Külső
Nem igazán emlékszem, hogy mit csináltam március végén, a naptáram szerint leginkább a Veletech szervezésével voltam elfoglalva, így történhetett meg, hogy a dr. Kind által tesztelt HTC One készülékkel teljesen elkerültük egymást. Pedig a csúcskészülékeket azért akkor is ki szoktam próbálni, ha történetesen nem én tesztelem őket. Viszont az elmaradt randevúnak köszönhetően most teljes újdonságként éltem meg a One mini formatervét és anyaghasználatát, amit leginkább úgy írhatnánk le, mint egy nagyon kellemes találkozást.
Mert bár tökéletességről ezúttal sem beszélhetünk, az összhatás egyértelműen megnyerő. Adott egy kissé szappantartó-formájú, mindenhol lekerekített, unibody-jellegű készülékház, ahol szépen megmunkált alumínium és fehér műanyag váltja egymást. Utóbbival kapcsolatban sajnos nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen nagy a kontraszt a két matéria között, ami főleg az oldalt körbefutó plasztiksávnál érhető tetten, azt ugyanis sokkal kevésbé élménydús dolog megfogni és megnézni, mint a masina többi elemét. A tartóssággal kapcsolatban is merülhetnek fel gondok, mert a hátlapon található két műanyagsáv egyikét sikerült is megkarcolnom a teszt során, pontosabban nem is tudom, hogy mi történt, mert apró repedések is lehetnek. Az viszont biztos, hogy a fémből készült felületnek nem lett baja; a műanyag betétekre valószínűleg az antennák árnyékmentesítése miatt van szükség, ettől függetlenül ezek a részek tűnnek a termék leggyengébb pontjának. Hangsúlyozom, az összhatás így is nagyon kellemes.
A One mini esetében viszont nem is feltétlenül az anyaghasználat, hanem a méret a lényeg. A 4,3 hüvelykes kijelzőt egy 132 x 63,2 x 9,25 milliméteres kiterjedésű, 122 grammos búrába tudták belerakni a mérnökök, az eredmény pedig egy teljesen unisex eszköz lett, mely nem csak színvilága, hanem fogása miatt is tökéletesen beleillik szinte minden ember kezébe. Nem túl nagy, nem túl kicsi, az én személyes véleményem az, hogy ezek a méretek sokkal inkább az ideális számok mentén vannak, mint a csúcskészülékek, melyeket néha azért fogni és zsebre tenni is nehézkes művelet. Ízlések és pofonok, én mindenesetre ezt preferálom.
A kijelző egyébként 1280 x 720 pixeles felbontású, ami ennél a méretnél 341 PPI-s értéket jelenti, mely bár elmarad a Full HD megjelenítők által nyújtott pixelsűrűségtől, bőven használhatónak mondható. Ebben persze a Super LCD2 technológiás panel szép, kontrasztos képe és hatalmas betekintési szöge is szerepet játszik, napfényben is nagyon jól olvasható a kijelző. Az előlap alján és tetején rácsos kialakítású alubetétek járulnak hozzá a megkapó dizájnhoz, érdekességük, hogy a fentibe rejtették el az állapotjelző ledet és a hangszórót is. Felül egyébként különféle szenzorokat és egy 1,6 megapixeles, BSI-szenzorral felvértezett előlapi kamerát is találunk.
A hátlap nem kevésbé megkapó, felül 4 megapixeles felbontású UltraPixel kamerát és ledes villanófényt, középen HTC logót, alul beatsudio feliratot találunk, de a lényeg itt az anyaghasználat és az íves formaterv. Dizájn szempontjából az oldalsó részek a leggyengébbek, de nagy baj nincs, az összképet nem rontják. Felül a bekapcsológombot és a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet, balra a tűvel kipattintható SIM-foglalatot, jobbra a hangerőszabályzó gombduót, alul a microUSB-csatlakozót és a mikrofont találjuk. A hátlap nyilván nem eltávolítható, a felsorolás alapján pedig mindenki számára egyértelmű lehet, hogy microSD bővítőhelyet nem kapott a One mini.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
