GPS, üzemidő, összegzés
A készülék GPS-képes, a műholdas helymeghatározást több alkalmazásban is használhatjuk. A fényképeinkhez koordinátákat rendelhetünk, azaz használhatjuk a geotagging funkciót, kapunk egy Google Maps-et (itt ismét megcsodálhatjuk a páratlan fordítást: a beállítások menüben csak az egyebek menüpontot sikerült magyarra fordítani). Valamint a Layar is használja, bár Budapesten sajnos csak kevés réteg érhető el, ezekből pedig igazán kettő használható, a Budapest AR a szórakozóhelyeket, a Budapesti látványosságok pedig a nevéhez hűen a látnivalókat mutatja, ráadásul, mint az a képen is jól látszik, még a szobában is működik.
A telefont egy 1200 mAh-s akkumlátor látja el energiával, nem is akárhogyan. 3G kapcsolat mellett 375 óra készenléti időt és 6,5 beszélgetési időt bír a hivatalos specifikáció szerint. Nagyjából kétnaponta kellett töltenem, ez szép eredmény ahhoz képest, hogy folyamatosan ment a WiFi, a Bluetooth és a 3G. Az akkumlátort feltölthetjük az USB-s töltővel vagy akár microUSB kábellel is, a folyamat mindkettővel körülbelül 3 órán át tart.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 9 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 7 pont |
PIM funkciók | 9 pont |
Adatkommunikációs képességek | 9 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 4 pont |
Audio | 6 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | 9 |
Hogyan értékelünk? |
Egy dolgot nem mondtam még el a telefonról, ez pedig az ára: kártyafüggetlenül 56 000 forint kicsengetése után hazavihető. Ennyiért jelenleg a piac egyik legolcsóbb kártyafüggetlen androidos készüléke, azonban ez csak a nyitóára, pár hónap alatt bőven lejjebb fog ez menni, és a szolgáltatói árakról (persze csak ha kapható lesz valahol) még nem is beszéltünk. A tesztből gondolom mindenki rájött, hogy ez egy igen jó vétel, ezt az érzést a kedvező árfekvés csak erősíti. Persze nem nyújt annyit, mint egy csúcskészülék, a kijelző és a kamera minőségén lehetett volna javítani, ezeken kívül azonban nehéz rajta fogást találni: iszonyatosan gyors, könnyen használható (ez részben a TouchWiz 3.0-s kezelőfelületnek is köszönhető), bár nem a legszebb külsővel rendelkezik, azért a formatervezés is rendben van, a fordítási hibákat pedig (remélem) orvosolják a hivatalos megjelenésnél. Vetélytársa egyedül a Galaxy 3 lehet, ami szintén Samsung termék, szép kis háziverseny alakult ki a gyártónál. Bár utóbbi nagyobb felbontású kijelzőt kínál, a tesztalanyunk ára remélhetőleg hamarosan 50 000 forint közelébe süllyed, amivel felkerülhet az legjobb ár/érték arányú mobilok képzeletbeli trónjára. A fent felsorolt hiányosságából adódóan sajnos nem adhatok különösen ajánlott plecsnit, az ajánlottat viszont csont nélkül megkapja.
Samsung Galaxy 5 |
holdmester
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!