Hirdetés

Vodafone Messenger - üzenem mindenkinek

Alapismeretek

A szolgáltatás nagyon hasonlít az internetezők körében már ismert ICQ vagy MSN megoldásokhoz, annyi különbséggel, hogy a Messenger esetében nem csak az interneten keresztül történhet a bájcsevej. A regisztrált felhasználók WAP felület és SMS segítségével is érintkezhetnek. Miután a mobiltelefon napjainkban már szinte mindig velünk van, valóban nem volt rossz ötlet bevonni a támogatott lehetőségek listájába az SMS-t is. Pláne, miután mégiscsak egy mobilszolgáltatóról van szó. A bevétel szempontjából pedig a WAP mellett az SMS-sel kaszálhat a legjobban, ha csak a Messengerből befolyó összegeket tekintjük.

Ez eddig igen jól hangzik, nem? Logikusan a szolgáltatást csak vodások vehetik igénybe, a regisztráció díjmentes, és történhet SMS-ben is. Ezt követően a felhasználó kap egy véletlenszerűen generált nevet, ami mindenképpen „vfhu”-val fog kezdődni. Ez egyedi azonosító, de természetesen megadhatunk becenevet, hogy mások könnyen megtalálhassanak bennünket. Ugyanezen okból nem elvetendő az sem, hogy néhány egyszerű adatot megadjunk magunkról, hiszen így még nagyobb az esélye, hogy Messengert használó ismerőseink belénk botolnak. A rendszerben kereshetünk név, telefonszám, születési idő, tartózkodási hely, vagy szándék alapján. A szándékokat átböngészve van a dolognak egyfajta randizási vonatkozása, hiszen az ismerkedés is a célok között szerepel. Ha ismerősre bukkanunk, érdemes őt felvennünk a kapcsolatlistánkba. Így mindig tudhatjuk, hogy éppen be van-e jelentkezve, sőt azt is, hogy ez a bejelentkezés interneten, WAP-on, vagy esetleg SMS útján történt-e. Ezt egy könnyed ikon jelzi a kapcsolat neve mellett. Ezek után már mehetnek is az üzenetek oda-vissza, sőt, egyszerre többen is cseveghetnek egymással.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés