Hirdetés

Evolveo StrongPhone Q5 LTE - félregombolva

A csehek legújabb, érintőkijelzőt és fizikai kezelőgombokat is biztosító strapakészüléke kissé összeszedetlenül sikerült, noha szétesni biztosan nem fog.

Bevezető, tartozékok

A csehek töretlenül igyekeznek kielégíteni a speciális felhasználói igényeket, de a törhetetlenség önmagában még nem teszi úttörővé a terméket. A fizika törvényeinek való fokozott ellenállás abszolút megalapozott kívánalom, számos élethelyzetben és területen egyszerűen nincs más életképes okos-alternatíva, mint egy strapatelefon, így érthető, sőt üdvözlendő, hogy a műfajban már komoly gyakorlattal rendelkező Evolveo folyamatosan bővíti a kínálatot, noha a választék kiterjesztése nem feltétlenül egyenlő az elérhető készüléktípusok darabszámának növelésével.


[+]

A Q széria két éve igyekszik kiegyensúlyozni a relatív nagy érintőkjelző és a mindenállóság ellentmondásos viszonyát, olyan formában biztosítva az okosképességek teljes körét, amelyek kiállják az ember, a természet és az emberi természet viszontagságait. A Q5 a megegyező koncepció alapján felépülő készülékek legújabb, viszont nem sokkal kompetensebb változata, közvetlen elődje időben és számszakilag is a Q6 LTE, noha a Q7 LTE fizikai nyomógombos kialakítását követi. Ezen kívül lényegében nem sok egyedi vonást tud felmutatni a Q6-hoz képest, hardveresen nagyjából megegyező(en alacsony) szintet képviselnek, a kijelző mérete csökkent, ami természetesen csak értéksemleges ténymegállapítás, a nem számottevően, de azért nagyobb akkumulátorkapacitás viszont abszolút pozitív.


[+]

Viszont mindenképpen kedvezőbb lenne - ha már a kijelzőméret és kialakítás (nyomógombos vs érintőkijelzős) szempontjából megfelelő választékkal bírnak - valamelyest nagyobb figyelmet fordítani az extra képességekhez, és jelenleg meglehetősen gyenge hardveres alapokhoz a rendszer gondosabb optimalizálására. A vitathatatlan strapabíróság ellenére a szériában alapvetően tapasztalható véleményes átlagteljesítményen felül, a Q5 esetében sikerült elkövetni néhány olyan, persze nem feltétlenül rendszerszinten zavaró, de roppant kínos hibát, ami megkérdőjelezi a készülék összességében vett kvalitását. Úgy tűnik, a legnagyobb kihívást a műfajban már nem a valóban masszív kialakítás megvalósítása jelenti, hanem az ebben rejlő lehetőségek kiaknázása és a mindennapi felhasználói élmény szinkronba hozása a kasztni megkérdőjelezhetetlen előnyeivel és minőségével.


[+]

A StrongPhone-ok csomagolása egy ideje egységes, így a Q5 is a tartalomnak és a szériának maradéktalanul megfelelő, informatívan dekorált fehér dobozban érkezik az elmaradhatatlan keréknyommal jelezve, hogy a doboztetőt leemelve egy határozottan masszív jószágot fogunk találni. A habszivacs keretből kibányászva további tartozékokat a térelválasztó alatt találunk. A másfél amperes hálózati töltőfejen és microUSB adatkábelen kívül egy csavarlazító alkalmatosságot is mellékeltek, ami a dobozban található, 3200 mAh-s akkumulátor elhelyezését teszi lehetővé a rögzített hátlap alatt. A gumírozott fogófelülettel kialakított célszerszám kulcscsomóra fűzve mindig kéznél lehet, a csavarok kilazítását követően viszont a hátlap tényleges kipattintására a vastagsága miatt nem alkalmas, a felület (pusztán esztétikai) rongálására viszont igen. Úgyhogy ezzel ne próbálkozzunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Evolveo StrongPhone X4 – ügyefogyott zöld robot, páncélban

    Újabb elpusztíthatatlan konstrukció került a karmaink közé, mégpedig a csehek Android alapú, mindamellett hagyományos kialakítású strapatelefonjának formájában.

  • Evolveo EasyPhone XD - könnyűnek találtatott

    Régen volt már szerencsénk úgynevezett nagyitelefonhoz, noha nem hisszük, hogy a termékkategóriára vonatkozó igény ne lenne legalább akkora, mint az EasyPhone XD gombjai.

  • Evolveo StrongPhone X2 - célszerszám

    Az Evolveo kínálatába két, hagyományos kialakítású strapatelefon is érkezett. Ha az X3-ra azt mondtuk, hogy rémesen egyszerű, az X2 a faék kategória, ugyanakkor minden lényeges alapfunkciót kiválóan ellát.

  • Evolveo StrongPhone X3 - elemlámpa

    A csehek újdonsága egy rémesen egyszerű strapatelefon, gyors a rendszersebesség, van rajta egy óriási zseblámpa, víz-, por- és ütésálló, plusz teljes értékű USB-n képes más eszközöket tölteni.

Hirdetés