Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Roland76

    tag

    Üdv, én is hozzászólnék mivel Samsung fanatikus voltam, ami nemrégiben itt - főleg a fórumnak köszönhetően - és saját káromon tanulva :S idén megváltozott

    2002-ban vettem egy Samsung 171S TFT monitorom, akkoriban még csillagászati 180ezer forintos áron. - 2007-ben fénye kialudt örökre :(
    2007-ben beruháztam egy 2253BW-re, ami tavaly év elején kezdett el búgni, morogni, majd villant egyet és elhallgatott... Szerencsére intéztek nekem ügyesen garjegyet és szó nélkül megcsinálták, azóta is azt használom.
    2008-ban vettem egy Samu telefont, talán az első érintőképernyős készülékek egyikét, aminek a kijelzője adta meg magát nem egész 1 év alatt, amit kijavítottak, majd rá 1 évre megint pontosan ugyanúgy ment tönkre.
    Idén terveztem tv-t venni és képes lettem volna ezek után Samsungot (d6500) venni, de ajánlották helyett az LG LW 5500-t. Sokáig két esélyes volt a verseny, s ha nem látom működés közben az LG-t, talán képes lettem volna megint Samsung-ot venni, de az a helyzet, hogy az aktív rendszer borzasztóan irritálta az amúgy sem 100%-os szemem. Így letettem a voksom az LG mellett. :C

    Ennek ellenére nem szoktam szidni a Samsungot, mert szerettem amíg jó volt, de ennyi hiba - egyrészt sok - másrészt talán nem véletlen.

Új hozzászólás Aktív témák