Bár a múlt héten már közeli kompromisszumról beszéltek, kedden mégsem sikerült megállapodnia az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság (EB) és az uniós távközlési miniszterek képviselőinek a mobiltelefonos roamingtarifák szabályozásáról. Így biztossá vált, hogy a vitatott törvényjavaslatról a képviselők nem tudnak szavazni május 10-én, ahogy az az eredeti ütemtervben szerepelt – írja a Reuters. Pedig a javaslatot előterjesztő Viviane Reding információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztos szeretné, ha már a nyáron életbe lépne a szabályozás, hogy a nyaralók már olcsóbban telefonálhassanak.
De egyelőre alig közeledtek az álláspontok a két problémás kérdésben: a tarifalimit összegéről és a bevezetés mikéntjéről. Az EP azt szeretné elérni, hogy a kiskereskedelmi roamingtarifákat hívásindításkor percenként 40, hívásfogadáskor pedig 15 eurócentben maximálják. Az illetékes miniszterek viszont ennél jóval magasabban húznák meg a vonalat, és 60, illetve 30 centes limitet szabnának. A mobilszolgáltatók által elfogadhatónak tartott 65, illetve 35 centes maximumhoz ez áll közelebb. Amint az ismert, a roamingtarifa akkor lép érvénybe, ha az ügyfél a szolgáltatója területén kívülről, külföldről telefonál, vagy ott fogad hívásokat.
Továbbra sincs egyetértés az új tarifarendszer bevezetésével kapcsolatban sem. Az EB és az EP javaslata szerint minden előfizetőnek automatikusan járnának az új roamingtarifák, míg a miniszterek az ún. „opt-in” modellt támogatják. E szerint az előfizetőnek kérvényeznie kellene a kedvezőbb tarifarendszerre történő átállást, amit ráadásul csak az érvényes szerződés lejárta után tehetnének meg. Az alacsonyabb roamingdíjakkal automatikusan csak az új előfizetők élhetnének. A parlament, most úgy tűnik, e téren hajlik a kompromisszumra, és el tudná fogadni ezt a modellt is.
De tegnap felmerült egy harmadik lehetőség is, amely megkülönböztetné az előfizetőket aszerint, hogy rendelkeznek-e roamingra kihegyezett csomaggal – mint amilyen például a Vodafone Passport. Ők – tudatos roaminghasználókként – maguk dönthetnének arról, hogy élnek-e az opt-in lehetőséggel, vagy megmaradnak a meglévő előfizetésüknél, míg mindenki másnak automatikusan járna a csökkentett tarifa. Az EB szerint a 27 tagországban összesen 150 millió ember él a külföldi mobilozás lehetőségével, közülük 10-20 százaléknak lehet roamingos csomagja.
Még folyik a roamingvita
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
A Vodafone állásfoglalása a roamingdíjakról
A piros szolgáltató felkészült az új helyzetre. Sajtóközlemény.
Hír 19
-
Szolgáltatói reakciók az új roaming díjak kapcsán
A három sajtóközlemény együttműködésről biztosít, csak a stílusuk más.
Hír 2
-
Pénzbe kerülhetnek a fogadott hívások
Viviane Reding a szolgáltatók közötti végződési díjak eltörlésében látja az olcsóbb telefonálás lehetőségét.
Hír 32
Előzmények
-
Nincs megegyezés roamingügyben
A fogyasztóknak kedvezni akaró Európai Parlament és a mobilszolgáltatókat preferáló távközlési miniszterek álláspontja nem közeledett.
Hír 9
-
Célegyenesben a roamingdíj csökkentése
Ha az Európai Parlament is megszavazza, júniustól maximált lesz a roaming díjszabása.
Hír 1
-
Ötszörös haszna van a szolgáltatóknak a roaminghívásokon
A szolgáltatóknak eddig ötszörös haszna volt a roaming díjakon, azonban ennek hamarosan vége.
Hír 3
-
Júniusra csökkenhetnek a roamingdíjak
Viviane Reding bizakodó, de az árakról tovább folyik a vita.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.