Bevezető, tartozékok
A Gigabyte nevét a technikai jellegű dolgokban kevésbé ismerő felhasználók valószínűleg egyáltalán nem ismerik, a kicsit geekebb beállítottságúaknak pedig minden bizonnyal az alaplapok és egyéb számítástechnikai alkatrészek ugranak be. Vannak viszont telekommunikációs szempontból elképesztően művelt emberek is (ők a Mobilarena olvasók), akik bizonyára tudják, hogy a Gigabyte egy ideje már foglalkozik okostelefonok gyártásával, virtuális hasábjainkon négy készülékükről is lehet cikket olvasni – a legemlékezetesebb minden bizonnyal az igencsak pofásra sikeredett Windows Mobile-t futtató S1200, valamint a szintén Microsoft operációs rendszerre épülő kétkártyás S1205.
Ám akármennyire szép is volt az egyedi felhasználói felületet használó, Windows Mobile operációs rendszerre épülő S1200, és akármennyire sikeres is volt a szintén Microsoft OS-t használó S1205, szegény Gigabyte nem tudott felkapaszkodni az ismert gyártók közé. Ennek oka többek között az, hogy nagy energiát fektettek a Windows Mobile alatt futó, Flash alapú felhasználói felületükbe, ami magával a rendszerrel együtt el is tűnt a süllyesztőben. Az S1205 relatíve sikerességét látva a tajvani vállalat úgy döntött, hogy folytatják a kétkátyás okostelefonok gyártását, de ezúttal Androiddal szerelik őket, ami egy kicsit időtállóbb dolognak tűnik, mint a korábbi megoldás. Hasonlóan érdekes viszont, hogy az olcsóbb készülékek felé is nyitottak, aminek első jele a Speedshop által biztosított GSmart M3447-es készülék (könnyű megjegyezni, nem igaz?). Egy MTK-platformra épülő masináról van szó, számomra nagy kérdés, hogy miért rukkoltak elő vele, hiszen a hasonló cuccokkal Dunát lehetne rekeszteni, a Gigabyte pedig ugye nem egy olyan brand, ami miatt a felhasználók szívesebben választanák az GSmartot, mint bármelyik másik modellt. Persze ki tudja, lehet, hogy olyan dolgok vannak a háttérben, melyekről nekem fogalmam sem lehet.
Az újdonság egy közepes méretű dobozban érkezett hozzánk, mely magán a vason kívül némi irodalmat, egy töltőt, egy microUSB adatkábelt és egy 3,5 milliméteres csatlakozóval rendelkező sztereó headsetet tartalmazott. Ez utóbbi két tartozék alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az M3447 bizony szabványos csatlakozókkal rendelkezik, amiért már az első oldalon jár neki egy piros pont.
Külső
Pár héttel ezelőtt pár másik modellel együtt volt alkalmam kezembe venni az akkor még nem végleges modellt, így már akkor megállapíthattam, hogy a dizájn kifejezetten kellemesre sikerült. Több ismerősöm is BlackBerry-nek nézte a fekete színben pompázó Gigabyte masinát, mely mindössze 13 milliméter vastag és 95 grammot nyom. Ez utóbbi kicsit túlságosan is kevésnek tűnik, ha egy picit nehezebb lenne, minőségibb hatást keltene. Az anyaghasználattal nincs gond, az összeszerelési minőség kellemes, de nem kifogástalan, itt-ott minimálisan ugyan, de nyekereg a készülék.
Az előlap tetején a másodlagos kamera és a telefonhangszóró található, ez utóbbi egy állapotjelző ledet is rejt magában, mely zölden világít, ha új szöveges üzenetünk érkezett. Ezek alá került a 2,4 hüvelykes képátlójú, rezisztív érintésérzékelő technológiát használó TFT-LCD kijelző, melynek minősége abszolút közepes, hiszen bár színei nem rosszak és napfényben is többé-kevésbé olvasható, betekintési szöge elég kicsi, ráadásul az őt borító plexi az indokoltnál jobban tükröződik. Középtájon találjuk a remekül használható kezelőszerveket, alulra pedig a nagyon kellemesre sikerült, fehér színű háttérvilágítással rendelkező QWERTY gombsor került.
A hátlap kissé emlékeztet az Alcatel telefonokéra, valószínűleg azért, mert ugyanabból a selymes, gumírozott hatású műanyagból készült, mint azok (még azt is megkockáztatom, hogy ugyanabban a gyárban). A dizájn minimalista, a 2 megapixeles kamera és a kihangosító hangszórója mellett csupán egy feliratot találunk errefelé.
Felülre került a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet és a hátlap levételéhez szükséges mélyedés. Balra a microSDHC bővítőhelyet, alul a microUSB csatlakozót, míg jobbra a kamera exponálógombját és a hangerőszabályzó duót vehetjük észre.
Menürendszer, szoftverek
A készülék szíve egy mindössze 216 MHz-es órajelen ketyegő MediaTek MT6268-as processzor és 64 MB RAM; ebből valószínűleg mindenki rájött, hogy egy MTK-platformra épülő masináról van szó. Láttunk már ilyet, leginkább az Alcatelnél, bár ott nem szokták kombinálni a gombokat az érintőkijelzővel, mert elég felesleges. Itt annyi előnyét élvezhetjük a dolognak, hogy a három oldalból álló készenléti képernyőre kirakhatunk widgeteket; a folyamat nagyon gyors, döbbenetes, hogy 216 MHz mennyi dologra elég. Jópofa továbbá a menüt elővarázsoló virtuális gomb melletti ikon, melyhez hozzáérve egy gyorsmenüt kapunk kedvenc alkalazásainkból.
Elég idegesítő, hogy a tizenkét ikonból álló főmenüt csak a képernyő megnyomásával hozhatjuk elő, a navigációs gomb közepének megnyomása ugyani lapoz egyet a főképernyőn (!), ne pedig menüt hoz elő, ami elég mókás. No, ezt a menüt mondjuk megéri a háttérben hagyni, mert az ikonok a témától függetlenül (négy darab van gyárilag) elég bénán néznek ki, ráadásul nem minden elem ott van, ahol logikus lenne. Pozitív viszont, hogy a rendszer beszél angolul, ráadásul nem találkoztam komoly félrefordításokkal vagy elgépelésekkel. Na jó, pár közepes félrefordítás azért akad, de ez mindig kellemes része az MTK-s telefonoknak.
Magáról a rendszerről nem érdemes túl sokat beszélni, nem kimondottan felhasználóbarát, viszont elég gyors és alapvetően azért használható. Az alapfunkciós szoftverekből nincs hiány, az Extrák alatt számológépet, mértékegység- és valutakonvertert, BMI-kalkulátort, stoppert, e-könyv olvasót, és eBuddy-t találunk, míg az Opera Mini webböngésző a VRE mappába került. A képszerkesztő, az "AB ismétlő" (nem tudom, hogy mire jó) és a hangrögzítő a Multimédia mappában kapott helyet, a naptár, a feladatlista, az ébresztő, a világóra és a jegyzettömb pedig a Szervezőben található. A készülék belső memóriája nagyjából 30 MB-os, memóriakártya nélkül viszont sok alkalmazás el sem indul, mindenképp érdemes tehát belerakni egyet.
Adatkommunikáció, internet, telefonálás
Az M3447 egy aktív kétkártyás masina, azaz egyszerre két SIM-kártyát is bele lehet rakni, melyek egyszerre vannak fent a hálózaton. Kimenő folyamatok esetén mindig a szoftverből tudjuk kiválasztani, hogy melyik kártyát használjuk; bejövő dolgoknál nyilván nincs ilyen dolgunk. A GSM-modul mindkét kártyánál négynormás (850/900/1800/1900 MHz), az elsődleges kártyánál pedig 3G és HSDPA adatátvitel is játszik - a pontos sebesség nem ismert, tehát valószínűleg 3,6 Mbps-ről van szó. A repertoár része a 2.1-es Bluetooth, adatátvitel szempontjából viszont semmi más említésre méltó dolog nincs. A hangminőség viszont nagyon is említésre méltó, hiszen kimagaslóan jó, a beszéd tisztán, jól érthetően jön ki a hangszóróból, a másik oldalon pedig elismerő szavakkal illették a mikrofont.
A névjegyzékbe 500 ember adatait vihetjük fel, SMS-ekből 300 darabot tudunk tárolni. Van dedikált e-mail kliens, mely boldogul a hitelesített szerverekkel is, viszont a csatolt fájlok csak egy részét tudja kezelni, lévén nincs Office programcsalád az alkalmazáskínálatban. A szövegbevitel kellemes, az ékezetes karaktereket kiválóan be lehet írni, elég többször megnyomni az adott magánhangzót; nagyon aranyos, hogy az előlapon a gombok mellé az ékezetes variánsok is fel vannak nyomtatva. Internetezni az Opera Mini webböngésző segítségével tudunk, kellemesen teszi a dolgát. Natív Facebook vagy Twitter kliens nincs.
A készülék menürendszerét a fenti videón lehet megcsodálni.
Multimédia, üzemidő, összegzés
A kamera két megapixeles, fixfókuszos, a legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 1600 x 1200 pixel, míg mozgóképeket legfeljebb 720 x 480 pixelben tudunk rögzíteni, egészen kellemes minőségben. A kamerát kezelő szoftver viszonylag sok beállítási lehetőséget nyújt, piszkálhatjuk a fehéregyensúlyt és a JPEG-tömörítést, van önkioldó, sorozat- és panorámafelvétel.
A készülék képeinek minősége a relatíve kis felbontás ellenére is egész kellemes. A színek rendben vannak, a vonalélesség úgyszintén, a zajszint nem túl magas és a fotók viszonylag részletesek is. Kromatikus-aberrációval találkozni ugyan, de mértéke minimális.
A zenei rész nem túl erős, a szoftver ugyanis nem képes ID3-tagek alapján válogatni muzsikáink között, csak manuálisan létrehozott lejátszási listákat használhatunk. Ennek fényében sovány vígasz, hogy van hangszínszabályzó (jó fordítás: "ekvalizátor") és mélyhang kiemelés. Az FM-rádió a szolgáltatáskínálat része, működik, mást nem igazán lehet róla mondani. A gyári fülhallgató minősége pocsék, kihangosítva közepesen szól a GSmart M3447.
Az akkumulátor 900 mAh-s, fizikai mérete meglepően kicsi. Mivel a készüléket nem volt módunk túl sokáig nyúzni, a pontos üzemidő nem tisztázott, az viszont biztos, hogy két-három napig simán elmegy egy töltéssel. Ha keveset használjuk, valószínűleg ennél többre is képes.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 6 pont |
Kijelző mérete, minősége | 5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 6 pont |
Sebesség | 6 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 3 pont |
Felhasználói felület élménye | 3 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 2 pont |
Adatkommunikációs képességek | 4 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 4 pont |
Audio | 4 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | 2 pont |
Hogyan értékelünk? |
A Gigabyte GSmart M3447 egy felemás készülék. A dizájn és a minőség alapvetően rendben van, a kijelzője használható, a QWERTY billentyűzet pedig egészen kellemesre sikerült. Kétkártyás, ami mindenképp klassz, a 3G megléte pedig nyilván jó, az Opera Minivel tulajdonképpen lehet internetezni, az élmény nem kimagasló, de nem is rossz. A kamera elmegy, a zenei rész nulla, az üzemidő kellemes, a menürendszer unalmas és nem túl felhasználóbarát, a hangminőség pedig kimagaslóan jó.
Az összkép tehát nagyjából az, hogy a Gigabyte GSmart M3447 egy olyan masina, mely szép, telefonálásra és üzenetküldésre pedig kiválóan használható. Az viszont nincs rendben, hogy mindezért közel 40 000 forintot kell fizetnünk, amikor az Alcatel ezt a formát és tudást bőven 20 000 forint alatt kínálja. Ha pont fele ennyibe kerülne, akkor sem biztos, hogy kapna plecsnit; így viszont fix, hogy nem jár neki semmi.
Bocha
A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Az eszköz megvásárlásához kérem, kattintson ide.
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 110 x 59 x 13 milliméter | |
Tömeg | 95 gramm | |
Színvariációk | fekete | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2,4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 320 x 240 pixel | |
Kijelző típusa | rezisztív TFT-LCD érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 65 536 | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | 500 név | |
SMS memória | 300 darab | |
Memória | 31 MB | |
Memória bővíthetősége | microSDHC | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM 1) GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM 2) UMTS 2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / van / nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.1 | |
WiFi | nincs | |
USB | microUSB | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | vannak | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | nincs | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | MTK | |
WAP / HTML böngésző | van / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | egy darab | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | e-book olvasó, eBuddy, Opera Mini | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 megapixeles, fixfókuszos | |
Másodlagos kamera | VGA felbontású, fixfókuszos | |
Videófelvétel | max. 720 x 480 pixel | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 900 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 450 óra (2G) / 200 óra (3G) | |
Beszélgetési idő | 4 óra 30 perc (2G) / 4 óra (3G) | |
Egyebek | ||
QWERTY gombsor, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, 216 MHz-es MediaTek MT6268 processzor |