Hirdetés
-
Tetőfokára hág a tavasz, és ezt a hardverek is érzik
ph Asztali PC-k, monitorok, videokártya, hát, hűtés és egér is került heti válogatásunkba.
-
Már elérhető Steamen a klasszikus Marathon
gp A közkinccsé tett alkotás eddig is ingyen játszható volt, de nemrég végre bekerült a Valve áruházába is.
-
Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
it Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat.
Aktív témák
-
Melorin
addikt
Sziasztok. Ma telepítettem elsőre Linuxot a gépre, azon belül is Ubuntut.
A legnagyobb bajom az vele, hogy hiába van fent az Ati driver, nem találok Wide felbontásokat, pedig a monitorom olyan. Segítenétek abban, hogyan tudnám rábírni, hogy 1680x1050-ben virítson?
Köszi! -
Melorin
addikt
Szia. Az alap driverrel sem volt értelmes felbontásom. Jelenleg 1600x1200-ban megy a monitor, dehát nem az igazi. Normál "CRT"-s tehát 4:3-as felbontások vannak csak sajnos.
VGA kábellel van összekötve.Amúgy ti mivel néztek filmet és hallgattok zenét? Semmi jót nem találtam eddig még.
Az Mplayer pl. már a film indításakor kiír valami hibaüzit, és csak a hangja indul el a filmeknek. -
Melorin
addikt
Na pont ezt a funkciót várom el a drivertől 1680x1050
Szerintem az lehet a baj, hogy az én monitoromat nem ismeri föl a Linux, és azért nincs fogalma arról, hogy kellenének a listába a wide verziók is.
De ahogy látom neked nem a Catalyst van fent, mondjuk miután leszedtem, és visszajött a Linux alap driverje, így is ugyanazok a felbontások maradtak.
Hogyan tudnám ráerőltetni, hogy Samsung 2053bw-nek lássa?
Ez mit jelent? "modline-t tehetsz az xorg.confba. Ott lehet átirkálni."
Hozzuk már össze valahogy ezt a dögöt -
Melorin
addikt
Sikerült átírni a file-t, de most meg nem indul a Linux. Lefagy a betöltőképernyő alatt.
Kezdem megszeretni ezt az oprendszert is -
Melorin
addikt
válasz Kendek #26908 üzenetére
Nah, túl vagyok pár helyreállításon Megpróbáltam vagy 3 féleképp beírni az adatokat a fájlba, de mindíg behal a rendszer. Jelenleg ki van minden új sor törölve a xorg-ból.
Nem írna meg valaki egy lefagyásmentes sort 1680x1050 60HZ-hez?
Itt vannak az adatai1680 X1050 felbontásra:
Vízszintes frekvencia(kHz): 64,674
Függőleges freki (Hz) 59,883
Képpontóra frekvencia (MHz) 119,000
Polaritás: +/-Szinkronizáció
Vízszintes 30 ~ 81 kHz
Függoleges 56 ~ 75 HzRemélem ezeken kívül semmi nem kell.
-
Melorin
addikt
válasz body007 #26911 üzenetére
Ezek a leírások mintha nem is az én rendszeremre lennének írva. Nekem semmi nem úgy működik, ahogy ők azt írják.
Például azt írják írjam be ezt: % startx
erre visszavágja a linux: bash: fg: %: no such jobEzt írják: "az /etc/rc.conf állományban a következő sorok hozzáadásával külön engedélyeznünk kell még ezeket..."
Na nekem ilyen file sincs például.
Meg egyáltalán hová kell ezeket a parancsokat beírni? Terminálba?
-
Melorin
addikt
Nagy nehezen csak sikerült feltelepíteni.
Aztán elindítottam az aticonfig --initial-t. Ezt írta ki, nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz:
Found fglrx primary device section
Using /etc/X11/xorg.conf
Saved back-up to /etc/X11/xorg.conf.fglrx-0
aticonfig: Writing to '/etc/X11/xorg.conf' failed. Bad file descriptor. -
Melorin
addikt
válasz Melorin #26924 üzenetére
Jól hazavágódott valami. Leszedtem az Ati drivert és azóta nem is bírom aktiválni a zárt meghajtót. Így meg még azok a felbontások sem elérhetők, amik eddig, mint pl. 1440x900, 1600x1200. Eddig annyi negatív tapasztalatom van linuxal, hogy gondolkozok újra egy windowson...
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #26927 üzenetére
Próbáltam helyreállítani a rendszert, és amikor lefuttatta az ellenőrzést sérült file-okra, azt írta, hogy hiányzik az fxglr a rendszerről. Na azt hogy varázsoljam vissza a gépre?
Amúgy mekkora esélye van annak, hogy egy Mint-en lenne normális felbontásom? Vagy ez attól nem függ?
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #26929 üzenetére
Valami ösztönös erőtől vezérelve megtaláltam a keveredést, és minden atis cuccot töröltem, majd újra feltelepítettem a gyári meghajtót. Így visszakaptam legalább az eddigi felbontásokat. Igazság szerint nem is fogok játszani valószínűleg, nekem csak az a fránya 1680x1050 kéne de nagyon. A kártyám 4670-es.
De ezt miért írhatja vajon ki az aticonfig?: Writing to '/etc/X11/xorg.conf' failed. Bad file descriptor.
Még egy kérdés ha belefér: hogy lehet jelszóval ellátni egy bizonyos programot? A beépített levelezőre gondolok, hogy ne nézhessen bele rajtam kívül más a leveleimbe.
[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
Váó, ez így már működik, köszi! De mire is volt ez a lépés jó? Nagyon megakartam csinálni, de azt nem tudom, hogy miért
Megnyitva a xorg.conf file-t belevannak dolgok írkálva, amiket nem én biggyesztettem bele.
Innentől próbálkozzak tovább a saját értékek megadásával, hátha előjön egyszer a 1680x1050?
Mi van akkor, ha ő már csinált egy Section "Monitor"-t? Azt töröljem ki, és a saját próbálkozásomat tegyem be helyette, vagy elfér a kettő egymás mellett? -
Melorin
addikt
Igen, próbálkoztam azokat az értékeket beírni a configba, amit tomtyl által javasolt oldal számolt ki, de semmi változás, továbbra is 1600x1200 a max felbontás.
Az az érdekes, hogy a monitor könyvében 119MHz a maximális érték ekkora felbontáson, míg a modline oldal 150MHz körüli értékeket számol ki a többi értéknek megfelelően.Most beírtam azt a parancsot beírni, amit az előbb írtál, de ezt írja ki: Parse error on line 24 of section Monitor in file /etc/X11/xorg.conf
ModeLine Hdisplay expectedÚgy érted, hogy néztem-e a CCC-ben a beállításokat, hogy nem-e jelent meg újabb felbontás? Nem jelent meg
[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
Bármelyiket írom be a kettő közül, ugyan azt a hibaüzit küldi: Parse error on line 24 of section Monitor in file /etc/X11/xorg.conf
ModeLine Hdisplay expectedAhol pedig írtad a plugandplayt, ott nem lehet monitort választani, semmi hasonló nincs ott, csak felbontás, freki és forgatás. Na meg Monitorok megjelenítése a panelen.
A monitor miatt van ez az egész szerintem, nem is az Ati kártya miatt, mert nincs Edid információ. Mintha a vga kábel csak úgy menne kifelé a gépből minden visszajelzés nélkül. De bosszantó, hogy ha automatikusan nem is, de manuálisan sem lehet elmagyarázni a rendszernek, hogy mit tud a monitor.[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
Ez újabb monitor, de valami elszállhatott benne, mert még windows alatt sem adott ki EDID-et. Ott viszont rábírtam, hogy lehessen 1680x1050-en üzemeltetni. Ott csak annyi volt a dolgom, hogy az ismeretlen monitort driver helyett feltettem kézzel a monitor driverét. Na itt is valami ilyet szeretnék.
-
Melorin
addikt
Köszi, beírtam és működik. 2 nap alatt eljutottam oda, hogy a felbontásom 1680x1050
De.. van egy újabb probléma: a kép a monitoron normal screenként jelenik meg, tehát a jobb-bal oldalán feketeség van. Ilyen win alatt is volt régebben, de aztán +/+-ra állítva megjavult (+hsync +vsync). Itt viszont elsőre - /+ -t állítottam be, mert azt "javasolta" a 'cvt 1680 1050' parancsror. 4:3 arány, így gondoltam átírom +/+ -ra, de semmi változás. Aztán végigmentem -/- +/- -/- de mindegyiken összevan nyomva a kép.De azért annak örülök, hogy a felbontásra sikerült rávenni
-
Melorin
addikt
xrandr --output CRT2 --set "scaling mode" "Full aspect"
X Error of failed request: BadName (named color or font does not exist)
Major opcode of failed request: 156 (RANDR)
Minor opcode of failed request: 11 (RRQueryOutputProperty)
Serial number of failed request: 29
Current serial number in output stream: 29Egy más kérdés Ubuntuhoz: vissza szeretném állítani a felső panelt olyanra, mint amilyen a rendszer szűz állapotában volt. Hiányoznak róla dolgok, és sehogysem tudom visszahozni őket. Hogyan tehetem meg?
[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #26978 üzenetére
Köszönöm!
Közben előjött még 3 probléma (persze a kép még mindíg nem teljesképernyős)
Ha a böngészőben jó pár lap van megnyitva, akkor a rendszer nagyon belassul, még az egér is szaggat. Mit lehet tenni ez ellen?
Kint van a boríték ikon a panelen (ezt akartam visszahozni többek között az előző hozzászólásomban). Ezzel csak kézzel lehet megnyitni a csevegőt és a levelezőt, vagy értesít is, hogy ha levelem érkezett? Van egy érzésem, hogy nem. De be lehet valahogy állítani úgy a levelezőt, hogy ne lássam mint futó alkalmazást, de a háttérben néha lekérje a leveleket, és jelezzen, ha érkezett üzenetem?
Nagy üresség van az embedded videók helyén. YouTube is ilyen, meg kb minden más amit eddig kipróbáltam.
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #26983 üzenetére
Köszi szépen a rengeteg segítséget. Most már alakulgat a linuxocskám Kezd tetszeni. Csak az a fránya 1440x900 felbontás...elég kicsi.
Letöltöttem az Mplayer filmlejátszót a szoftverközpontban, de nem rakta bele az alkalmazásokba. Hogyan tudom előbányászni?
A weblapjukon ez áll: "Newer ATI cards and Intel ATOM owners on Linux can utilize the VA-API hardware accelerated H.264, WMV3/VC1, MPEG2 and MPEG4 playback using MPlayer."
Jó lenne ez nekem ha jól értelmezem.
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #26989 üzenetére
Kipróbáltam az SMplayert. Az elején kiírta, hogy elavult az mplayer, frissítsem. De nem tudom hogy kell. A frissítéskezelőben nincs a listában.
Amúgy hogy lehet ezt a lejátszót megadni alapértelmezettnek?A HD filmek pedig sűrűn szaggatnak, és szétcsúszik a kép elég sokszor.
Nem tudom, hogy jól állítottam-e be mindent. Pl. a kimeneti meghajtót (gl gyors - ATI kártyák)-ra állítottam. Hardveres gyorsítás mellé pipát tettem. Dekódolási szálak: 1
CoreAVC kikapcsolva, de bekapcsolva sem vajul a dolog. Hurokszűrő: engedélyezve.Egyébként hogy érted azt, hogy fglrx-el menni fog? Mi is ez? A zárt meghajtó? Mert én az Ati oldaláról leszedett drivert használom.
A CLAWS Mail működik rendesen, tényleg jó. Kivéve azt, hogy az emaileket nem HTML-módban jelenítí meg, hanem a .css file-t meg mindent belerak szövegként az üzenetben, ráadásul ha egy üzenet nem is HTML-ként van írva, hanem sima szövegként, azt is minden sortörés nékül, ömlesztve vágja hozzám
A beállításban kivettem a pipát a "HTML üzenetek megjelenítése szövegként" elől. -
Melorin
addikt
válasz Melorin #26974 üzenetére
Hm, érdekes dolgot fedeztem ma fel. Kipróbáltam ugyanezt a metódust a "xrandr" paranccsal, de most nem 1680x1050-el próbálkoztam, ami ugye végül a két oldalán fekete sávot eredményezett. Kipróbáltam ugyan azt a felbontást mint amit amúgy is használok minden gond nélkül: 1440x900. És érdekes, hogy míg a rendszerből történő felbontás beállításakor a kép saroktól-sarokig teljesen kitölti a képernyőt, az xrandr módszerrel viszont ahogy beírom az utolsó sort, és átvált erre a felbontásra, a kép ezen a felbontáson is a két oldalán fekete keretes lesz, mondhatni 4:3, de ugye az alakok összenyomva.
Akkor lehet, hogy nem is a monitor nem jeleníti meg az 1680x1050-et rendesen, hanem az xrandr? -
Melorin
addikt
válasz Kendek #27061 üzenetére
Most hirtelen nem vágom hogy hány MHz-en jár, de Athlon 64 X2 Dual procim van 5600+ jelöléssel.
Az előbb kikapcsoltam egy két dolgot, és megjavult. Most visszakapcsoltam őket, és még mindíg jó Ki érti ezt
Nem hiszem el, már az 1440x900-as felbontás is összeugrott Eddig csak az 1680x1050 csinálta, de úgy látszik addig piszkáltam a beállításokat, hogy ezt a felbontást is érte valami attack! . Nincs valami reset a felbontásokra vonatkozva?
[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #27066 üzenetére
Töröltem a xorg-ot, aztán újraindítottam a gépet, de nem jött be a Linux. Most bent vagyok csökkentett képernyő módban, de így viszont nem lehet beállítani a xrandr dolgokat, mert egészen más az output neve. Most mi van? Hogy fogom visszaállítani a képernyőbeállításokat, hogy ne csak csökkentett módban bírjak belépni?
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #27072 üzenetére
Ezt a parancsot nem nagyon szereti "xrandr --delmode <output> <name>"
Vagy csak én nem írom be jól a nevet? Mit kell a name helyére betenni?
Kell bizonyos dolgokat még ezelőtt a parancs előtt beírni? Mert olyan, mint amikor egy lépést kihagyok az új felbontás megadásánál. Valami hasonló errort ír ki.Na elteszem magam holnapra, hátha akkor jobban fog menni.
-
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #27074 üzenetére
Nézd csak, próbálkoztam mindennel, mégsem talál valamit:
Screen 0: minimum 320 x 200, current 1440 x 900, maximum 1680 x 1680
DFP1 disconnected (normal left inverted right x axis y axis)
DFP4 disconnected (normal left inverted right x axis y axis)
CRT1 disconnected (normal left inverted right x axis y axis)
CRT2 connected 1440x900+0+0 (normal left inverted right x axis y axis) 0mm x 0mm
1680x1050 59.9 +
1600x1200 60.0
1400x1050 60.0
1280x1024 60.0 47.0 43.0
1440x900 59.9*
1280x960 60.0
1280x800 60.0
1152x864 60.0 47.0 43.0
1280x768 59.9 56.0
1280x720 60.0 50.0
1024x768 60.0 43.5
800x600 60.3 56.2 47.0
720x480 60.0
640x480 60.0
root@Izomagy:/home/melorin# xrandr --delmode CRT2 1680x1050_59.9
xrandr: cannot find mode "1680x1050_59.9"
root@Izomagy:/home/melorin# xrandr --delmode CRT2 1680x1050_59.9+
xrandr: cannot find mode "1680x1050_59.9+"
root@Izomagy:/home/melorin# cvt 1440 900
# 1440x900 59.89 Hz (CVT 1.30MA) hsync: 55.93 kHz; pclk: 106.50 MHz
Modeline "1440x900_60.00" 106.50 1440 1528 1672 1904 900 903 909 934 -hsync +vsync
root@Izomagy:/home/melorin# xrandr --delmode CRT2 1440x900_60.00
xrandr: cannot find mode "1440x900_60.00"
root@Izomagy:/home/melorin# xrandr --delmode CRT2 640x480_60.00
xrandr: cannot find mode "640x480_60.00"
root@Izomagy:/home/melorin# xrandr --delmode CRT2 1680x1050_60.00
xrandr: cannot find mode "1680x1050_60.00" -
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #27088 üzenetére
El sem indulnak a filmek. Rögtön egy hibaüzenetet küld az SMplayer:
mplayer: error while loading shared libraries: libva-x11-0.31.0.4.so.1: cannot open shared object file: No such file or directory
És nem lehet kiválasztani semmit a kimeneti meghajtónál, csak "saját" van.
[ Szerkesztve ]
-
Melorin
addikt
válasz Kendek #27097 üzenetére
Feltettem a dev csomagot is, de semmi változás nem történt
Amikor elindul egy film, akkor összeugrik laposra az smplayer, eltűnik az a terület, ahol a kép szokott lenni, és a hangját kezdi el játszani a filmeknek. Ha HD ha nem. xv kimenettel rendesen lejátsza őket.
Az ati drivert most telepítettem újra, azzal nem hinném, hogy baj lenne.
Lehet, hogy valamiből nem jó verzióm van fent a sok cserélgetés közepette?
Megkéne valahogy nézni a csak ehhez tartozó dolgokat (lib akármiket pl.) hogy mind megvannak-e és jó verziók-e.
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest