Hirdetés

Csak elektromos meghajtással jön majd a következő Peugeot 208

A leköszönő márkaigazgató szerint a vártnál is nagyobb érdeklődés alakult ki a jelenlegi e-208-ra, ezért a következő generációban már nem lesz benzinmotor. Dízel sem..

Jean-Philip Imparato eddig a Peugeot márkaigazgatója volt, nemrég adta át a helyét Linda Jacksonnak, ebből az alkalomból viszont nyilatkozott a márka jövője kapcsán, hiszen még az ő idejében került piacra a jelenleg is futó 208-as és 2008-as modellcsalád, ahol megjelent az elektromos hajtású változat is. Valamelyest magát a gyártót is meglepte, hogy az előzetes kalkulációkhoz képest vastagon felülteljesített a villanyhajtású e-208 és e-2008 a hagyományos motorokkal szerelt verziókkal összevetve, a 2020-as év végén leadott rendelések 14%-a az elektromos változatokra szólt.


[+]

A Peugeot-nál nem csak ezért gondolják úgy, hogy a jövő az elektromos autók felé mutat, hanem saját számításaik szerint is egyre inkább kiszorulnak a piacról a benzines modellek, ahogyan a gyártás egyre gazdaságosabbá válik, az akkumulátorok pedig komoly fejlődés előtt állnak. A cég tehát meghozta a logikus döntést: a következő 208 és 2008 modellek már csak elektromos meghajtásúak lesznek, noha a konkrét autókra majd csak 2025 után számíthatunk, de a tervezési fázis már zajlik. Itt pedig kiemelten fontos, hogy specifikálják a hajtásláncot, jóval egyszerűbb dolguk van a mérnököknek, ha csak egyféle megoldásra kell felkészíteniük az autót.

Jean-Philip Imparato ugyanakkor azt is elmondta, hogy a 208-asnál kisebb méretkategóriában, a szuperminik között a Peugeot egyelőre nem tervezi az elektromos hajtást meghonosítani, mert a leköszönő márkaigazgató szerint az ügyfelek egy e-autótól azt is elvárják, hogy egyéb technikai funkciókkal (mobilos kapcsolat, fedélzeti kijelző és menürendszer, GPS, biztonsági extrák) is tele legyenek tömve az autók, márpedig ezeknek a legkisebb kategóriában árfelhajtó hatásuk van, ami miatt vagy nem gazdaságos a gyártás, vagy olyan áron kéne őket kínálni, ahol már a 208-as is elérhető.


[+]

Ezt az álláspontot ugyanakkor a jelek szerint nem minden gyártó osztja, az utóbbi hónapokban egyre több, elektromos hajtással elérhető szupermini érkezését jelentették be, ilyen a Fiat 500e, vagy éppen a szintén városi használatra szánt Dacia Spring. Nem is beszélve a Volkswagen e-Up!-ról, illetve testvármodelljéről, noha a Citigo i-EV gyártását már be is fejezték. Könnyen lehet, hogy mire az új 208-as piacra kerül már annyit fejlődik az akkumulátortechnológia, hogy megéri majd a még kisebb méretosztályban is elektromos hajtást kínálni, akár úgy is, hogy a 208-ból emelik át a főbb összetevőket.

A jelenleg futó 208-as és 2008-as modellek közül az utóbbit már volt alkalmunk kipróbálni, de hamarosan az e-208-as tesztjére is sort kerítünk.

Azóta történt

  • Peugeot e-208 menetpróba

    Stílusos és feltűnő jelenség a forgalomban, hangulatos belterében pedig nagy öröm létezni a mindennapokban, ám az infotainment rendszerrel és a fogyasztással nem teljesen voltunk elégedettek.

Előzmények

  • Peugeot e-2008 menetpróba

    Opel márkájú testvérmodelljéhez képest figyelemfelkeltőbb, fiatalosabb a Peugeot, nem csak külsejét, de infotainment rendszerét tekintve is, ez utóbbi működését azonban van még hova faragni.

  • Peugeot e-208 bemutató

    A normál, benzines és dízel erőforrásokkal hajtott 208-asokkal egy időben lehetett kipróbálni az elektromos változatot is.

Hirdetés