Konfigurálás, tesztek, konklúzió
Az eszközökbe 4G-s T-Mobile SIM-kártyát raktunk, Budapest több pontján használtuk őket, nyilván 3G-s hálózaton, mert csak azt támogatják. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire dobálják a hálózatot, mert olcsóbb zsebroutereknél láttunk már ilyet; szerencsére mindkét gép jól teljesített, a tesztelés során a Huawei volt az egyetlen, amely egyszer megszakadt, de pár másodperc után vissza is mászott.
Vételi és WiFi-sugárzási erősségben nagyjából ugyanott voltak, az Alcatel versenyzője egy fokkal szinte mindig jobban teljesített, de a konklúzió ettől függetlenül az, hogy a versenyzők mindkét területen derekasan helyt tudtak állni. A külső antenna csatlakoztatásának lehetősége csak a Huaweinél adott, ez nyilván pluszpont, de egy átlagfelhasználó életében sok szerepe nincs, ahogy annak sem, hogy az Alcatel egy-két méterrel tovább el tudta lőni a saját hálózatát.
[+]
Alcatel = Y580D-9E16 | Huawei = MobileWiFi-08b3
A lenti táblázatban a Speedtest.net oldalon mért sebességadatok láthatók. Nagy konklúziót ebből nem szabad levonni, az Alcatel egy-egy másodpercre az átlagosnak mondható, 2 megabites másodpercenkénti érték fölé ugrott, ezért jobb az átlaga. A Huawei sokkal kiegyensúlyozottabb volt sebesség tekintetében, nem volt indokolatlan gyorsulása vagy lassulása. Összességében ugyanazt nyújtotta a két eszköz.
Méréseink | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Hotspot | minimum letöltés | maximum letöltés | átlag | minimum feltöltés | maximum feltöltés | átlag | ping átlag |
Alcatel OT-Y580 | 1,76 Mbit/s | 4,16 Mbit/s | 2,68 Mbit/s | 0,56 Mbit/s | 1,28 Mbit/s |
1,03 Mbit/s |
95 ms |
Huawei M. WiFi Smart | 1,56 Mbit/s |
2,51 Mbit/s |
2,03 Mbit/s | 1,14 Mbit/s | 1,26 Mbit/s | 1,21 Mbit/s | 85 ms |
Konfigurálás tekintetében egyértelműen az Alcatel viszi a prímet; bekapcsoljuk, csatlakozunk a hálózatra (amely egyébként alapból titkosított, tehát véletlenül senki nem fogja lefogyasztani a gigabájtjainkat az első bekapcsoláskor sem), a böngészőbe beírjuk a 192.168.1.1-es IP-címet, majd állítgathatunk is mindent. Azaz nem mindent, port-forwarding például nincs, de az átlagfelhasználók számára szükséges dolgokhoz hozzáférhetünk. A Huawei ellenben telepítget; Windows alatt feltol valami alkalmazást, OS X alatt pedig egy ikont, de ezek szintén azt csinálják, hogy a böngészőben megnyitnak egy adminisztrációs felületet, innentől pedig kérdéses, hogy miért kell bármit is telepítenünk. A Mobile WiFi Smart egyébként kicsit több beállítási lehetőséget kínál, de például WPS-t mindkét eszköz tud.
A helyzet az, hogy örülünk. Azért örülünk, mert mindkét router kiváló a maga nemében, jól néznek ki, nincs gond a jelvételükkel és a WiFi erősségükkel, lehet őket használni. A Huawei Mobile WiFi Smart ajánlott végfelhasználói ára 25 000 forint, az Alcatel Y580-hoz viszont 23 000-ért hozzá lehet majd jutni, amint elkezdődik itthon is a forgalmazás, ezzel pedig a létező egyik legolcsóbb ajánlat lesz. És az Alcatel nem csak erősebb, hanem van benne egy 1500 mAh-s akkumulátor is, amely egyébként a hivatalos adatok és a tapasztalataink szerint és 4 órás üzemidőt garantál. A Huaweinél mindenesetre értékeljük, hogy szép és pici, de a plecsnizést most az abc-ben előbb lévő kínai cég nyerte meg.
Alcatel OT-Y580 | Huawei Mobile WiFi Smart |
Bocha
A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.