Hirdetés

Samsung U700 - a hétszázát

Bevezetés

A Samsung Ultra Edition második generációját a gyártó már a típusjelzésekben is megkülönbözteti, ezek a modellek az U betűt kapták meg. Annak ellenére, hogy az U sorozat viszonylag sok tagot számlál, Magyarországra eddig hivatalosan csak az U600 érkezett meg, illetve most lép piacra jelen tesztünk alanya, az U700.

Azt eddig is tudtam az előzetes képek alapján, hogy a telefon szép. Az érdekelt, hogy vajon jó is-e, de előre megnyugtatok mindenkit, hogy igen. Jó. Eléggé nagyon. Főleg a már ismert kártyafüggetlen árhoz képest. Az egész tesztidőszak alatt az motoszkált a fejemben, hogy vajon mi tartja vissza a gyártókat, hogy ilyen és ehhez hasonló formát öntsenek minden telefon köré, ennek kizárólag így lenne értelme, erőltessék már meg magukat egy kicsit, mégiscsak egy mindennapos használati tárgyról van szó.

Az U700 kapcsán az a fantasztikus szerencse ért bennünket, hogy rögtön két telefon érkezett a Samsungtól, az egyiken a gyári menü, a másikon a Vodafone Live szoftvere üldögélt, így jó alkalom volt ez arra is, hogy a két eszközt funkcionálisan is összehasonlíthassuk. Két ilyen készülékkel mászkálni... a fő kártyám a vodás verzióban volt, a függetlenben egy T-Mobile SIM tartózkodott. Mikor előoperáltam a telefont, rögtön elkérte mindenki, aki pedig a Live menü miatt fintorogva adta vissza, annak a kezébe nyomtam a gyári verziót. Koppantak az állak a padlóra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés