Hirdetés

InFocus M2 - a gyakorlat tenné a mestert

Külső

Két dolog juthat eszünkbe, amikor az M2-t először a kezünkbe vesszük. Az egyik az, amit már az előző oldalon is említettem, hogy a formaterv és ergonómia tekintetében nagyon nincs rendben a kütyü, a mai világban hiába számít már viszonylag aprónak a kijelző, olyan sok kihasználatlan hely maradt, ami nehezen megbocsátható. A másik, hogy egy kicsit hasonlít a masina az első generációs Moto G-re, ugyanúgy lekerekített a hátlap, ami a fogásban segít valamelyest, mondjuk úgy, hogy kényelmes kezünkbe venni a telefont, de a 135 x 64,5 x 11,1 milliméteres méretek miatt a rövidebb ujjakkal rendelkezők már küzdhetnek az egykezes használattal, a 145 grammos tömeget érezve pedig egy picit kikerekedik az ember szeme. Az M2 ugyanis külsőleg műanyagból és üvegből épül fel, így belül kell meglehetősen sok fémet tartalmaznia ahhoz, hogy indokolt legyen a nehézség.

InFocus M2 előlap
[+]

Az előlapot a Corning által fejlesztett Gorilla Glass 3 védi a sérülésektől, aligha ez az oka annak, hogy felül és alul olyan széles a káva, melyet a pár évvel ezelőtti alsó kategóriás telefonoknál láthattunk utoljára. Az alsó terület ráadásul teljesen felesleges, hiszen a vezérlőgombok nem itt, hanem a megjelenítőn találhatók. A felső szekcióból is rendesen lehetett volna faragni, hiszen mindössze egy két megapixeles kamera, egy apró ledes (kékben és zöldben világít) villanó, egy beszédhangszóró, valamint egy fény- és egy távolságérzékelő szenzor kapott itt helyet. Hiába gyenge az ergonómia, kiváló ötlet volt a 4,2 hüvelykes, 720 x 1280 pixel felbontású IPS panel, ami 349 ppi-s képsűrűséget, ezáltal kifejezetten éles képet produkál, és a fényerő is igencsak meggyőzőnek mondható, plusz nem szabad elfeledkezni a kontrasztarányról, ami szintén átlagon felüli. A BlackBerry Z10 képernyője is hasonló ehhez (bár az átlagos TFT), nem baj, ha több, kisebb kijelzővel szerelt okostelefon van a piacon, mert igény még mindig bőségesen akad ezekre.

InFocus M2 oldalkeret, gombok
[+]

Kijelző-teszt
Mérés InFocus M2 Motorola Moto G (2014) Dual SIM Nokia Lumia 735 Huawei Ascend G620s
Fehér fényerő 468 nit 344 nit 306 nit 368 nit
Fekete fényerő 0,28 nit 0,31 nit 0 nit 0,46 nit
Kontrasztarány 1670:1 1110:1 végtelen 802:1
Színhőmérséklet 6902 K 7285 K 6681 K 7978 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Oldalt találkozik az előlapi és a hátlapi elem, ám az összeszerelés mellett az összeillesztés minősége is közel áll a tökéleteshez, így egyáltalán nem vágja tenyerünket a telefon. Baloldalra helyezték a bekapcsológombot, mely hüvelykujjal könnyedén elérhető, felül kapcsolhatjuk a készülékhez a 3,5 milliméteres fülhallgatót. Legalul találjuk szembe magunkat a 2.0-s microUSB csatlakozóval, a hangerőszabályzó billentyűnek pedig az M2 jobboldala ad otthont.

InFocus M2 hátlap
[+]

A készülék hátulja igencsak figyelemfelkeltő, a matt felületű, karbon stílusú borítás eleganciát kölcsönöz a telefonnak, és egyáltalán nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok. Felül középre álmodták meg a ledes vakut, közvetlenül mellette fekszik a nyolc megapixeles kamera. Felfigyelhetünk még az InFocus feliratra, valamint az alul található hangszórónyílásra. A hátlap pár pattintás után levehető, ám ettől még az akkumulátort nem tudjuk kicserélni. A telep mellett balra találhatók a foglalatok, két microSIM és egy microSD csúsztatható ezekbe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • THL 4000 - telepi gyerek

    A kínai vállalat újdonsága ugyanazt a négymagos MediaTek processzort hordozza magában, mint a konkurensek, ám az energiaforrása 4000 mAh-s, így jól bírja üzemidővel.

Előzmények

  • UMi Zero - Zorro álarca

    A kínaiak üdvöskéje kellemes felhozatallal támad, ám az 5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzőt és a nyolcmagos processzort az akkumulátor nem bírja annyira.

  • Huawei Ascend G620s - a jövő a menő

    Újabb középkategóriás telefon került piacra, ám a kínai gyártó nem csak a Snapdragon 410 és a HD kijelző miatt dicsérhető, hanem az árazás miatt is.

  • Gigabyte GSmart Mika M2 - szemből kemény

    Szokásosan kétkártyás, középkategóriás felszereltségű, HD kijelzős készüléket dobott össze a Gigabyte, amely egész kellemesen sikerült.

  • Sony Xperia M2 - egyről a kettőre

    A japán gyártó egy aktuális középkategóriás eszközt is bemutatott, mely szép kijelzővel, kellemes formatervvel és gyors rendszerrel büszkélkedhet.

Hirdetés