Cikkek
-
Csúcstechnológiával készülő alsó kategóriás SoC érkezik a Samsungtól
A 14 nanométeres FinFET gyártástechnológia tavaly még a Samsung csúcslapkájának kiváltsága volt, most viszont a belépő szinten is megkezdődik az új technológia alkalmazása.
Hír 10
-
(Frissítve!) Az EU megtámadta az ír adóparadicsomot: az Apple az első
Ha helytállóak az értesülések, és a vállalatnak be kell fizetnie a megállapított elmaradt adót, akkor az precedenst teremthet.
IT café Hír 215
-
A Lenovo is partnerszerződést kötött a Microsofttal
A gyártó mobiljai a közeljövőtől előre telepített Microsoft alkalmazásokkal érkeznek. A lényeg azonban nem ez, hanem a licenc keresztszerződés.
Hír 27
-
Amerikába megy a Xiaomi
Erről és a szebb napokat is látott vállalat jövőjéről beszélt Hugo Barra, a nemzetközi csapat vezére.
Hír 69
-
Az Android uralja a világot
Annak ellenére, hogy az iOS elterjedtsége folyamatosan csökken, az Apple valamint a zöld robotos készülékek teszik ki az okostelefonok 99,1%-át a világon.
Hír 244
-
Piacvezető a Huawei Kínában
Remekül teljesített hazájában a kínai gyártó, a tavalyi Q2 negyedévhez képest átvették a vezetést a Xiaomitól.
Hír 35
-
A CoolEco leigazolta a Huawei egykori elnökét
A Coolpad és a LeEco együttműködéséből születő almárka CoolEco néven, és minden bizonnyal új vezetés alatt tevékenykedik a jövőben.
Hír 22
-
Jövőre kezdődhet a valóban káva nélküli megjelenítők tömeggyártása
A japán cég tegnap jelentett be legújabb fejlesztését, ami lehetővé teszi, hogy megegyező méretű és nagyon keskeny kávák keretezzék a kijelzőt.
Hír 64
-
Újabb veszteséges negyedév a HTC mögött
A Vive és a HTC 10 ugyan lendített az árbevételen, a működési veszteségből ugyanakkor nem sikerült nyereséget kovácsolni.
Hír 105
-
A Samsungé a teljes dobogó az első hat hónap androidos eladásaiban
Az S7 és az S7 edge remeklése érthető, az ezüstérmes Galaxy személye viszont némileg meglepetés.
Hír 37
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.