Hirdetés

Jobbak vagy drágábbak lesznek a mobilok jövőre?

Évösszegzés és előretekintés, pillanatkép, gyártók, modellek, trendek, tervek.

Az árak

2022-ben úgy elszaladtak az árak a mobilos piacon, hogy csak kapkodtuk a fejünket azon, hogy normális mobil alig volt 100 ezer forint alatt, a csúcskategória pedig minimum 4-essel kezdődő árcédulát kapott. Covid, infláció, beszállítói láncok sérülékenysége, logisztikai költségek növekedése egyszerre jöttek, szóval nem sok jóval kecsegtetett az idei év sem, ám szerencsére az őrült árnövekedés nem csak megállt, hanem némi konszolidáció is érződött, számos 2023-as készülék olcsóbban nyitott, mint az elődmodell egy évvel korábban.


[+]

Ettől még egy jó telefon ritkán olcsó. Minden évben készül december elején egy karácsonyi ajánló nálunk, ahol kategóriánként végigvesszük a leginkább érvényes vételeket, idén sem maradt ez ki. És örömmel mondhatjuk, hogy 50 ezer forint alatt is lehet normális mobilt venni, pont a napokban jelent meg annak a Motorola G14-nek a tesztje, amit már december elején is a legolcsóbb szegmens egyik legjobb ajánlatának tartottunk. Mert persze tele van kompromisszumokkal ez a szegmens, de pont ezért lehet innen kitűnni mondjuk egy Full HD kijelzővel, egy sztereó hangszóróval, egy jack csatlakozóval, egy bővíthető tárhellyel, vagy éppen egy nem teljesen életképtelen kamerával. Igaz viszont az is, hogy sok-sok modell van ezen a szinten is, amelyek éppencsak súrolják a használhatóság határát.


[+]

A középkategória alsó szegmense is előrébb tudott lépni, 100 ezer forint alatt bőven vannak olyan modellek, amik sokak számára bőségesen elég tudást kínálnak. Láthatóan gördülnek le a korábban csak magasabb árfekvésű termékeknél látható technológiák ebbe a kategóriába, már nem ritka, hogy a telefon képes 5G hálózatokon működni, egyre gyakoribb az OLED kijelző akár 120 Hz-es frissítéssel, a legtöbb szereplőnél a főkamera mellé felkerül egy változó minőségű ultraszéles szenzor is, néhány cég gyorsabb töltést is kínál. És itt már — ha van rá okuk — a gyártók szeretik kommunikálni, hogy nem hagyják magukra szoftveresen sem a termékeket, egy-két főverzió, 2-3 évnyi biztonsági frissítés már egyre többször benne van a pakliban, ami kifejezetten jó irány: ebben kéne versenyezni, nem megapixelekben.


[+]

100 ezer forint felett már kifejezetten sok az elvárás. Üzemidőben, töltési sebességben, grafikai és multimédiás képességekben is emelkedett a szint, továbbra is fókuszban vannak a kamerák (szuper példa erre az a Xiaomi 13T, amely ugyan hardveresen kicsit sovány, de a Xiaomi hozzáfejlesztett a középszintű MediaTek chipsethez egy saját ISP-t, hogy ne legyen gond a három kamera kezelésével) és újra érdekes lett az anyaghasználat. A korábbi évek plasztiktengereit elkezdték felváltani a műbőr hatású burkolatok, lejutottak az ívelt szélű kijelzők is erre az árszintre, ha már a telefonok elölről elég unalmasak, mert igazából a kijelző determinálja a frontoldalt, akkor a hátlapi kamerasziget kialakításával lehet egyedit alkotni (a Honor ebben különösen ügyes), mintha egy kicsit több fantázia és változatosság költözött volna a formatervekbe, nem is beszélve az egyre bátrabb színválasztásokról.


[+]

A csúcsmodellekhez érve viszont azt lehetett idén érezni, hogy papíron nem sokban változtak az idei modellek a tavalyiakhoz képest. Dögerős hardver, általában három látószög kamerás fronton, kicsit fényesebb kijelzők, kicsit gyorsabb töltés (már ha nem a Samsungról és az Apple-ről van szó), rendszerint 3-4 éves frissítési ígéret jellemzi a versenyzőket, de ezek egy része adott volt tavaly is. Számos esetben tök felesleges a legújabb modellt megvenni, ám mégis az a helyzet, hogy az idei topmodellek annak ellenére is tudtak fejlődést felmutatni, hogy a specifikációkat átböngészve ez nem egyértelmű. A Samsung S23 az S22 minden bosszantó kreténségét javította (és ennek nagy részét egyszerűen annak köszönheti, hogy idén nem erőltették az Exynost), az iPhone 15 Pro és Pro Max minden idők legjobb almás telefonjai, a Honor Magic5 Pro pedig mostanra annyi kamerás frissítést kapott, hogy az egyik legjobb fotós modell vált belőle. A Z Flip5 óriásit változott használhatóság szempontjából, a Xiaomi 13T Pro szintén magasra tette a lécet, az Asus is minden korábbi problémát javított az apró Zenfone 10-zel, a Motorola pedig a legjobb kagylótelefont alkotta meg az idei Razr 40 Ultrával.


[+]

Vagyis amellett, hogy az árnövekedés idén megállt, a telefonok sok kategóriában jobbak lettek, főleg a középkategória profitált leginkább a technológia fejlődéséből, jellemzően nincsenek hardveres gondok a mindennapi feladatok kapcsán, nem kérdés, hogy szinte zökkenőmentes lesz a kezelhetőség, miközben a kamerás képességek már sokaknak elegendőek, a kijelzők frontján egyre kevesebb a kompromisszum, az adatkommunikációs repertoár pedig már ezen a szinten is szinte teljes körűnek mondható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés