Hirdetés

Samsung C520 Hello Kitty - nem öregszik

A jelenség

Hello Kitty egészen pontosan 35 éves. Egy nőnél erre a korra lehet mondani, hogy érett, tudatos, sok férfi számára vonzó, s miután én is közelítek a harmadik évtizedhez, ezért nem okoz nehézséget, hogy elképzeljem, hogy előbb-utóbb a kedvesem is eléri ezt a kort, s egyáltalán nem tartok tőle.

Hello Kitty

Egy macskánál a 35 év már simán oszlásnak indult tetemet jelent. Az 1974-ben megrajzolt cicát Ikuko Shimizunak köszönhetjük, aki bizonyára nem is sejtette, hogy a három vonalból megrajzolt fejecske mekkora hatással lesz a nőkre, s gyakorlatilag kizárólag a nőkre. A karakter egy évvel később kapta csak meg ezt a teljesen debil nevet, hiszen a kitty angolul cicát jelent, a hello értelmezését nem kell talán kivesézni. A szomszédban lakott egy srác, aki a kutyáját Blökinek nevezte, ez hasonló szintű kreativitás, illetve megemlíteném még általános iskolás native angoltanárom, aki az Egyesült Államokból ideköltözve cicájának a Mr. Macska nevet bírta adni.

Az elmúlt 35 évben Hello Kitty nagy karriert futott be pusztán a fejével, valamitől ez a forma sok nő számára az abszolút cukiságot testesíti meg, amely édes, tündibündi, el kell tőle olvadni, s alapvetően a rajongóknak több alfaja különböztethető meg. Egyrészt öt éves korig ez akár teljesen normálisnak is tekinthető, innen fölfelé már kissé nehezebben emészthető. Szerencsére nem csak nekünk, férfiaknak, hanem a nők jelentős részének sem fér bele a fejébe, hogy miképpen válthat ki automatikus csöpögést egy macskafej, legyen az bármennyire is bájos.

Samsung C520 Hello Kitty
[+]

Ettől még szinte mindenki ismer olyan huszonéves csajokat, akik izgulnak a Hello Kitty-re, s ezen lányok bizonyos része egyébként teljesen normális, értelmes, kulturált személyiség, amely még nehezebben érthetővé teszi a japán cica felé táplált túláradó érzelmi kitöréseket. Nyilván van a másik véglet, ahol az illető hölgy számára a Hello Kitty csak egy a sok cuki dolog közül, amely körbeveszi az életét, s ide mindenki tud általánosságokat mondani, kezdve a rózsaszín hajcsattól, a szőrös állatot formázó papucson át (nem tudom nem megemlíteni a kedvenc Tesco termékemet, amelynek neve: férfi szörnyláb) egészen odáig, hogy kutyaként is csak a westie jöhet szóba.

Hello Kitty

A Hello Kitty mára komoly iparág. Tokióban van az egyik legdurvább Hello Kitty Store (Shibuya 109-2, ha valaki épp arra jár semmiképp se hagyja ki), a legnagyobb pedig állítólag San Fransisco japán negyedében. Az égvilágon mindent lehet kapni már Hello Kitty kiadásban, kocsit, robogót, DVD lejátszót, AR15 gépfegyvert, vagy éppen hasizomgépet. Durva. És természetesen mobiltelefont, dögivel. A noname kínai gyártók mellett a nagyok is beszálltak, ezúttal egy Samsung készüléket tekintünk meg az XXL GSM jóvoltából, ki-ki ízléstől függően rajongással, vagy hányingerrel küzdve lapozhat tovább.

Hello Kitty

Bocs, azért egy Hello Kitty alsógatya mindennek a csúcsa, én hajlandó vagyok meghívni a Térerő műsorába azt az olvasónkat, aki ilyet felvesz, s ebben be is jön a stúdióba.

Hello Kitty

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés