Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Keeperv85

    nagyúr

    Tiszteletem uraim!

    Lenne egy kérdésem, ami a mai nappal realizálódott. Adott két előfizetéses kártya, ugyan az a díjcsomag. Na most a történet nagyon egyszerű. Az egyik kártya most 3 hónapja van meg, a másik már több mint 2 éve. Az újabbik kártyán is rendben volt minden, egészen a második hónapig. Ekkor ugyanis kaptam rá egy 21 ezres számlát. Meglepett a dolog, pláne hogy ezt a kártyát használom kevesebbet, nem kevésbé hogy a a másik folyamatosan aktív és használt kártyámon nagyságrendekkel kevesebb összegű 7 ezer Ft-os számla mutatkozott. Gondoltam talán sikerült valahogy az amúgy telefontban kikapcsolt netem forgalmát túllépni, mérgelődve ugyan de kifizettem a számlát. Félretettem a kártyát egy másik nem okos telóba és nyugodt szívvel vártam a normál összegű számlát. Közben pár hívás történt róla, tehát nem volt teljesen kikapcsolva. Ma megkaptam a következő számlát. 17 ezer. Na most ezt már egész biztos, hogy nem neteztem le, nem beszéltem el stb.

    Kértem egy számla részletezőt. Megnéztem. Hát persze: egy rakás olyan szám van rajta, amit nem hívtam fel, sőt nem is tudom milyen számok, még külföldre irányuló is. Ha az említett telefon Androidos vagy egyéb okos teló lenne, akkor most a fogam szívva törölném róla a rendszert, mondván valaki feltörte, de ez egy 990 Ft-os Samsung...

    Visszamentem a T-hez, mondtam hogy ezeket nem is én hívtam. Persze: "Bizonyítsa be..." Oké. Mégis hogyan? Nem akarok még majdnem két évig fizetni valaki helyett, szóval segítsen valaki, aki esetleg már járt így legyen olyan kedves! :( közben már többször volt rajta olyan hívásom, ami "téves". Arra gondoltam, hátha ez a szám már volt forgalomban korábban valakinél, akinek megmaradt a kártyája és valahol van egy párja most is. Mondtam a T-nél, de szerintük ilyen nincs és arról volt-e másé már ez a szám nem adhatnak ki információt...

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák