Hirdetés

Samsung Galaxy Music - muzsika, de kinek?

Bevezető, tartozékok

A mobiltelefonok egyre több eszközt váltanak ki. Elég csak mondjuk a navigációra gondolni, a beépített GPS vevőnek, valamint a GLONASS támogatásnak köszönhetően már a legtöbben okostelefonokkal tervezik meg útvonalaikat, ráadásul ad hoc pozicionálásra a Google, a Nokia, vagy az Apple megoldásai is megfelelőek. Nem olyan régen még az MP3 lejátszókat keresték a legtöbben, hiszen a zeneszámokat csak rá kellett másolni ezekre, s máris élvezhettük a dalválogatásokat. A mai mobilok viszont már ezt is átvették, így a nagy többség saját eszközéről hallgatja a muzsikákat. Ez egyébként praktikus dolog, mivel így szinte ténylegesen egy eszközre lesz szükségünk, mely még a zsebben hordva is kényelmesnek mondható. Szemléletes kép járja körbe egyébként a geek közösségeket pár napja, hogy mi mindent vált ki egy okostelefon, errefelé tessenek kattintani.

Samsung Galaxy Music
[+]

A Sony Ericsson anno kitalált egy külön brandet is, mely (újra) Walkman névre hallgatott, s kimondottan a zenei funkciók előtérbe hozása volt a leglényegesebb, gyakran rendelkeztek ezek a kütyük fizikai előre- és visszatekerés, valamint lejátszás gombokkal. Az ötletet több gyártó, köztük a Nokia is követte, ám napjainkban ez a tradíció kihalófélben van, legfőképpen az érintőkijelző széleskörű funkcionalitásának köszönhetően, manapság már nem rendelik kizárólag a zene alá a gyártók a masinkát, a minőségi muzikalitás általában plusz egy pont a fícsörlistán. A Samsung viszont másképpen látja a dolgot, s kiadta a – tesztünk alanyául is szolgáló – Samsung Galaxy Musicot. A dél-koreai gyártó fejlesztése nem életképtelen ötlet, a kivitelezés és az ár viszont borzalmas, kevés felhasználónak fognak ezzel a kütyüvel örömet okozni.

Samsung Galaxy Music
[+]

A Samsung Galaxy Music az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk, s már maga a csomagolás is elárulja, hogy itt valamilyen zenei szolgáltatást nyújtó kütyüt fogunk a kezünkben tartani, mivel a doboz tetején a masinát kisebb-nagyobb hangszórók veszik körül. A telefonon kívül egyébként a legszükségesebb tartozékokra számítsunk; gyárilag kapunk egy microUSB kábelt, egy töltőt, egy tartót (döntött helyzetben belehelyezhető a készülék), valamint egy közepesnél valamivel jobb minőségű standard headsetet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés