

Az IP53-as védelem a fröccsenő vízzel szemben biztosít némi ellenállóságot, a matt fekete keret jól néz ki, a hátlap viszont eléggé gyűjti az ujjlenyomatot. Tokot rá! - mondhatnánk, de ha a tok nem áttetsző, akkor ezzel kinyírjuk a Glyph-iterfész láthatóságát. A korábbi modellekhez már vannak olyan tokok, amik pont ott vannak kivágva, ahol a LED-ek ülnek, nyilván ehhez a telefonhoz is lesz majd ilyen. Az általános kiviteli minőség kifogástalan, nem lötyög semmi, tökéletesek az illesztések, jól meg is lehet markolni a telefont, a kávák szimmetrikusak a kijelző körül, mind a négy sarok szépen ívelt, egyáltalán nem érződik a külsőn, hogy ez a Nothing legolcsóbb modellje.

Hardver, UI

Ha valahol érződik a spórolás, akkor az a hardver. Az eddigi két modell Qualcomm chispet köré épült, ez a készülék viszont egy MediaTek lapkát használ, méghozzá a Dimensity 7200 Pro nevű megoldást, ami azért Pro, mert a Nothing egy kicsit hozzápiszkált. Ez egy középkategóriás chipset, mindenképpen gyorsabb, mint a Nothing Phone (1)-ben levő Snapdragon 778G, de nem annyira erős, mint a 2-ben levő 8+ Gen 1, körülbelül a 7s Gen 2 szintjén mozog. Viszont elég takarékos és nem is melegszik, a Nothing egy 3200 négyzetmilliméteres hőkamrát is beépített, hogy folyamatosan magas szinten tudja tartani a teljesítményt. Az alap kiszereléshez 8 GB RAM és 128 GB belső tárhely jár, ez utóbbi talán kicsit vékony, ráadásul nem is bővíthető. Van 12/256 GB-os verzió is 20 ezer forinttal drágábban.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Nothing Phone (2a) X6 Pro teljesítménymód Redmi Note 13 Pro 5G Honor 90 Google Pixel 7a OnePlus Nord 3 Samsung Galaxy A54
Rendszerchip Dimensity 7200 Pro Dimensity 8300 Ultra Snapdragon 7s Gen 2 SD 7 Gen 1 Accelerated Google Tensor G2 Dimensity 9000 Exynos 1380
AnTuTu 10 691 679 pont 1 451 439 pont 579 915 pont 651 156 pont 734 646 pont 928 359 pont N/A
Geekbench 5 (single/multi) 875 / 2169 pont 1087 / 4301 pont 776 / 2761 pont 802 / 2878 pont 1027 / 2971 pont n/a 783 / 2752 pont
Geekbench 6 (single/multi) 1139 / 2579 pont 1408 / 4543 pont 1024 / 2886 pont 1060 / 2946 pont 1400 / 3341 pont 1081 / 3379 pont 1005 / 2818 pont
GFXBench Car Chase onscreen 34 fps 78 fps 19 fps 33 fps 58 fps 57 fps 23 fps
GFXBench Car Chase offscreen 40 fps 111 fps 29 fps 39 fps 60 fps 81 fps 29 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 120 fps 49 fps 82 fps 90 fps 60 fps 67 fps
GFXBench Man. offscreen 100 fps 300 fps 68 fps 94 fps 144 fps 221 fps 79 fps

Normál esetben ez a hardver mindenre elég. Az alkalmazásváltás gyors, a menürendszer jól van optimalizálva, a játékok is korrektül futnak. De például a 4K60 videófelvétel már túl sok neki és persze vérbeli gamer telefon sem lesz belőle (maximumra rakva az Asphalt 9 grafikáját már adódtak döccenések), de ezen az árszinten ez a teljesítmény abszolút versenyképes és jóval közelebb áll a 2a a Nothing eredeti filozófiájához, vagyis hogy megfizethető áron kínálnak életképes és egyedi alternatívát a középmezőnyben, csak azért nem mondhatjuk, hogy a Nothing Phone (1) váltja, mert annál valamivel nagyobb és pár olyan dolog azért hiányzik belőle, ami a cég első modelljére jellemző volt.

[+]

Pont ilyen a hátlapi Glyph-interfész kissé megkurtított megjelenése. A korábbi Nothing telefonokhoz képest visszafogottabb a fényjáték, hiszen csak a hátlap felső harmadában vannak LED-es csíkok, ám a variációs lehetőségek száma nagyjából végtelen, ha telepítjük a Glyph-composer alegységet, amivel mi magunk is rögzíthetünk mintázatokat. Továbbra is van API arra, hogy külsős appok visszaszámolásra használják (itt az Uber és a Zomato mellett a Google naptár is adott), lehet időzítőként is használni, villoghat a lejátszott zene ütemére, rendelhetünk mintázatot kiválasztott névjegyekhez és persze az egészet lehet időzíteni, a fényerősség pedig három lépésben állítható. Nem mondom, hogy ez itt az iparág leghasznosabb funkciója, de kétségtelenül látványos és játékos, el lehet fele szórakozni egy órácskát, hogy úgy villogjon a hátlap, ahogyan mi akarjuk.

[+]

A szoftveres oldalt mi már ismerjük a korábbi két Nothing telefonból, de jó volt megint kézbe venni ezt a letisztult, alapvetően az alap Androidra (ami a 14-es) ráöntött monokróm felületet. Persze vissza lehet kapcsolni a színes ikonokat, ráadásul a külsős appok zöméhez nincs fekete-fehér rajzocska, ami miatt nem egységes ilyenkor az elrendezés. Van AI háttérkép előre választott sémákból, van 22 olyan widget, amit a Nothing ad hozzá a rendszerhez (például a Nothing X, ami a gyártó headsetjeit kezeli), de egy csomó saját widget van ezzel a pontmátrixos grafikával, ami jópofa. A Nothing amúgy három főverziós frissítést ígér és négy évnyi biztonsági csomagokat kéthavonta, ami egy fair ajánlat ezen az árszinten.

[+]

A teljes Google csomag megvan és szerencsére nincs teletömve mindenféle felesleges alkalmazással a rendszer, találunk egy diktafont, a Nothing X-et a fülhallgatókhoz, telepíteni fogjuk a dallamszerkesztőt, de semmiféle közösségi izé, demo játék és egyéb szirszar nincs, mindenki azzal tömi tele a rendszert, amivel óhajtja. Van viszont egy-két “kísérleti” funkció, az egyik ilyen a Teslákkal való együttműködés (hát ez pont nem sok embert fog érinteni egy 130 ezer forintos mobil esetén), külön támogatják az AirPodsokat, illetve lehet növelni az érintés mintavételezését a játékok esetén. Ennyi, nem több, de ez bőven elég.

Multimédia

A hátlapon egymás mellé tett kamerák felbontása egységesen 50 megapixeles, két Samsung szenzorról van szó, a normál látószögű fotókért egy ISOCELL GN9, az ultraszéles felvételekért egy JN1 felel. Előbbihez van optikai stabilizáció is. Alapból persze most is 12,5 megapixelen fogunk fotózgatni, a kezelőfelületet pedig nem variálták túl, de a “több” opció mögött van pro mód is, ahol az ISO, a záridő, az EV és a fehéregyensúly változtatható — de csak a főkamera kapcsán, az ultraszélesnél ez nem elérhető. Az is kicsit zavaró, hogy a bal felső sarokból előhúzható beállítási ablak (képméret, mozgáskövetés, egyebek) nem fordul el 90 fokkal, ha fekvő állapotban fotózunk. 50 megapixel esetén nincs kétszeres zoom, ezt csak 12 megapixelben kínálja fel a rendszer, hiszen abból vág majd közelebbi képet. Nappali tesztfotóink következnek:

50 MP normál

50 MP ultraszéles

12 MP normál

12 MP 2x zoom

12 MP ultraszéles

Az 50 megapixeles felbontás használatára semmi szükség, mert a kétszeres digitális zoom minimum olyan jó eredményt ad, mintha a nagy méretű képből vágnánk utólag ki. Az ultraszéles kameránál pedig azért nem kell használjuk, mert egyszerűen gyenge az eredmény teljes felbontáson, viszont 12,5 megapixelen mindkét esetben kifejezetten korrektek az eredmények, némi túlélesítésnek azért van nyoma, de ennyi bőven belefér. A megjelenést követően jött egy frissítés kimondottan a kamerára, addigra már megvoltak ugyan a tesztfotók, de mentünk a friss szoftverrel még egyet, ezeknek az eredménye látszik itt, ám már visszaadtuk a tesztkészüléket, amikor megint jött egy újabb update. Sötétebb fényviszonyok esetén a szoftver automatikusan kapcsolja az éjszakai módot, de ezt manuálisan felülbírálhatjuk. Ez azonban nem redukálja a felbontásbeli opcióinkat, ugyanúgy opció ilyenkor is az 50 megapixel mindkét látószöggel, illetve a kétszeres zoom is, magyarán megint jön egy rakás kép:

50 MP normál

50 MP ultraszéles

12 MP normál

12 MP 2x zoom

12 MP ultraszéles

Nos, este a főkamera nagyjából rendben van — 12,5 megapixelen. Jóval látványosabb, hogy a kétszeres digitális zoom mennyire feljavítja a fotókat ahhoz képest, mintha az 50 megapixeles felvételből mi vágnánk ezt ki, tehát lehet és érdemes is használni, de azért előfordulnak bizonytalanságok ott, ahol a sötét háttér előtt ugyancsak sötét tereptárgyak vannak, ott megborul a vonalélesség és zajos is az eredmény. Az ultraszéles kamera viszont sajnos gyenge, kásás lesz a fotó, noha a színkezelés látószögeken átívelően koherens. Szelfiügyben viszont nem vagyok teljesen elégedett:

A hátterszeparáció portré mód esetén ügyes. A 32 megapixeles felbontás viszont masszív túlzás, itt nyugodtan lehetett volna 8 megapixeles az eredmény egy 4-1-es binning után, valószínűleg jobbak lettek volna a képek és kevesebb tárhelyet is foglalnának a fotók. Persze nem kell 100%-os nézetben vizsgálni, akkor a kissé szűk dinamikatartomány ellenére is elégedettek lehetünk. Mi újság a videókkal?



A maximális felbontás és képkockaszám 4K30 mindkét szenzorral, de ilyenkor nem lehet köztük váltani. Noha mindkét kamerával korrekt a 4K felvétel színkezelése és minősége, de sajnos az elektronikus stabilizáció mozgás közben béna, ugrál a fókusz, ami nagyon zavaró. Inkább hagyatkozhatna a rendszer csak az OIS-re... Ha viszont Full HD-ra (és akár 60 fps-re) váltunk, akkor egyrészt lehet kapcsolgatni a látószögek közben a felvétel során, másrészt megszűnik az EIS béna működése, ez egyértelműen optimalizációs kérdés, amin még remélhetőleg tud javítani a gyártó.


Este az ultraszéles kamera elég satnya videókat csinál, a főkamera jó lehetne, de megint ugrál a fókusz.


Az előlapi modul nappal kifejezetten jó. Persze a dinamikatartomány valamivel szűkebb, mintha a hátlapi kamerát használnánk, a látószög is szűkre van vágva, vagyis az átlagnál messzebb kell nyújtsuk a kezünket előre, de az eredmény meglepően jó, itt az elektronikus stabilizáció is remekül működik, de sötétebb környezetben már elfogy ennek a Sony szenzornak is a tudása. Említést érdemel még a termék korrekt hangszórója, nagyon jópofák a gyári rendszerhangok, érezhető a vibrációs visszajelzés és természetesen megvan a HD felbontású tartalmak streameléséhez szükséges DRM licencsz is.

Adatátvitel, akkumulátor

Az összes európai 4G/5G hálózaton működik az eszköz, az eSIM hiánya viszont kicsit fájó. A WiFi 6-ot ismerő készüléken a Chrome az alapértelmezett böngésző, megvan az NFC, az 5.3-as Bluetooth, az összes lényeges műholdas rendszerrel kommunikál pozíciószerzéshez, a Type-C port pedig 2.0-s. Ezen az árszinten ez a képesség oké, a böngészési élményre nincs panasz, a beszélgetési hangminőség szintén korrekt: elég hangos és abszolút tiszta.

[+]

Üzemidő kapcsán is igen jól alakul a helyzet, mert bár az 5000 mAh-s akkumulátor mostanra kvázi iparági standard, de a hardver modern és takarékos, az optimalizáció pedig remek, szóval meglepően sokáig bírja a Nothing Phone (2a), simán benne van a két napnyi ügymenet. HD felbontású videót majdnem 20 órán keresztül tudtam streamelni WiFi hálózaton töltés nélkül, de az általános tapasztalat is az, hogy jól sáfárkodik az akkumulátorral a termék. Iszonyú menő lett volna ezen az árszinten odaadni a vezeték nélküli töltést, de ez kimaradt, zsinóron pedig 45 wattos maximális sebesség érhető el.


[+]

Nothing Phone (2a)
Pro
Továbbra is egyedi hátlap
Árszinten korrekt hardver
Kiváló üzemidő
Android 14, jól optimalizált felület
3 + 1 év szoftvertámogatás
Fotós képességekben kiegyensúlyozott
Kontra
Szegényes alapcsomag
Problémás 4K videó
Nincs vezeték nélküli töltés
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 9 pont
Szoftvertámogatás 8 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 9 pont
Ár/érték arány 8 pont
Indulóár (8/128 GB, HUF) 127 990

Összegzés. Az itthon hivatalosan nem forgalmazott Poco X6 Prót nehéz megütni ebben az árkategóriában, de a Nothing modellje (amit viszont forgalmaznak itthon) jó alternatíva. Bizonyos dolgokban jóval ügyesebb (például a kamerák kapcsán), hardveresen viszont gyengébb, de átlagos használat mellett ez nem lesz feltűnő. Mindenképpen mellette szól az egyedi design, a jó minőségű hangszórópáros, a hosszú üzemidő, a remek szoftver és a hosszú terméktámogatás is. Ez utóbbi kapcsán jó jel, hogy a kiadás után már két frissítés is jött (főleg kamerás támában), egy olyan gyártó, amely összesen tart három modellt a kínálatban talán több odafigyelést tud nyújtani ebből a szempontból. De azért a készülék most sem hibátlan. A vezeték nélküli töltés hiánya ennyi pénzért csak azért róható fel, mert korábban ez nem hiányzott és a transzparens hátlap is ráment erre. Az IP68-as védelem is már elérhető más gyártóknál (Xiaomi, Samsung), a nagyon spórolós doboz sem örömteli, a 4K videók fókuszbizonytalanása pedig bosszantó. Egyénfüggő, hogy kit és mennyire zavarnak a felsorol hiányosságok, mert összességében a készülék egy jól kiegyensúlyozott, jópofa, egyedi és kellemes mindennapi társ, ráadásul versenyképesen is árazták, szóval részünkről repül rá a plecsni, ami remélhetőleg még inkább megérdemelt lesz, ha további javítgatások érkeznek főleg a kamerás képességek kapcsán.

Nothing Phone (2a)

Bog

Specifikáció

Nothing Phone (2a)
Nothing Phone (2a) Külső
Méretek 161,7 x 76,3 x 8,6 milliméter
Tömeg 190 gramm
Készülékvédelem Gorilla Glass 5 üveg a kijelzőn, IP54
Színvariációk fekete, fehér
Kijelző képátlója 6,7 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2412 pixel (394 ppi)
Típusa, frekvenciája AMOLED, 120 Hz
Értesítő LED nincs, hátlapi Glyph
Biometrikus védelem kijelzőbe épített optikai ujjlenyomat-olvasó, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége MediaTek Dimensity 7200 Pro, 4 nm (EUV)
Processzor 2 x 2,8 GHz Cortex-A715+ 6 x 2 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Mali-G610 MC4
RAM, tárhely mérete 8 / 128 GB (LPDDR4x / UFS 2.2)
Memória bővítése Nem opció
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G n1/n28/n41/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.3 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6 (HotSpot, Direct, kétsávos)
USB USB 2.0 (Type-C, OTG)
Navigáció GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou, QZSS
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 14, Nothing OS
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 megapixel (f/1,9, PDAF, OIS)
50 magapixel (ultraszéles, f/2,2, fix fókusz)
LED villanó + Glyph derítés
Előlapi kamerarendszer 32 megapixel (f/2,4, fix fókusz)
Videófelvétel 4K 30 fps hátul, FHD 60 fps elöl
Jack kimenet nincs
FM-rádió Nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh
Vezetékes töltés 45 watt
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Gyorsulásmérő, giroszenzor, iránytű, Glyph

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés