Hirdetés

Nem lesz új BlackBerry

A CrackBerry elég hivatalosnak tűnő információi alapján az OnwardMobility elvesztette a BlackBerry név használatának jogait.

A CrackBerry alapítója, Kevin Michaluk, noha nem köti titoktartási egyezség, az informátor védelme érdekében kénytelen volt forrásmegjelölés nélkül, de megcáfolhatatlanul közzétenni, hogy nem lesz új BlackBerry. A texasi OnwardMobility tavaly előtt jelentette be, hogy a BlackBerryvel és a FIH Mobile Limiteddel közösen egy 5G képes, klasszikus fizikai billentyűzettel szerelt BlackBerry készüléket terveznek 2021-es megjelenési céldátummal.


[+]

A bejelentésnek nyilván sokan örültek, a Huawei-jel 2021-ben kötött, licenceket érintő megállapodás látszólag nem befolyásolta a start up munkáját, a bemutatóra viszont nem került sor. A CrackBerry szerint pedig már nem is fog. A kanadai anyacég a napokban jelentette be, hogy 600 millió dollár értékű licencet ad át a külön erre a célra létrehozott Catapult IP Innovationsnek, úgy tűnik, ez már az Onward névhasználati jogát is érinti. A részletek egyelőre homályosak, ennek időleges elkerülhetetlenségét Michaluk is jelezte blogposztjában, de a lényegen nem változtat, miszerint hiába vártunk egy modern adatkommunikációs és hardveres felszereltséggel rendelkező, de klasszikus, fizikai billentyűzetes BlackBerry modellre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés