Bevezető, tartozékok
Mostanra eljutottunk oda, hogy teljesen általános és megszokott, hogy Európában vagy épp hazánkban valakinek kínai mobiltelefonja legyen. Sőt, nem csak valakinek, hanem egyre többeknek, hiszen ezek a készülékek többségében kedvező árral és egyre jobb felszereltséggel kínálják magukat. A Kínában már befutott márkák iránti ellenérzés gyakorlatilag megszűnt, az újak pedig ugyanezt szeretnék elérni.
A C55 már a phablet kategóriába tartozik [+]
Márpedig új márkák mindig vannak, az pedig külön jó pont, hogy a legtöbbjük hazánkban is igyekszik hivatalosan képviseltetni magát. Az elmúlt időszakban is több alkalommal lehettünk szemtanúi ilyen debütálásoknak, a jelek pedig arra mutatnak, hogy a jövőben is lesznek ilyen alkalmak.
Egyszerű, de gusztusos a csomagolsá [+]
Ezúttal a Siswoo mutatkozik be a hazai piacon, akikről az olvasók legnagyobb része sosem hallott. Nem véletlen, csupán tavaly érkeztek Európába. A cég központja a kínai Shenzenben található (van ott egy pár ilyen központ), Európában pedig Spanyolországban hozták létre a bázisukat. Innen kezdtek terjeszkedni, többek között Németországban is jelen vannak, de hazánkban is szertnék megvetni a lábukat.
A Siswoo C55 a ZUK Z1 társaságában [+]
Ebben a Ping Digital lett a partnerük, ők ugyanis az itthoni hivatalos forgalmazói a márkának. Első körben két típus, a C50 és C55 került be a kínálatba, mi most az utóbbit fogjuk boncolgatni ebben a cikkben. A doboz kulturált, még a telefon képe sem szerepel rajta, viszont hátul azért a főbb műszaki adatoknak jutott hely. Belül rögtön a telefonnal szemezhetünk, majd a kis tálcát kiemelve jönnek a tartozékok. Hálózati töltőfej (1 amperes), USB adatkábel, eddig szokásos, headset viszont nincs. Kárpótlásul a papírok között kijelzővédő fóliára lelünk, ami kedves gesztus, főleg annak fényében, hogy a telefonon már alapból van ilyen, ez tehát kvázi tartalék.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!