Hirdetés

Samsung GT-I9103 Galaxy R - szükség van R-re?

Bevezető, tartozékok

Ha ezen Android futna, már szaladnék is érte a boltba! - ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat olvashatunk a Samsung Wave 3 telefonhoz kapcsolódó cikkekben és hírekben. Mi tagadás, az említett mobil tényleg remek külsővel rendelkezik, a fém borítás pedig sokak számára egy must-have dolog, ha mobiltelefonról van szó. Utóbbit pedig úgy tűnik, a Samsung kizárólag a badás és Windows Phone 7-es vonalra tartalékolja, a gyártó androidos telefonjai tavaly egytől egyig plasztikba voltak öltöztetve, legyen szó belépő szintű vagy felső kategóriás modellről. Azaz majdnem mindegyik, tesztalanyunk ugyanis kuriózumnak számít a fém hátlapja miatt.

Samsung Galaxy R
[+]

A létjogosultsága viszont kérdéses, és ezt nem csak a hivatalos hazai forgalmazás mondatja velünk. A Samsung palettáját elnézve a felső kategóriában még mindig betonstabilan áll a Galaxy S II és a Galaxy Nexus, árban kicsit lejjebb mászva pedig már a Galaxy W és a Galaxy S Plus fogadja a vásárlót. A Galaxy R árban és funkcionalitásban valahol nagyjából a két csoport között helyezkedik el; kérdés tehát, hogy megéri-e beruházni rá, vagy maradnak az említett modellek. Sajnos a kártyafüggetlen piacon sem gyerekjáték hozzájutni a telefonhoz, így különösen nagy volt az örömünk, amikor egy kedves olvasó felajánlotta a saját mobilját egy teszt erejéig.

Samsung Galaxy R
[+]

A készülék egy aprócska fekete dobozban érkezett, melyet egy ezüst Samsung Galaxy R felirat díszített. A tartalma nagyjából szokványos: kapunk egy kézikönyvet, egy hálózati töltőt, egy microUSB-kábelt és egy sztereó headsetet. Utóbbi megegyezik a Galaxy S II mellé járó modellel, azaz egy közepes minőségű fülessel van dolgunk, amely közepes hangerővel és dinamikatartománnyal rendelkezik.

Samsung Galaxy R
[+]

Külső

A Galaxy R első ránézésre nagyon hajaz a Galaxy S II-re, a vékonyított forma mellett az alsó rész kidülledése is kimondottan hasonló. Tesztalanyunk viszont egy csöppet vastagabb az említett telefonnál, ám még így sem éri el az 1 centiméteres magasságot. Mint azt már említettük, tavaly ez volt az egyetlen androidos készülék, amelyben a Samsung fémet is használt a borítás megalkotásakor. Sajnos nem vittél túlzásba a dolgot, bár a hátlap nagy része az említett anyagból van, a teljes fémház sajnos továbbra is a Wave modellek privilégiuma marad. A 125 x 66 x 9,5 milliméteres méretekkel rendelkező telefont ettől függetlenül jó élmény kézben tartani, a 135 grammos tömeg pedig több komolyságot sugall az S II 116 grammjánál.

Samsung Galaxy R
[+]

A készülék előlapja is nagyon hasonlít a koreai gyártó tavalyi csúcsmodelljéhez. Bal felül találjuk az 1,3 megapixeles másodlagos kamerát, a fény- és közelségérzékelőt, valamint a hangszóró is ide került. Az előlapon egy 4,2 hüvelykes SC-LCD panel feszít, a felbontása 480 x 800 képpontos, a megjelenített színek száma pedig eléri a 16 milliót. A megjelenítő szép képet ad, magas fényerő, élénk színek és nagy betekintési szögek jellemzik, bár a Galaxy S II-ben alkalmazott Super AMOLED Plus panel érzékelhetően jobban teljesít nála. Az érintéseket természetesen kapacitív módon érzékeli, egyszerre tehát többet is; a pontossággal nem volt probléma. A képernyő alatt három billentyű található: a fizikai home gombot két kapacitív billentyű (beállítások és vissza) ölel át.

Samsung Galaxy R
[+]

A hátlap nagy része szálcsiszolt fémből van, melyet alul és felül egy-egy plasztiksáv fog közre; az érdemi elemek ezeken foglalnak helyet. Felül középen csücsül az elsődleges kamera, mely mellett egy LED-es villanót is találunk. A külső hangszóró az alsó sávban kapott helyet, a magas hangerő mellé alacsony dinamikatartományt kapunk.

Samsung Galaxy R
[+]

A telefon oldalán a megszokott interfészekkel és gombokkal futhatunk össze. A hangerőszabályzó a bal oldalra került, a 3,5 milliméteres kimenet pedig felül látható. A microUSB-aljzat a készülék alján található, a ki- és bekapcsoló gomb pedig a jobb oldalon figyel; utóbbi a képernyő feloldására és lezárására is használható.

Hardver, szoftver, UI

Tesztalanyunk esetében a Samsung leváltotta a Galaxy S II-ben használt saját gyártmányú Exynos chipet, melynek helyére az NVIDIA Tegra 2 250 névre hallgató megoldása került. A honeycombos táblagépek alapfelszereltségének számító lapka 40 nanométeres csíkszélességgel rendelkezik. Legbelül egy kétmagos, ARMv7 architektúrájú, magonként 1 GHz órajelű processzor található, a grafikus számításokat pedig egy GeForce ULP GPU végzi. Ezek mellett 1 GB LP-DDR2 RAM, 2 GB ROM és 4 GB belső memória áll a rendelkezésünkre, utóbbit microSD-kártyával lehet bővíteni. A működési sebességre nem nagyon lehet panasz, a telefon az S II-hez hasonló sebességgel és folyamatossággal teszi a dolgát; erről az alábbi videó is tanúskodik.

Szintetikus tesztek
Benchmark Galaxy Nexus Galaxy R Galaxy S II
Linpack for Android (single) 45,438 MFLOPS / 1,85 s

32,034 MFLOPS / 2,62 s

57,224 MFLOPS / 1,46 s
Linpack for Android (multi) 47,022 MFLOPS / 3,59 s

59,181 MFLOPS / 2,85 s

89,431 MFLOPS / 1,89 s
Smartbench 2012 Prod. 1977 pont 2277 pont 2718 pont
Smartbench 2012 Games 1554 pont 2043 pont 2085 pont
AnTuTu Benchmark 5525 pont 5126 pont 6084 pont

A telefonon az Android rendszer 2.3.5-ös, Gingerbread művésznéven nyomuló verziója fut, amely nem a legfrissebb variáns, hiszen már pár hónapja elérhető a 4.0 is; a frissítés a hivatalos információink szerint 2012 második negyedévében várható. Az Ice Cream Sandwich a sebességbeli optimalizációk mellett rengeteg hasznos újdonsággal is bővíti a rendszert (erről további információ itt), így érdemes lesz majd felrakni az update-et. A késlekedés egyik oka a koreai gyártó saját felhasználói felülete, a Galaxy modelleken (így értelemszerűen tesztalanyunkon is) preferált TouchWiz UI változtatásait az ICS-be is át kell ültetni, ami egy időigényes folyamat.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

Az említett TouchWiz UI egy egyedi felhasználói felületet takar, amely sok aspektusában megegyezik a bada rendszer felületével. Többek között kapunk egy saját ikonkészletet, egy átvariált képernyőzárat és néhány egyedi háttérképet, valamint a gyári alkalmazások is átestek egy laza ráncfelvarráson. A képernyő tetejéről lerántható állapotsávot is kibővítették, tesztalanyunkon az adatkommunikációs opciókat is elérjük innen. Ezek mellett rengeteg extra minialkalmazást is kapunk, melyekkel a saját ízünkre szabhatjuk a maximum hét oldalas készenléti képernyőt. Extraként néhány speciális, a gyorsulásérzékelőre épülő gesztust is kapunk, ilyen például a képek és weblapok döntés alapú nagyítása és a főképernyő oldalainak lapozása.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

Szoftverek

Mint azt már említettük, az alap szoftverek is kaptak egy kisebb fajta vérátömlesztést, szinte az összes applikáció egyedi felhasználói felülettel rendelkezik. A névjegyzékből immár a hívásnaplót és a tárcsázót is elérhetjük, a bejegyzésekhez pedig az egyedi kép és csengőhang mellett rengeteg egyéb adatot is rendelhetünk. A listát természetesen szinkronizálhatjuk is, az előre definiált megoldások (Windows Live, Yahoo! Mail, Facebook, LinkedIn, Exchange és Google) mellett egyéb szolgáltatót is megadhatunk. Az üzenetkezelő is patent, alapértelmezett esetben a partnerek alapján csoportosított nézetet kapjuk, de aktiválhatjuk az úgynevezett osztott nézetet is, amely a lista mellett az aktuális üzenet tartalmát is megjeleníti. A naptár tartalmát szinkronizálhatjuk a már említett szolgáltatókkal, a bejegyzéseket pedig napi, heti és havi bontásban is böngészhetjük.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

Az alap alkalmazáskínálat mellett rengeteg extra programot is találunk a Galaxy R fedélzetén. Kapunk egy fájlkezelőt, egy DLNA-klienst (AllShare), egy csevegőszoftvert (IM) és egy feladatkezelőt; utóbbi az aktuálisan futó programok erőforrásigényének monitorozása mellett azok bezárására is használható. A szervezőfunkciókat erősíti a Feladat, a Mininanapló és a Jegyzet, az irodai feladatokat pedig a teljes verziós Polaris Office látja el. A számítógéppel történő szinkronizációt a kétes hírű Kies szoftverrel tehetjük meg, melynek vezeték nélküli, a WiFi-hálózatot használó verziója (Kies Air) is elérhető.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

Extra programok beszerzésére a Market mellett a koreai gyártó saját, Samsung Apps névre hallgató alkalmazásboltját is használhatjuk, a játékőrülteknek pedig jó hír lehet, hogy a mobilon az NVIDIA-féle Tegra Zone is elérhető. A telefonon a Samsung által preferált, úgynevezett hub-rendszer is elérhető, amely adott típusú tartalmak koncentrált elérésére szolgál. A Social Hub az üzenetkezelésünket hivatott megreformálni, a Readers Hub személyében pedig egy webshoppal egybekötött ebook-olvasót tisztelhetünk. A Music Hub egy zeneboltot és -lejátszót takar, a Game Hub segítségével pedig játékokat szerezhetünk be.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

Internet, multimédia, kamera

A böngésző nem csupán átrajzolt felületeket, hanem egy funkcionalitásbeli ráncfelvarrást is kapott. A dél-koreai mérnökök jó munkát végeztek, a program gyors és remekül használható. Egyszerre maximum nyolc oldalt tarthatunk nyitva, az alkalmazás pedig kezeli a könyvjelzőket, a bekezdéseket a megfelelő szélességűre tördeli, a Flash-alapú tartalmakat pedig reggelire megeszi. A teszteken sem vérzik el a szoftver: a CSS-feldolgozás helyességét vizsgáló acid2-t majdnem hibátlanul abszolválja, a JavaScript- és DOM-kezelést vizslató acid3 pedig 95 százalékra értékelte tesztalanyunkat. A HTML5-kompatibilitást tesztelő html5test.com-on 182+1 pontot kaptunk a maximális 475-ből, a JavaScript-feldolgozás sebességét pellengérre állító SunSpider pedig 4897,2 milliszekundum alatt futott le.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

A multimédiás részt egy FM-rádió, egy zenelejátszó és egy videólejátszó képviseli. Előbbi képes az automatikus állomáskeresésre, valamint a velük kapcsolatos információkat is megjeleníti; a használatához viszont muszáj csatlakoztatnunk a fülhallgatót. A zenelejátszó nagyon patent, az egyedi felület mellett egy hangszínszabályozót és egy effektezőt is kapunk, a szoftver pedig virtuális 5.1 hangzás kivezérlésére is alkalmas. Hasonlóan jól szuperál a videólejátszó is. A program megbirkózik a manapság felkapott formátumokkal (Xvid, DivX és H.264), és bár az 1080p felbontású Full HD videókat nem fogadta be a gyomra, a 720p, azaz HD felvételeket gond nélkül vitte. A program kezeli a feliratokat is (ehhez a videó és a szövegfájl nevének egyezése szükséges), melynek a méretét is szabályozhatjuk, valamint tizedmásodperc alapon újra is szinkronizálhatjuk. Állíthatunk a színtónuson (normál, meleg vagy hideg) és a fényerőn, a láthatóság külső fényben opció kipipálása pedig a kinti láthatósági viszonyokon hivatott javítani.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

A készülék hátlapján egy autofókuszos kamera található, amellyel maximum 5 megapixeles, azaz 2560 х 1920 képpontos fotókat lőhetünk. A kameraszoftverben állíthatunk a fényerőn, a felbontáson, a fehéregyensúlyon, az érzékenységen, a kontraszton és a fénymérés módján, effekteket rendelhetünk a fotókhoz, valamint az időzítőt és a geotagginget is bekapcsolhatjuk. A kamera mellett egy LED-es villanó is helyet kapott, amely közepes fényerővel rendelkezik; a felvett videók pedig maximum 1280 x 720 képpontosak lehetnek (tesztvideó itt). A fotók minősége nem rossz, bár a tökéletestől azért távol van. A dinamikatartomány rendben van, a zajszint közepes, a zajszűrő algoritmus viszont néhol túl jó munkát végez, így a részletek gyakran elmosódnak.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs szinten nagyon korrekt a Galaxy R. A GSM-modul négysávos (850/900/1800/1900 MHz), az négynormás (850/900/1900/2100 MHz) UMTS-chip pedig HSPA+ sebességet kínál; utóbbi elméletben maximum 21 Mbps sebességű letöltést s 5,76 Mbps sebességű feltöltést jelent. Természetesen a Bluetooth (3.0, A2DP- és EDR-támogatással felvértezve), a WiFi (802.11b/g/n, DLNA-támogatással és tetheringgel kiegészítve) és a-GPS modul a Galaxy R-ben is alapfelszereltségnek számít. Utóbbi jól szuperál, a jelet gyorsan megtalálja, a pontossággal sincs probléma.

Samsung Galaxy R Samsung Galaxy R

A telefon egy 1650 mAh kapacitású lítium-ionos akkumulátorból nyeri az energiát. A hivatalos adatok szerint egy feltöltéssel 9 órányi beszélgetésre és 620 órányi készenlétre képes a telefon. Tapasztalataink alapján egy napig masszív terhelés mellett is elmegy a telefon, bár este azért érdemes töltőre dugni, nehogy reggel kellemetlen helyzetbe kerüljünk.

Samsung Galaxy R
[+]

Értékelés: Samsung GT-I9103 Galaxy R
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 4 pont
Hogyan értékelünk?

Bizonyára a cikk alapján is kiderül, hogy a Galaxy R egy nagyon korrekt telefon. A multimédiás képességek jók, az adatkommunikáció korrekt, a kijelző kellemes, a szoftveres oldallal sincsen probléma. Ráadásul az Ice Cream Sandwich frissítés is be lett ígérve, ha minden jól megy, 2012 második negyedében tesztalanyunkra is megérkezik az update pakk. A fém hátlap pedig sokak számára imponáló lehet, lévén a Galaxy S II esetében is többen nehezményezték a kizárólag plasztikból álló borítást. Az S II viszont érezhetően jobban teljesít a legtöbb kategóriában, legyen szó a kijelzőről, a kameráról, a sebességről vagy az adatkommunikációs képességről, mindenhol találunk valami extrát.

A telefon fő hátulütője az ára. Mivel kis hazánkban hivatalosan nem forgalmazzák, így csak kártyafüggetlen konstrukcióban juthatunk hozzá, körülbelül 100 ezer forintot kell leszurkolnunk érte. A szinte minden téren jobban teljesítő Galaxy S II ugyanebben a formában 120 ezer forint környékén tanyázik, nagy előnye viszont, hogy mindhárom szolgáltató kínálatában megtalálható, azaz az említettnél kellemesebb áron is hozzájuthatunk. Így a tetszett plecsninél nem kaphat többet, azt viszont mindenképpen megérdemli a telefon. Végül pedig még egyszer szeretnénk megköszönni Gergőnek a felajánlást.

Samsung Galaxy R

dr. Kind

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikációk

Samsung GT-I9103 Galaxy R
Samsung GT-I9103 Galaxy R Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 125 x 66 x 9,5 milliméter
Tömeg 135 gramm
Színvariációk fekete
Kijelző
Kijelző átlója 4,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 800 pixel
Kijelző típusa Kapacitív SC-LCD érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
Processzor órajele 1 GHz (kétmagos)
Processzor csíkszélessége 40 nanométer
Utasításkészlet ARMv7
Grafikus chip GeForce ULP
RAM / ROM 1 GB LP-DDR2 RAM / 2 GB ROM / 4 GB belső tárhely
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Memória bővíthetősége microSD-kártyával
Adatátvitel
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (EDR és A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, DLNA, tethering
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok némaüzem
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 2.3.5
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok vannak
Valutakonverter letöthető
Extra szoftverek Social Hub, Music Hub, Readers Hub, Game Hub, AllShare, Saját fájlok, Kies Air, Feladat, Mininapló, Samsung Apps, IM, Feladatkezelő, Polaris Office, Jegyzet
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autófókuszos, LED-es villanó
Másodlagos kamera 1,3 megapixeles
Videófelvétel van (1280 x 720 pixeles felbontás)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van, RDS
Üzemidő
Alap akkumulátor 1650 mAh kapacitású lítium-polimer
Készenléti idő 620 óra
Beszélgetési idő 9 óra
Egyebek
fényérzékelő, közelség-érzékelő, giroszenzor, 3,5 milliméteres kimenet

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés