Ulefone Note 14 - a csoda elmaradt

A kínai másodosztályban készülő mobilokról gondolhatjuk, hogy maximum vallatásra jók. Az Ulefone a belépő szinten próbálja ezt megcáfolni.

Bevezetés, tartozékok

Rendszeres olvasóink biztosan, időnként visszatérő vendégeink valószínűleg találkoztak már az uleFone (sic!) márkával a Mobilarénán. Egy 2010-ben alapított sencseni székhelyű kínai vállalatról van szó, mely termékeiben szívesen idézte meg korábban más márkák eszközeit, egy ideje viszont teljes erővel ráfordultak a speciális igényeket kielégítő strapamobilos vonalra, és jutottak el oda, hogy infrakamerás Armor 17 Pro készülékük például teljesen vállalható opció az adott szegmensben.

Ulefone Note 14
Ulefone Note 14 [+]

De ahogy Mick Jagger (vagy épp Allie X) énekli, old habits die hard, a régi szokások nehezen múlnak, ez pedig tetten érhető az Ulefone Note 14-en, mely helyenként megerősíti, hogy az Ulefone nem jutott még feljebb a kínai mobilgyártói másodosztályból, de nagy erőkkel rajta van.


[+]

A miérteket részletezzük a továbbiakban, először tisztázzuk az árat és nézzük meg, hogy mi van a dobozban! Az Ulefone európai webshoppal és EU-s raktárral dolgozik, így a szállítás 2-7 nap alatt megvan, hozzánk is a gyártó jóvoltából így érkezett a telefon. Az ár 110 dollárról indul, ez most éppen 39 500 forintnak felel meg, plusz 20 dollár a szállítás, amivel már 46 600 forintnál járunk. Ennyi pénzért a 3 GB RAM-mal és 16 GB bővíthető tárhellyel szerelt modellt adják, nálunk a 4/64 GB-os változat járt, ez 130 dolláros áron van, szállítással együtt 53 700 forintra jön ki a cikk írásakor az ára bármiféle kupon nélkül. Az árukereső szerint két helyen kapható a itthon ez a mobil, egy olcsóbb és egy drágább, mint az Ulefone webshopja. Az egyértelműség kedvéért mi a 130 (+20) dolláros árat vesszük figyelembe a cikkben.

A doboz és tartalma.
A doboz és tartalma. [+]

A fehér színű dobozban a telefon mellé egy 10 wattos fali adaptert, egy USB-A végű Type-C töltőkábelt és egy átlátszó szilikontokot ad a gyártó, meg némi papír leírást arról, hogyan kell használni a készüléket. Plusz van egy SIM-tálcát nyitó tű is, a készülék két nanoSIM-et és egy microSD-t fogad be egyszerre. Végül pedig megemlíthetjük a kijelzőt védő fóliát, mely alapból a telefonra rakva érkezik, a tesztmodellünkön maradt alatta egy kis levegő is grátiszba.


[+]

Külső, kijelző

Elölről teljesen jellegtelen a Note 14, alul tekintélyes keret maradt, míg felül egy csepp formájú notchban lóg be az előlapi kamera, ahogy a legtöbb mobilnál ebben az árkategóriában. A megjelenítő 6,52”-es képátlóval rendelkezik, IPS LCD panelről beszélhetünk, mely 720 x 1600 pixelt dolgoztat 60 Hz-en. A betekintési szögek és a fényerő elfogadható, kategóriájában teljesen átlagosnak mondható. A panel alapból kicsit fakó, ezen a beállítások között változtathatunk két profil (élénk, hűvös) közül választva. A minimum fehér fényesség magas, de Éjszakai fény név alatt szemkímélő módot találunk a beállítások között, van rendszerszintű sötét mód és környezeti fényérzékelővel automata fényerőállítás is. Nem maradt el a közelségérzékelő sem, a telefon pontosan kapcsolja ki a panelt, amikor fülünkhöz emeljük, az automata fényerő viszont kicsit megbízhatatlan és közvetlen, erős napfény alatt sem mindig emel maximumra.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Ulefone Note 14 Samsung Galaxy A04s Motorola Moto E40 Realme 8 5G Poco C40 Redmi Note 11
Képátló 6,52 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,71 hüvelyk 6,43 hüvelyk
Felbontás 720 x 1600 720 x 1600 720 x 1600 1080 x 2400 720 x 1650 1080 x 2400
Technológia IPS LCD (60 Hz) PLS LCD (90 Hz) IPS LCD (90 Hz) IPS LCD (90 Hz) IPS LCD (60 Hz) AMOLED (90 Hz)
Fehér fényerő 436 nit 407 nit 451 nit 403 / 510 nit 531 nit 420 / 546 nit
Fehér fényerő (min.) 13,2 nit 8,1 nit 11,6 nit 2,5 nit 2,3 nit 2,0 nit
Fekete fényerő 0,26 nit 0,24 nit 0,24 nit 0,3 nit 0,15 nit 0 nit
Kontrasztarány 1677:1 1695:1 1879:1 1344:1 3540:1 végtelen
Színhőmérséklet 7382 K + kézi 7282 K + kézi 6800 K + kézi 6738 K + kézi 7142 K + kézi 7626 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Ha pedig szenzorok, akkor nem mehetünk el amellett sem, hogy kimaradt a giroszkóp, így a készülék nagyon lassan, néha egyáltalán nem reagál az elforgatásra. Nincs iránytű, se barométer, van viszont egy dedikált hangszóró a médiához, nem pedig a keret felső részébe szerelt beszédhangszórón keresztül játszik le tartamlat a Note 14, amit láttunk például a Redmi A1-nél. A hangszóró alul van, az USB Type-C (2.0) csatlakozótól jobbra, és itt is megemlíthető a Redmi ellenpólusként, ami ebben az árban még ma is az anakronisztikus microUSB-t használja.


(forrás: Mobilaréna) [+]

A készülékház 164,8 x 76 x 8,95 milliméter és műanyagból van, 190 grammot nyom. A Note 14 három színben - fekete, lila és zöld - érhető el, a keret bal oldalán a kártyatartó tálcával, jobb oldalon pedig a bekapcsoló- és a hangerőgombokkal. Bár a bekapcsoló az egyenes kereten süllyesztve kapott helyet és a szilikon tokon egy lyukat, arra gondolhatnánk, hogy ujjlenyomat-leolvasóval van dolgunk. Nos, nem. Az egyetlen zárolási opció a 2D-s arcazonosítás az előlapi kamerával az Android adta különböző kódok mellett.

[+]

Márkajelzés híján csak a hátlapot látva a Note 14 könnyedén összekeverhető lehet a Xiaomi 12 Lite mobilokkal, még a színek is passzolnak, de a kamerák elrendezése kicsit más az Ulefone eszközén, ahogy egy jó kínai másodligás gyártótól várható. Itt csak két szenzor van, ahol a Xiaomi telefonján a harmadik kamera lakik, itt csak egy AI felirat, mellette csíkban a jó fényességet produkáló LED fény. Vezetékmentes töltés nincsen, ahogy IP-védelem sem. Van viszont egy 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozó a keret tetején, a szoftverben pedig előre telepítve kapunk FM-rádiót is.

[+]

Az összeszerelési minőség jó, nincsenek illesztési hézagok, nem recseg-ropog a keret, és a súlyelosztás is rendben van. Méretéből kifolyólag egy kézzel kezelni nehéz a készüléket, van viszont szoftveres egykezes mód és egyéb segítség is, és itt egy kicsit előre szaladhatunk a következő oldalra. Az van, hogy az Ulefone Note 14 – mint minden Android 12-es mobil –, beszél magyarul. De azok a funkciók, melyek nem a Google-adta alaprendszer részeként kerülnek fel rá, hanem a gyártó jóvoltából, változó minőségű fordítást kapnak, sok esetben nem is jelennek meg magyarul, csak angolul. Erre tökéletes példa az egykezes mód, melyet az Okos segítség beállítási pont alatt már Single handed mode-ként fogunk megtalálni. Az Okos segítség rejti az olyan opciókat is, mint a három ujjas érintésre beállítható parancsok, a felemelésre történő képernyőébresztés, vagy az oldalról behúzható tálca.

Az okos segítség menü.Az okos segítség menü.Az okos segítség menü. Az okos segítség menü. (forrás: Mobilaréna) [+]

Van egy Okos érintés menüpont is a beállítások alatt, ebben simogató bölcsészlány helyett virtuális lebegő gombot találunk bekapcsolásra, amit oda teszünk a kijelzőn, ahova szeretnénk és amivel egyszerűbben navigálhatunk vagy gyorsmenüt indíthatunk el. Pont úgy néz ki és működik, mint az iOS-en az AssistiveTouch.

Az okos érintés bekapcsolásával előhozható menü.Az okos érintés bekapcsolásával előhozható menü. Az okos érintés bekapcsolásával előhozható menü. (forrás: Mobilaréna) [+]

Hardver, szoftver, adat

Az elmúlt hónapban három MediaTek Helio A22 rendszerchippel szerelt okostelefon fordult meg kezeink között, ezek közül az Ulefone Note 14 teljesített a legjobban. A 2018-ban bemutatott, 12 nm-es csíkszélességen készülő SoC benne négy 2 GHz-es Cortex-A53 processzormaggal itt is lassú, de a 4 GB operatív memóriával vállalhatóbb a sebesség teljes Android 12-es rendszerrel. Két alkalmazás fut egyidejűleg akár osztott kijelzős nézetben is, nem zár be mindent egyből a rendszer a háttérből, ahogy elhagyjuk a programot. Ettől függetlenül a másodperces töltési és gondolkodási idők itt is adottak az olyan általános feladatsorok elvégzése esetében is, mint a billentyűzet előhívása vagy a készülék feloldása. A legnagyobb probléma mégis inkább a PowerVR GE6300-as GPU, amivel szemnek kényelmetlenül szaggatnak a rendszeranimációk úgy is, hogy gyárilag 0,5x-es sebességre vannak skálázva. Jobban járunk vele, ha teljesen kikapcsoljuk őket a fejlesztői beállításokban.

(forrás: Mobilaréna) AnTuTu és CPU stresszteszt eredmények. [+]

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Ulefone Note 14 TCL 403 Redmi A1 ZTE Blade A51 Samsung Galaxy A04s Motorola Moto E40
Rendszerchip MediaTek Helio A22 MediaTek Helio A22 MediaTek Helio A22 Unisoc SC9863A Samsung Exynos 850 Unisoc T700
AnTuTu Bench. 102191 pont 94846 pont 91026 pont 89196 pont 144820 pont 218467 pont
Geekbench 5 (single/multi) 100 / 558 pont 137 / 494 pont 139 / 497 pont 124 / 476 pont 178 / 1117 pont 352 / 1329 pont
GFXBench Car Chase onscreen 3,7 fps 6,3 fps 3,8 fps 5,2 fps 10 fps 15 fps
GFXBench Car Chase offscreen 2,2 fps 2,3 fps 2,2 fps 3,0 fps 6,2 fps 8,9 fps
GFXBench Man. onscreen 12 fps 21 fps 12 fps 18 fps 27 fps 46 fps
GFXBench Man. offscreen 7,1 fps 7,5 fps 7,3 fps 9,8 fps 16 fps 26 fps
AndroBench Sequential Read 294,68 MB/s 271,35 MB/s 270,50 MB/s 101,59 MB/s 295,65 MB/s 272,15 MB/s
AndroBench Sequential Write 205,98 MB/s 190,8 MB/s 137,09 MB/s 89,87 MB/s 83,61 MB/s 213,03 MB/s
AndroBench Random Read 55,05 MB/s 35,3 MB/s 57,71 MB/s 24,73 MB/s 78,78 MB/s 101,9 MB/s
AndroBench Random Write 13,29 MB/s 58,82 MB/s 56,74 MB/s 11,74 MB/s 85,07 MB/s 78,56 MB/s

3DMark Slingshot eredmények.3DMark Slingshot eredmények. 3DMark Slingshot eredmények. (forrás: Mobilaréna) [+]

Az eMMC 5.1-es tárolót bővíthetjük, de az Ulefone gyárilag nem pakol sok szoftvert a készülékre, a Google alkalmazásai mellett csak FM-rádiót, telefonkezelőt és egy virtuális szerszámosládát kapunk, ahol hangmérő, szintező, nagyító és egyebek várnak ránk. Ezek egyrészt nem beszélnek rendesen magyarul az előző oldalon már említettekhez hasonlóan, másrészt valódi értékük azért megkérdőjelezhető. A hangszint-mérő egy egyébként csendes szobában 100 dB felett mért, amikor ténylegesen alig 30 dB volt az átlag.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Van még külön gyermek- és könnyű kezelés mód, utóbbi a főképernyő megjelenését változtatja meg, illetve hatalmas gyorstárcsázó ikonokat rak ki a kezdőképernyőtől balra. Nincs NFC, így nincs mobilfizetés, de virtuális vásárlásokhoz használható a Google Pay rendszer kártya hozzáadásával, ezt első beállításkor fel is ajánlja a telefon, hogy tegyük meg.

Egyszerű mód és szerszámosláda.Egyszerű mód és szerszámosláda.Egyszerű mód és szerszámosláda. Egyszerű mód és szerszámosláda. (forrás: Mobilaréna) [+]

A teszt során a 12-es Android főverzió futott a telefonon, rajta a 2022. november 1-i biztonsági frissítéssel és a 2023. január 1-i Google Play-rendszerfrissítéssel. Az első bekapcsoláskor jött ugyan egy frissítés, de a biztonsági csomag így is elmaradottnak mondható, arra pedig nincs semmi biztosíték, hogy a jövőben bármilyen szoftveres támogatást fog kapni a készülék. Ez jellemző a kínai másodvonalas márkákra, az olcsóbb eszközök sokszor a nagynevű cégektől sem kapnak támogatást, az mindenesetre pozitív, hogy nincs teleszemetelve az Ulefone rendszere reklámokkal, ráadásul annyira, hogy gyárilag előre telepített programban egy darabbal sem találkoztam.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Az első oldalon emlegetett régi szokások kapcsán pedig hozzuk példaként a szoftverben az előre telepített számológépet, mely színekig úgy néz ki, mint az iOS-é. De van benne gyors mértékegységváltó, ami extra. Illetve a furcsa fordítások kapcsán még írásban megjegyezném a Megjegyzések alkalmazást, ami a jegyzettömb. És ha belépünk, akkor már jegyzetekként hivatkozik a létrehozható tartalomra, de a menü a biztonság kedvéért angol maradt.

Számológép és jegyzetek.Számológép és jegyzetek.Számológép és jegyzetek.Számológép és jegyzetek. Számológép és jegyzetek. (forrás: Mobilaréna) [+]

Adatkapcsolatok terén szerencsére nem olyan esendő a készülék, mint magyar nyelvben, mindkét nanoSIM-en keresztül adott a 4G-kapcsolat. Van VoLTE, ez a Telekom hálózatán tökéletesen működik is, a vonal túlsó felén hibátlanul hallottak, és van Wi-Fi hívás is. Az 5G-s adatkommunikáció hiányzik, a telekomos 4G-n viszont tökéletesen üzemelt az Ulefone Note 14, átlagos le- és feltöltési sebességeket produkálva. Wi-Fi hálózatokhoz az 5-ös generációt használja (802.11a/b/g/n/ac), adott a kétsávos kapcsolat (2,4 és 5 GHz). Bluetooth-ból 5.0 van, a kodek támogatás SBC-re és AAC-re szorítkozik, navigálni pedig GPS, GLONASS, BeiDou és Galileo rendszereken lehet. Városban a méteres pontosság négy-öt másodperc alatt van meg.

GPS és 4G-kapcsolat.GPS és 4G-kapcsolat.GPS és 4G-kapcsolat. GPS és 4G-kapcsolat. (forrás: Mobilaréna) [+]

Hiányzik a szoftverből médialejátszó, a galéria feladatait a Google Fotók vagy Fájlok, a zenelejátszót pedig a YouTube Music tudja az előre telepített csomagból ellátni, így a Play Áruházból érdemes beszerezni igény szerint mást. Stream nézése maximum SD minőségben lehetséges, hiányzik a Widevine L1-es szint, csak L3-ig jut az Ulefone.

HD streamet nem lehet nézni a telefonon.
HD streamet nem lehet nézni a telefonon. (forrás: Mobilaréna) [+]

Kamera, üzemidő, összefoglalás

Fotózásban az amúgy másodvonalas gyártók sok esetben inkább harmadosztályú minőséget tudnak szállítani, itt az Ulefone az árszinten elfogadható, reálisan elvárható keretek között jól teljesít. Legalábbis abban a modellben, mely nálunk járt teszten, a 3/16 GB-os és a 4/64 GB-os modell közti hátsó kameraszenzor között eltérés van. A mélységérzékelő mindkettőn adott, és ennek témáját gyorsan le is rendezhetjük: konkrétan semmire nem használja a rendszer, szoftveres az alany és a háttér elválasztása, ha letakarjuk a segédszenzort, de arcot érzékel a látótérben a szenzor, az algoritmus le fogja csapni a hátteret, kicsit talán túl erősen is. Lásd a portrét a képek között lentebb.


[+]

A 3/16 GB-os Ulefone Note 14 egy 8 megapixeles Sony IMX219-es szenzorral dolgozik a hátlapon, szűkebb látótérrel (69 fok), de nagyobb apertúrával (f/1,8), ugyanúgy 5P lencsékkel és ugyanúgy 1,12 µm-es pixelmérettel, mint a 4/64 GB-os modellekbe került 13 megapixeles SK Hynix HI-1332. A szenzor f/2-es fényértékű lencséken keresztül lát 78,2 fokban, van autofókusz és pár szoftveres trükk (AI mód, Éjszakai látás), de nincs például stabilizálás, ami pont a hosszú záridővel készülő esti módban jönne jól. Az AI alapú képjavítás és az esti mód között egyébként gyakorlatilag alig van különbség, lévén ha bekapcsolva hagyjuk az AI-t, pár témát pontosan felismer a Note 14, így esti képeknél automatikusan hosszú, 7-10 másodperces idővel készít képeket.

13 MP AI-mód és 13 MP éjszakai mód

Mint az a fotók minőségéből látszik, nem azért tart ennyi ideig neki, mert minél több részletet szed össze, hanem azért, mert a többképes feldolgozással meggyűlik a rendszerchip baja. A nappali képek és videók esetén is tapasztalható minimális csúszás az exponáló lenyomása, a kép elkészülte és az előnézet megjelenése között. Az elkészült képek közepén jónak mondható a részletesség jó fények mellett, viszont látványosan torzít a szélek felé haladva az optika, és nem tud a feldolgozó szoftver mit kezdeni a részletekkel a képek sarkainál, pixelkását főz belőlük. A valódi vonalélességet szoftveres élesítéssel próbálják pótolni, ennek természetellenes eredménye születik sokszor, a dinamika szűkös, sötétek a képek és a színkezelés pedig megbízhatatlan, az eget hajlamos erősen túlszaturálni.

13 megapixel (HI1332 szenzor 1,12 µm, 78,2 fokos látószög, f/2, 5P, AF)

Fotózás terén azt lehet mondani, hogy a 4/64 GB-os változat hozza a kötelezőt és árszinten nappal még vállalható képeket is lőhetünk vele. A videó nehezebb műfaj, ez itt is tökéletesen tetten érhető, az autofókusz ugrál, a kép akkor is remeg, pattog ha az ember egy helyben áll és tartja a telefont, annyira felerősíti a kéz apróbb remegéseit a szenzor. A fények és a színek feldolgozása helyenként teljesen rossz, kiég a videó. Van viszont digitális zoom 4X-ig, és hangot is érthetően vesz fel zajos és szeles környezetben is a telefon.


5 megapixel (Samsung S5K5E2 szenzor, 1,12 µm, 4P, 78 fokos látószög, f/2, fix fókusz)

Az 5 megapixeles előlapi kamera is képes FHD-ban rögzíteni, ami ezen az árszinten nem egy alapértelmezettnek vehető lehetőség, viszont a fix fókusszal és a nagyon szűkre vágott látótérrel a tökéletesen éles kép elérése nehéz munka. Ettől függetlenül nem túlzás elfogadható szintnek titulálni az előlapi kamera felvételeit, ha pedig az előre telepített, a telefon által galériaként használt Google Fotók utólagos stabilizálását ráengedi az ember, a bárminemű stabilizálás hiányából zavaró rázkódást is megszüntetheti. Fotók terén jó fények mellett - és a képjavító, szépítő funkciók kikapcsolása után - kicsit zajos, valamicskét fakó, de elfogadható szelfik születhetnek. Este viszont kevés ez a szenzor, megnő a képzaj szintje és nem tudja kezelni a fényesebb pontokat sem a feldolgozás.

A beépített akkumulátor 4500 mAh-s, hála a gyenge SoC-nek ezzel a két-három napos üzemidőt könnyedén hozza a telefon, 4G-n a készenléti fogyasztás is csekély. A megterhelőbb szintetikus tesztjeink lefuttatása sem hozta zavarba, másfél napos üzemidőt úgy is hozott, hogy több órán keresztül futottak a különböző benchmark programok a kijelzőn. Az akkumulátor kapcsán pozitívum az USB-C csatlakozón keresztül érkező töltés, a 10 watt pedig elfogadható kompromisszum a töltés maximumára, a gyártó adja a megfelelő adaptert a dobozban. Egy teljes töltés 6%-ról indulva két óránál is többe telik. A szoftverben van akkumulátorkímélő mód és beállíthatunk alkalmazáskorlátokat is, amivel letilthatunk programok háttérben futását.


[+]

Verdikt

Ulefone Note 14
Pro
Hosszú üzemidő
Dual nanoSIM és microSD
USB Type-C és 3,5 mm-es csatlakozó, FM-rádió
Vállalható kamerás teljesítmény a 4/64 GB-os modellben
Töltő, tok a dobozban
Kontra
Döcögős rendszer, gyenge SoC
Nincs NFC és nincs ujjlenyomat-olvasó
Szoftveres támogatás kérdéses
Nem tökéletes a rendszer magyar nyelvre fordítása
Pontozás
Kialakítás, védelem 7 pont
Kijelző 7 pont
Sebesség 5 pont
Szoftverfelület 5 pont
Fotózás, videózás 6 pont
Hangminőség 7 pont
Adatkommunikáció 6 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 6 pont
Ár (4/64 GB, USD) 149,99

Pusztán a hardverre és az árra ránézve talán azt gondolhatnánk, hogy az Ulefone Note 14 a legjobb vétel kategóriájában. Vannak viszont dolgok, melyeket az interneten látott specifikáció nem árul el, egyszeri mobilvásárlóként pedig nem is biztos, hogy az árból egyből következtethetünk rá. Ilyenek például a szoftver fordításainak furcsaságai, helyenként teljes hiánya. Mellé tehetjük a szoftveres és a szervizes támogatás (kérdőjeles) hiányát is, egyrészt azért, mert ki tudja, kap-e még valaha Android-frissítést ez a telefon, másrészt azért, mert nincs magyarországi márkaképviselet, nincs hivatalos partnerszerviz, így ha valami baja lesz, akkor az nem olyan egyszerű, hogy vissza viszem a boltba, szolgáltatóhoz. Ha pedig szolgáltató, az Ulefone nincs jelen egyiknél sem, így operátori kedvezményeket sem kaphatunk rá, míg a nagyobb márkák olcsóbb ajánlataira igen, így konkurens lesz a belépőszinten az utóbbi évben általunk legkorrektebb mobilnak tartott Motorola Moto E40, vagy akár becsúszhat egy-egy jobb Redmi, Samsung is a régebbi középkategóriások közül akcióban erre a szintre, plusz ott a mobilcsere-program kedvezménye is érvényesíthető még egy rövid ideig.

Ha akció, akkor a kínai gyártók, így az Ulefone is rendszeresen csinálnak kuponos kedvezményeket webshopjaikban, amikkel ha 30-35 ezer forint környékére le tudjuk faragni a 4 GB RAM-mal szerelt verzió árát, akkor jó vételt csinálhatunk. Sőt, elnézve az elmúlt bő két hónapban, hogy milyen vállalhatatlan készülékekkel szórták meg a belépőszintet az egykor jó ár-érték arányukkal sikeressé vált, ma már a top ligában játszani próbáló kínai gyártók, azt is mondhatjuk, hogy az Ulefone alájuk vert teljesítményben a másodosztályból. Közel sem tökéletes készülék a Note 14 (khm, szoftver, khm), így ajánlani nem szeretném, viszont tökéletes példa arra, hogy ha 50 ezer forint körül kezdődik a belépő szint, akkor többet is ki lehet hozni egységnyi összegből, mint azt a nagyobb gyártók próbálják elhitetni. Ez lenne kompromisszumos, de vállalható szint.


[+]

Az Ulefone Note 14 pozitívumai közé tartozik így a hosszú üzemidő, az USB-C csatlakozó, a 3,5 mm-es jack megléte, az FM-rádió, a dedikált médiahangszóró, a két SIM kezelése, a bővíthető memória, egy vállalható IPS panel, és az elfogadható kamerás teljesítmény. Hátrány, hogy az NFC kimaradt, illetve a Helio A22 továbbra sem erős, ráadásul egyre korosodó chipset, így a mindennapok során még 4 GB RAM-mal sem mentesülünk azoktól a várakozással töltött pillanatoktól, amíg a mobil gondolkodik például a billentyűzet kirajzolásán.

A készüléket a gyártó küldte el hozzánk tesztre, ezúton is köszönjük. Aki kedvet kapott a megvásárlásához, az a gyártó weboldalán vagy az AliExpressen keresztül tudja megrendelni.

viragdani01

Specifikáció

Ulefone Note 14
Ulefone Note 14 specifikációk Külső
Méretek 164,8 x 76 x 8,95 milliméter
Tömeg 189 gramm
Színvariációk fekete, zöld, levendula
Kijelző képátlója 6,52 hüvelyk
Képaránya 9:20
Felbontása 720 x 1600 pixel (269 ppi)
Típusa, frekvenciája IPS LCD, 60 Hz
Értesítő LED Nincs
Biometrikus védelem Nincs
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége MediaTek Helio A22, 12 nm
Processzor Négymagos (4x 2 GHz Cortex-A53)
Grafikus chip PowerVR GE8320
RAM, tárhely mérete 3 / 16 GB, 4 / 64 GB (LPDDR3 / eMMC 5.1)
Memória bővítése microSD
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/5/7/8/20
LTE B38
SIM-foglalat 2x nanoSIM
eSIM támogatás Nincs
Bluetooth 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n/ac (2,4 és 5 GHz, HotSpot, Direct)
USB USB Type-C (2.0)
Navigáció A-GPS, GPS, Galileo, GLONASS, Beidou
NFC Nincs
Infra Nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 4/64 GB változatokban: 13 megapixel (HI1332 szenzor 1,12 µm, 78,2 fokos látószög, f/2, 5P, AF)
3/16 GB változatokban: 8 megapixel (Sony IMX219 szenzor, 1,12 µm, 69 fokos látószög, f/1,8, 5P, AF)
LED segédfény
Mélységérzékelő segédszenzor
Előlapi kamera 5 megapixel (Samsung S5K5E2 szenzor, 1,12 µm, 4P, 78 fokos látószög, f/2, fix fókusz)
Videófelvétel 1080p @ 30 fps
Jack kimenet Van
FM-rádió Van
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-polimer
Vezetékes töltés 10 watt
Vezetékmentes töltés Nincs
Egyebek
Közelségérzékelő, gyorsulásmérő, hangszenzor, környezeti fényérzékelő. Fali adapter (10W), töltőkábel és védőtok a dobozban.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés