Bevezető, tartozékok
A csehek töretlenül igyekeznek kielégíteni a speciális felhasználói igényeket, de a törhetetlenség önmagában még nem teszi úttörővé a terméket. A fizika törvényeinek való fokozott ellenállás abszolút megalapozott kívánalom, számos élethelyzetben és területen egyszerűen nincs más életképes okos-alternatíva, mint egy strapatelefon, így érthető, sőt üdvözlendő, hogy a műfajban már komoly gyakorlattal rendelkező Evolveo folyamatosan bővíti a kínálatot, noha a választék kiterjesztése nem feltétlenül egyenlő az elérhető készüléktípusok darabszámának növelésével.
A Q széria két éve igyekszik kiegyensúlyozni a relatív nagy érintőkjelző és a mindenállóság ellentmondásos viszonyát, olyan formában biztosítva az okosképességek teljes körét, amelyek kiállják az ember, a természet és az emberi természet viszontagságait. A Q5 a megegyező koncepció alapján felépülő készülékek legújabb, viszont nem sokkal kompetensebb változata, közvetlen elődje időben és számszakilag is a Q6 LTE, noha a Q7 LTE fizikai nyomógombos kialakítását követi. Ezen kívül lényegében nem sok egyedi vonást tud felmutatni a Q6-hoz képest, hardveresen nagyjából megegyező(en alacsony) szintet képviselnek, a kijelző mérete csökkent, ami természetesen csak értéksemleges ténymegállapítás, a nem számottevően, de azért nagyobb akkumulátorkapacitás viszont abszolút pozitív.
Viszont mindenképpen kedvezőbb lenne - ha már a kijelzőméret és kialakítás (nyomógombos vs érintőkijelzős) szempontjából megfelelő választékkal bírnak - valamelyest nagyobb figyelmet fordítani az extra képességekhez, és jelenleg meglehetősen gyenge hardveres alapokhoz a rendszer gondosabb optimalizálására. A vitathatatlan strapabíróság ellenére a szériában alapvetően tapasztalható véleményes átlagteljesítményen felül, a Q5 esetében sikerült elkövetni néhány olyan, persze nem feltétlenül rendszerszinten zavaró, de roppant kínos hibát, ami megkérdőjelezi a készülék összességében vett kvalitását. Úgy tűnik, a legnagyobb kihívást a műfajban már nem a valóban masszív kialakítás megvalósítása jelenti, hanem az ebben rejlő lehetőségek kiaknázása és a mindennapi felhasználói élmény szinkronba hozása a kasztni megkérdőjelezhetetlen előnyeivel és minőségével.
A StrongPhone-ok csomagolása egy ideje egységes, így a Q5 is a tartalomnak és a szériának maradéktalanul megfelelő, informatívan dekorált fehér dobozban érkezik az elmaradhatatlan keréknyommal jelezve, hogy a doboztetőt leemelve egy határozottan masszív jószágot fogunk találni. A habszivacs keretből kibányászva további tartozékokat a térelválasztó alatt találunk. A másfél amperes hálózati töltőfejen és microUSB adatkábelen kívül egy csavarlazító alkalmatosságot is mellékeltek, ami a dobozban található, 3200 mAh-s akkumulátor elhelyezését teszi lehetővé a rögzített hátlap alatt. A gumírozott fogófelülettel kialakított célszerszám kulcscsomóra fűzve mindig kéznél lehet, a csavarok kilazítását követően viszont a hátlap tényleges kipattintására a vastagsága miatt nem alkalmas, a felület (pusztán esztétikai) rongálására viszont igen. Úgyhogy ezzel ne próbálkozzunk.
Külső, kijelző
A holmi meglehetősen robosztus, nem kifejezetten idomtalan, de a dizájn ezúttal még a kategóriában sem megragadó. Masszív, de nem ámulatba ejtően, indusztriális, de nélkülözi az ebben fellelhető eleganciát, a funkcionális vonalvezetés ezúttal inkább unalmat áraszt, mint markáns egyszerűséget. Ráadásul elképesztően vastag, noha 141 x 73 x 20 milliméteres dimenzióival egészen kompakt a csapattársak viszonylatában. Ezzel együtt messze a legvaskosabb, annak ellenére, hogy számottevően nagyobb telep nem került az IP68-as védettséget élvező, gumírozott hatású burkolat alá. De legalább a 169 grammos tömeg nem mondható kifejezetten nehéznek. Az ergonómia nem tragikus, de az egykezes használat a magasan elhelyezett kijelző miatt nehézségekbe ütközik, cserébe valószínűleg akkor sem tudnánk kárt tenni a remekül összehegesztett készülékben, ha páros lábbal ugrálnánk rajta sáros bakanccsal.
Az előlapot egyrészt a vaskos védelmi ráhagyás, másrészt a kijelző, harmadrészt a fizikai vezérlőgombok uralják. A két oldalsó idomnak köszönhetően a kijelző üvege akkor sem érintkezik a felülettel, ha arcra fordítjuk, egyébként pedig gyárilag ráhelyezett, hajszálpontosan a szélekig illeszkedő, minőségi fólia is védvonalat képez a a világ karcosabbik fele és a Gorilla Glass 3 között. A felső részen enyhén zavaróan aszimmetrikusan illesztett beszédhangszórót, mellette balra pedig egy 2 megapixeles előlapi kamerát és fény-, valamint közelségérzékelő szenzort találunk. Jobbra kis mérete ellenére, szuper fényerejű és figyelemfelkeltő tempóval villódzó, zöld értesítő LED pislákol, ha éppen aktuális.
Az alsó tartomány nem csak a fizikai gombok miatt brutálisan vastag, de egy vaskos holttér is beékelődik ezek és a 4 hüvelykes, 800 x 480 felbontású IPS LCD kijelző közé. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, a kijelző felségterületéből virtuális vezérlőgombok is rabolnak, amik nem csak, hogy eltüntethetetlenek, de teljesen más sorrendben és funkcionalitással bírnak, mint a kívánatosnál kissé nagyobbat kattanó fizikai változataik. Az érzésre hármas osztatú Home gomb, ahhoz képest túlméretes, hogy csak ezt tudja, jobbra visszalépés, tőle balra pedig a 4.4-es Androidnál megszokott menü funkciót kapjuk. Ezzel szemben a virtuális kezelők már megfelelnek az eszközön futó 5.1-es Androidnak, csak fordított sorrendben. Balra tudunk visszalépni, jobbra pedig az alkalmazásváltó figyel. Ezt azért illett volna szinkronba hozni.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Evolveo StrongPhone Q5 LTE | myPhone Hammer Axe LTE | Blackview BV5000 | Evolveo StrongPhone Q8 |
Fehér fényerő | 205 nit | 542 nit | 515 nit | 533 nit |
Fekete fényerő | 0,31 nit | 0,23 nit | 0,31 nit | 0,22 nit |
Kontrasztarány | 661:1 | 2357:1 | 1661:1 | 2421:1 |
Színhőmérséklet | 20302 K + kézi | 10850 K + kézi | 9366 K | 9502 K |
A kijelző minőségével ezúttal is vannak problémák, noha (némi adjusztálás után) összességében azért nem használhatatlan. A betekintési szögek egészen tágak, bár tompulásukkal fényszivárgást is kapunk, a minimális színtorzulás ellenére a tartalom még látható marad és a fényerő sem csökken számottevően. A gyári fólia okozhat némi szivárványosodást, ezt esetleg érdemes eltávolítani, anélkül sokkal kellemesebb élményt nyújt az egyébként is védett kijelző. A három pontos érintőfelületet érdekesen sikerült megoldani, az üvegen folyamatosan látható egy bizonyos mintázat, amit csak kézi rajz formájában tudtunk megörökíteni az erős tükröződés miatt. Ez valószínűleg a digitizerhez tartozik, ettől függetlenül elég zavaró megoldás. A kültéri láthatóság nem olyan problémás, mint az Evolveo készülékeknél általában, ez még bőven használható kategória, de az ideálistól messze van, noha az értékek megdöbbentően gyengék. Cserébe van manuális színhőmérséklet szabályozás, ami azért különösen jó, mert a kalibráció nem kissé hűvös, vagy a hideg tartomány felé mozduló, hanem konkrétan lefagy az ember orra. Mondhatni vérfagyasztó. A félrekalibráció 20302 kelvines értékkel negatív rekordot állított be. Ezúton sem gratulálunk.
A két egész centi vastag oldalakon találjuk a szükséges dolgok javát, például a gumi takaróleffentyűvel védett microUSB csatlakozót a jobb oldal alsó részén. A záróelem rugalmas, de kizárt, hogy lepottyanjon, ugyanis csavar rögzíti, ugyanolyan formában, mint a felső élen lévő szabvány jack csatlakozót. Ezek viszont esetlegesen kikophatnak a hajlítófelület elvékonyodásánál gyakori nyitogatás mellett. Legalulra mindössze a beszédmikrofon került egy csavar társaságában. A hangerőt szabályozni a jobb él felső részén található, brutálisan kemény nyomáspontú szabályzógombokkal lehet, de a bekapcsolásnak is neki kell készülni, mert a jack csatlakozó mellett található gomb nem csak irtó kemény, de zavarba ejtően lapos is. A bal oldalon nem találunk egyebet, mint egy nagyon buta okosgombot, ami az ég világon semmit nem hajlandó csinálni kikapcsolt kijelző mellett. Funkciója sajnálatos módon kimerül a kamera (khm…) gyors indításában. Ezt is csak aktív kijelző mellett tudja produkálni. A dedikált gombban rejlő potenciál kiaknázására, vonatkozó menüpont vagy alkalmazás hiányában esélyünk sincs. Ez a másik dolog, amin esetleg lehetett volna még gondolkodni egy keveset.
A hátoldalon cseppet sem diszkrét, de nem stílusidegen márkajelzés dominál, tájékoztatva egyben a szemlélőt, hogy a holmi ütés- és vízálló, alul pedig az ennek mértékét igazoló IP68 szabvány megjelölése díszeleg. Felül a multimédiás hangszóró pöttyei mellett, az 5 megapixeles főkamera és a halovány LED segédfény ágyazódik be a sötétített üvegpanel mögé. Az akkumulátorfedelet a már említett célszerszámmal lehet mozdíthatóvá tenni, a négy darab, zégergyűrűvel biztosított csavar kilazításával. A művelet még nem tekinthető befejezettnek, alulról kell kifeszíteni, amire a csavarlazító például nem alkalmas, a körmünk pedig korlátozottan. A burkolaton több helyen látható apróbb csavarok babrálására, gyárilag mellékelt eszköz hiányában nem kapunk felhatalmazást, így a szétszerelés gondolatával csak garanciavesztés terhe mellett kacérkodjunk.
Hardver, szoftver
Amilyen erőt és stabilitást sugárzó a Q5 megjelenése, olyan kiábrándító a rendszer teljesítménye. A gyenge felbontású kijelző és a steril rendszer ellenére igen kevésnek érződik a páncél mélyén erőlködő, nem is valami ropogós MediaTek MT6735. A 28 nanométeres gyártástechnológiával készülő, 64 bites, négy, 1,3 GHz-es Cortex-A53-as magból, és Mali-T720-as grafikus gyorsítóból álló SoC mindössze 1 GB rendszermemóriával gazdálkodhat, ami gyakran megakasztja az ügymenetet, esetenként végérvényesen is. Ez utóbbi egyébként nem gyakori, de előfordult, viszont automatikus újraindulással rövid úton meg is oldódott. Általános fagyást vagy pillanatnyi elmezavart viszont annál sűrűbben tapasztalhatunk. A felhasználói élményen az sem segít, hogy nehéz eldönteni: az input feldolgozása okoz-e gondot, vagy a kijelző érintésérzékenységével nem stimmel valami, legalábbis simító mozdulatok esetében. Ezzel együtt nem használhatatlan, ezen az árszinten viszont többet várunk el, de legalábbis kevesebb várakozást és hatékonyabb feladatvégzést.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Evolveo StrongPhone Q5 LTE | Evolveo StrongPhone Q7 LTE | Evolveo StrongPhone Q6 LTE | Blackview BV5000 |
Rendszerchip | MediTek MT6735 | Snapdragon 210 | Snapdragon 410 | MediaTek MT6735P |
AnTuTu 6.x Benchmark | 32603 pont | 19575 | n/a | 44514 |
Vellamo Browser | 2506 pont | 1371 pont | 1991 pont | 2055 pont |
Vellamo Metal | 881 pont | 603 pont | 863 pont | 769 pont |
Geekbench 3 (single) | 644 pont | 291 pont | 487 pont | 483 pont |
Geekbench 3 (multi) | 1185 pont | 960 pont | 1444 pont | 1347 pont |
GFXBench Manhattan onscreen | 12 fps | 3,9 fps | nem futott le | 1,9 fps |
Manhattan offscreen 1080p | 2,8 fps | 1,7 fps | nem futott le | 0,9 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 23 fps | 8,9 fps | 9,2 fps | 4,8 fps |
T-Rex offscreen 1080p | 8,5 fps | 4,9 fps | 8,5 fps | 2,8 fps |
Az 5.1-es iktatószámon futó Androidba olyannyira nem nyúltak bele, hogy az jelen esetben kontraproduktív. A főképernyőkre 4x4 ikont tudok bepasszírozni, egyrészt azért, mert a Google keresősáv nem eltávolítható a legfelső sorból, másrészt azért, mert a virtuális vezérlőgombok annak ellenére sem eltávolíthatóak, hogy ugye van fizikai megfelelőjük is, noha azok 4.4-es divat szerint és sorrendben funkcionálnak. Az értesítősáv is hagyományos módon, két fázisban piszkálható le, a második ütemért gyakran kell az indokoltnál többet simogatni a kijelzőt. Sajnálatos, hogy ez esetben tényleg sehogy sem lehet az állapotsávra varázsolni a töltöttségi érték százalékos megjelenítését, ahogy a gyorskapcsoló-tábla tartalmát és elrendezését sem, mivel a Kezelőfleület-hangoló nem elérhető. A zárolt képernyő feloldása sem egyszerű, ha nem pontosan középről húzzuk fel a kijelzőt, jobbról a kamera, balról a telefonkönyv fog előjönni. A gyorsindítókat nem tudjuk eltüntetni a felületről.
Extra szoftverekre értelemszerűen nem számítottunk, arra viszont végképp nem, hogy ezek fokozhatatlan hiányában saját magára húz kényszerzubbonyt a gyártó. A már említett okosgomb beállítások hiányában inkább csak egy gomb, ami kínosan korlátozott funkciókkal bír. Kizárólag aktív képernyő mellett hajlandó indítani a kamerát az egyszeri nyomásnál kissé hosszabban tartva, valamint exponálhatunk vele. Mondjuk, a gyártó kifejezetten exponálógombnak hívja, annak viszont teljesen felesleges, mert a hangerőgombok is tökéletesen alkalmasak a feladatra, ha esetleg munkavédelmi kesztyűben lőnénk el a képet, de a kjelzőt így is, úgy is fel kell előbb oldani. A virtuális és fizikai gombok funkcióját és sorrendjét tekintve is teljes a káosz, tenni ellene viszont nem tudunk. Az alkalmazásváltót, ami az általános működési sebességhez képest kifejezetten fürgén jelenik meg, vagy a jobb oldali virtuális gombbal, vagy a fizikai Home gomb hosszú megnyomásával hívhatjuk elő.
Egyébként számológépen, e-mail kliensen és hangrögzítőn kívül ne számítsunk sokra. A Google csomag éppen csak egy naptárat és a Play Áruházat biztosítja, böngészőből AOSP alapú megoldást kapunk, ami egyébként korrekt tempóban üzemel. Ha már bejutottunk, böngészni éppenséggel kényelmesen lehet. A hagyományos Google billentyűzet is kellemes érintésvisszajelzéssel üzemel, a kis méret ellenére nem okoz gondot a szövegbevitel, amit prediktíven is elkövethetünk. Természetesen kedvünk szerint kiegészíthetjük a puritán alkalmazáskínálatot, a Facebook viszont nincs jóban a rendszerrel. A kényszerleállás még a legkedvezőbb szcenárió, egyébként az újraindítás/újraindulás kivárása a helyes magatartás. Néha egyébként működik, akkor viszont lassú, cserébe bármikor falhoz vághatjuk az egész cuccot, baja nem lesz. Csak a falnak.
Multimédia
Multimédiás tekintetben a készülék profilját tekintve alacsonyak az elvárásaink, amit az 5 megapixeles, autofókuszos hátlapi szenzor nagyjából ki is elégít, az előlapra szerkesztett 2 megapixeles megoldás pedig inkább a videótelefonálás kategóriában indul, azt viszont kétségkívül lehet vele. A klasszik AOSP alapú szoftver nem rejteget izgalmakat, az élőképen élesíthetjük a HDR-t és a LED villanót, valamint felül válogathatunk néhány mód közül, mint az élő kép, panoráma, és többszöges felvétel. A jobbra mutató nyilacska az effuktusokat húzza be. Meglehetősen komótosan. A beállításokban az ISO értékhez férünk hozzá, valamint a fehéregyensúly sémáihoz, ezen kívül csak a képtulajdonságokat módosíthatjuk minimális mértékben.
Az igen szűk látószögű szenzorral igen szűk keretek között értékelhető képeket készíthetünk. A közeli felvételek abszolút használhatóak, munkacélokra (dokumentumok részleteinek megörökítése, apróságok elraktározása vizuális formában) kitűnő a kvázi-makró megoldás, a részletek itt rendben vannak, a fókusz pedig egészen közel sem hagyja el magát. Összességében viszont maradandót alkotni nem fogunk a Q5-tel. Az erős lencsetorzításon kívül a részletek elmosódottak, ahol csak kialakulhat, ott ki is alakul kromatikus aberráció, a színek túlszaturáltak, a dinamika pedig nagyon szűk tartományban értelmezi saját magát, bár a túlélesített, részlettelen, és még így is homályos képeket tekintetbe véve az már igazán nem számít, ahogy a HDR kétségbeesett próbálkozása sem tesz hozzá az élményhez. Cserébe a fókusz korrekt tempóban dolgozik.
A maximum 1920 x 1080 felbontású videofelvétel minősége sem álomszerű, a dinamikaproblémák és a kromatikus aberráció itt is megjelenik, a fókusz viszont stabilan és megbízhatóan követi az eseményeket, a hang pedig tiszta. Nézni szintén Full HD felbontásig tudunk, viszont minden probléma nélkül. A gyári lejátszó nem kínál sok lehetőséget, de a legtöbb formátummal megbirkózik, viszont feliratokra vagy AC3 hangra ne számítsunk, rövidebbre szabni cserébe tudjuk a felvételeket, egyebet a vágó funkció sem kínál.
Zenei téren kellemes meglepetés a holmi, kritika is inkább csak a feltételezett felhasználási körülmények tudatában fogalmazódik meg. Nem elég hangos. Már ahhoz képest, hogy nagyobb eséllyel kell túltennie egy flexen vagy fűrészgépen, mint más készülékeknek. Egyébként meglepően értelmesen szólal meg a hátlapi hangszóró, még asztalra helyezve is, amit megküldhetünk még némi hangzásjavítással a Beállításokban, valamint szabályozhatjuk az eleve egészen kiegyenlített hangszínt. Egyik sem feltétlenül javasolt, a térhatás hozzáadása kiüresíti a hangzást, az ekvalizer pedig eleve egész ügyesen be van lőve. Mélyek ugyan nem nagyon vannak, az összhatás tiszta, felismerhető és jobbára élvezhető. Fülhallgató csatlakoztatásával nem csak a hagyományos felületű FM-rádióhoz juthatunk hozzá, ami kitűnően szól egy közepes kategóriájú fülessel, de a zene is kellemesen telítetté és részletgazdagabbá válik, igen diszkrét, de legalább nem erőltetett mély tartománnyal kiegészülve.
Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés
Adatkommukációs szempontból semmi extraság nincs, noha nincs is fájó hiányérzetünk. A készülék valódi duál SIM megoldást alkalmaz, így a két miniSIM mellé még befoghatunk egy microSD kártyát is, ami maximum 64 gigabájttal tudja megdobni a rendelkezésre álló 8 gigabájtos belső tárhelyet. A dual standby módban funkcionáló kétkártyás megoldás lehetővé teszi, hogy mindkét kártya aktív legyen mindaddig, amíg hívást nem bonyolítunk az egyiken, a Cat.4-es LTE hálózat viszont mindkét slotban elérhető. NFC és infra nincs, bár ez utóbbi talán nem lenne haszontalan, de van például OTG, ami remek. A WiFivel is elégedettek lehetünk, 802.11 b/g/n szabványon tud kapcsolatot létesíteni, HotSpot és Direct funkciókkal együtt. Bluetoothból 4.0-t utaltak ki alacsony energiafogyasztási protokollal ellátva. A GPS asszisztenciával és GLONASS műholdakkal kiegészítve kiválóan működik, a megnyitás pillanatában láthatjuk a pozíciónkat Google Mapsen.
Az üzemidőt egy 3200 mAh-s akkumulátor biztosítja, ami nem számottevően nagyobb, mint a szériatársaké, viszont lényegesen vastagabb. Négy nap alatt 4 óra kijelzőidőt simán kihoztunk az eszközből, és még mindig 32%-on rostokolunk, intelligens akkumulátorkímélő módban. Noha nem mindig volt GSM hálózaton, ez WiFi és szinkron mellett is korrekt teljesítménynek tekinthető. Sem a rendszer, sem a kijelző nem telhetetlen fogyasztó, és annak is kicsi a valószínűsége, hogy puszta szórakozásból több időt töltünk a készülék nyomkodásával, mint amennyi az alapfunkciók kihasználásához feltétlenül szükséges, így nyugodtan számolhatunk, nyilván nem észbontó, de átlagon felüli teljesítménnyel. Akkumulátorkímélő módban tovább expandálhatjuk a rendelkezésre állást, bár extrém, vagy ultratakarékos mód integrálását ezúttal sem érezték szükségesnek, pedig létalapja éppen volna.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 6 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 6 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 7 pont |
Sebesség | 6 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 7 pont |
Felhasználói felület élménye | 5 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 7 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték aránya | 6 pont |
Hogyan értékelünk? |
Az az igazság, hogy az Evolveo ezúttal sem volt képes átlépni saját korlátait. A vegyes kialakítású, relatív nagy érintőkijelzővel szerelt, mindenálló telefonokra bőven van igény, de a sokadik rosszul optimalizált, kifejezetten gyenge hardveres alapokra épített, komolyabb praktikus extrákat nélkülöző készülék után tényleg felmerül a kérdés: miért nem megoldható a tisztességes hardver és optimalizáció a funkciónak és formának megfelelő mértékben. A kijelző éppen nem tragikus, mondjuk kielégítő, a komolyabb probléma az érzékenységgel és reszponzivitással van, amiről gyakran azt sem lehet eldönteni, hogy csak nehezére esik feldolgozni, hogy mit szeretnénk, vagy nem érzi az érintéssel megfogalmazott parancs kiadását. A formaterv és kialakítás továbbra is megfelelő, noha közel nem olyan csinos, mint a Q6 vagy a Q7, a célnak tökéletesen megfelel, ahogy az anyagminőségre se lehet panaszunk. Viszont katonai minősítéssel nem rendelkezik, cserébe jóval olcsóbb is, mint a Q8. A multimédia éppenséggel egész korrekt, annak ellenére is, hogy a gép nem tartalomfogyasztásra lett tervezve. A kamera olyan, amilyen, ha kell, használható, zenei fronton ellenben kellemes meglepetés a kategóriában, igen jól szól a multimédiás hangszóró is. A hangerőprobléma az értesítések esetében nem feltétlenül fülbeötlő, a gyári jelzések mind a magas tartományt preferálják, így visszafogottabb hangerőn is figyelemfelkeltőek, a diszkrét, de látványos értesítési LED pedig elengedhetetlen kellék. A legnagyobb probléma inkább a rendszer stabilitásával, az általános munkatempóval és a nem gyári alkalmazások gyakori összeomlásával van. Ezen felül az aszinkronban lévő fizikai és virtuális gombok, bár lényegében nem gátolják a rendeltetésszerű felhasználást, igen kínos malőrnek látszanak. A LED villanó gyenge, zseblámpának éppen, hogy használható rövid távon, a dedikált extra gombban pedig lett volna még potenciál. A termékkategória nem bővelkedik alternatívákban, az Evolveo Q5 LTE viszont komolyabb konkurencia nélkül sem jelent megoldást 60 ezer forintos árszinten.
AliceWake
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 141 x 73 × 20 milliméter | |
Tömeg | 169 gramm | |
Színvariációk | fekete | |
SIM-foglalat | 2 x miniSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 800 x 480 pixel (233 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS LCD kapacitív érintőkijelző | |
Kijelzőüveg | Gorilla Glass 3 | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
SoC típusa | MediTek MT6735 | |
Processzor típusa | 64 bites, 1,3 GHz-es, négymagos, Cortex-A53 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Mali-T720 MP2 | |
RAM mérete | 1 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 8 GB | |
Memória bővíthetősége | microSDHC (max. 64 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/1900/2100 MHz LTE 800/900/1800/2100/2600 |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps | |
LTE | Cat.4 | |
IrDA / Bluetooth | nincs / van | |
WiFi | 802.11 b/g/n, WiFi Direct, HotSpot | |
USB | microUSB 2.0 | |
USB OTG | van | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | általános/néma/találkozó/kültéri | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 5.1 (Lollipop) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Biztonsági mentés, Fájlkezelő, Google Play Áruház, Naptár, Számológép, Szoftverfrissítés, Számológép, Zseblámpa | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixel, autofókusz, LED villanó | |
Másodlagos kamera | 2 megapixel, fix fókusz | |
Videófelvétel | HD 1280x720 | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 3200 mAh-s | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, IP68, fizikai vezérlőgombok |