Bevezető, tartozékok
A mobiltelefonok között mindig is voltak olyan ismertetőjegyek, műszaki megoldások, melyek egyértelműen jelezték, hogy egy adott készülék melyik kategóriába sorolható be, ebből következően mennyire drága vagy épp olcsó. Amióta már majdnem mindenki érintős mobilokkal rohangál, ez a bizonyos ismertetőjegy leginkább a kijelző lett. Egy jó ideig működött is a „minél nagyobb kijelzős, annál drágább és okosabb” elv, de ez most egyre inkább megdőlni látszik.
A phablet kategória, és annak első képviselője, a Galaxy Note persze még tartotta magát az elvhez, hiszen a Samsung kvázi csúcskészülékének számított (és ez azóta is így van a Galaxy S-ek mellett). Ám ahogy mondjuk a Bluetooth is prémium funkció volt annak idején, aztán ma már a 3 ezer forintos telefonban is van, most ugyanez játszódik le a kijelzők terén. Egy Note 3-hoz hasonlóan nagy kijelzős készülékért ma már egyáltalán nem szükséges súlyos pénzeket fizetni. No persze tisztában kell lenni azzal, hogy nem is várhatjuk el a Note 3 funkciót, műszaki paramétereit ennyiért, ám a nagy kijelző és az ezzel járó bizonyos előnyök megvannak.
Az LG se szeretné teljesen átengedni a kínaiaknak a terepet, tehát fogták magukat, és a saját phabletjükből készítettek egy „könnyített” változatot. Ennek a kétkártyás változatát fogtuk most vallatóra, melyet G Pro Lite Dual névvel illettek. Azért a Pro és a Lite szavaknak egymás mellett van némi irónikus hatása, de úgysem a neve lesz a lényeg. A tipikusan LG dobozba csomagolt terméket az XXL GSM-től hoztam el, a beltartalom pedig nem okozott meglepetést. A készülék alatti elválasztót felhajtva egy töltőfejre, USB kábelre és egy sztereó fülesre bukkantam.
Külső
A Lite utónév szerencsére nem vonatkozott a külsőre, ami jó, mert a G Pro nem egy különösebben ronda valami. Ám azért nem hagyták változatlanul a külsőt, sőt még csavartak is rajta egyet. A G Pro Lite leginkább csak hátulról ismerhető fel elsőre, ám a Dual változatnál a frontrészt is újragondolták, na nem drasztikusan, igazából a gomboknál nyúltak bele az eredeti elképzelésbe. Mindazonáltal ez a készülék kellemes összhatást kelt, kikapcsolva egyáltalán nem tűnik „lájt” változatnak. Még úgy sem, hogy teljesen műanyagból készült a háza. Az LG ugyanis ügyelt a minőségre, tehát a készülék össze van rakva, mégpedig nagyon is jól. Semmi mocorgás, nyikorgás, lötyögés, az előtte nálam járt HTC Desire 700 tanulhatna tőle. Egyedül a kissé fényes, lakkozott és csúszós hátsó rész nem volt annyira az ínyemre. Érdekes apróság, hogy a gyakorlatilag változatlan fizikai méretek mellett bő 1 dekát lefaragtak a súlyából, a 161 gramm ekkora mérethez nem mondható durvának.
Elölről elég meghatározó tényező a kijelző, ezt egyrészt az 5,5 hüvelykes képátlójának, másrészt a vékony keretnek köszönheti. Ha a méretét nem is, de a felbontását muszáj volt visszametszeni, a qHD (540x960 pixel) elég drasztikusan hangzik az eredeti fullHD után. A Desire 700-nál is kellemes csalódás volt a benyomásom, ám meglepetésre az LG talán még kicsivel jobbnak is bizonyult. Ebben nagy szerepe lehet az IPS panelnek, márpedig a koreai gyártó finoman szólva is érti a témát (elvégre a közismerten válogatós Apple-nek is gyártanak kijelzőket). Normál távolságból semmi vészeset nem látni, a színek igen jók, betekintési szög kiváló, fényerő bőven van, kültéren-beltéren tökéletesen olvasható, úgyhogy bármilyen meglepő, a pixelvadászokon kívül nem lehet komolyabb panasz rá. A kijelző alatti részen a már említett gombkiosztás változásának köszönhetően négy érintős piktogramm figyel ránk. Eltűnt tehát a világítós középső nyomógomb, viszont a negyedik gomb kifejezetten a Lite Dual változat miatt került rá, mert azzal tudunk elsődleges SIM-et választani. Apropó világítás, azt úgy elfelejtették, hogy nincs, ami sötétben vagy félhomályban nem fog jólesni. Felülre jutott egy LG logó, az előlapi kamera, mellette közelségszenzor, innen meg a fényszenzort hagyták le (a fénnyel hadilábon álltak vagy mi?), ahogyan nincs állapotjelző LED sem. Ezek nélkül azért lehet élni és persze sok mobilon nincs ilyen, de azért ezekkel költséget nem, csak kényelmi faktort lehet spórolni, aminek a vevők isszák meg a levét. Itt van még a hangszóró is, amely viszont profin ellátja feladatát, a hang tiszta és maximális hangerőn már üvölt, olyan hangos.
A hátlap ha nem is csillog, de azért fényes bevonatot kapott, viszont kellemes az apró pöttyös minta rajta. Egyébként nincs különösebb érdekesség rajta, középtájon egy LG logó és felirat, felül pedig a kamera szolid optikája és a LED vaku vonzza a tekintetet.
Oldalt egy krómozott csík fut körbe, ami alul és felül vastagabb, oldalt inkább csak vékony elválasztó szerepet tölt be. Jobboldalt van a bekapcsoló/lezáró, ami egy áldás volt az előzőleg nálam járt Desire 700 után, sokkal kényelmesebb. Balra került a hangerőszabályzó, felette egy programozható gyorsgombra is futotta. Alul a microUSB kuksol középen, míg kétoldalról sztereó hangszórók hallatják hangjukat. Azért tisztában vagyunk vele, hogy sztereó hatás nem lesz, viszont elég hangosak és mivel nem a hátlapon vannak, asztalra téve se halkulnak le. Felül 3,5 mm-es jack, másodlagos mikrofon zajszűréshez és egy apró infraport, mely távirányításra használható, utóbbi meghagyásáért jár a piros pont. Szintén ritka extr a jobb felső sarokból előhúzható ceruza, amely semmivel se több, mint a régi PDA-k hasonló megoldása, tehát ne a Note 3 profi cuccára gondoljunk. Megmondom őszintén, hogy ezt csak a második napon fedeztem fel és alig két perc után visszatettem a helyére és többet elő sem vettem, egyszerűen nem hiányzott.
Hardver, szoftver
Az eredeti G Pro négymagos Qualcomm erőgéppel tolta, egyértelmű volt, hogy ezt nem hagyhatták meg. Elsőre sokkoló lehet azt hallani, hogy egy kétmagos 1 GHz-es egység hajtja a koreai lapátot, főleg ha még azt is hozzáteszem, hogy a MediaTek MT6577 chipset dolgozik benne. Őt egy PowerVR SGX531T grafikus gyorsító és 1 GB RAM segíti, ami így durva visszalépésnek tűnik. A puszta műszaki adatok és a táblázatban látható számok alapján tényleg az, ám ne felejtsük el megnézni a videót, mert meg fogunk lepődni. Az LG szinte csodát művelt, mert a rendszer kifejezetten szépen fut, a programok gyorsan megnyílnak, szinte nincs akadozás, a multitask se para neki, normál használat mellett alig hisszük el, hogy tényleg ilyen hardver van benne.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | LG G Pro Lite Dual | Gigabyte Guru G1 | HTC Desire 700 | Sony Xperia C |
Quadrant Standard | 3378 pont | 4687 pont | 3732 pont | 4869 pont |
Linpack for Android (single) | 40,324 MF. / 2,08 s | 45,537 MF. / 1,84 s | 31,316 MF. / 2,68 s | 39,083 MF. / 2,15 s |
Linpack for Android (multi) | 68,452 MF. / 3,24 s | 154,469 MF. / 1,09 s | 73,111 MF. / 2,31 s | 132,808 MF. / 1,27 s |
Smartbench 2012 Prod. | 2285 pont | 4404 pont | 1480 pont | 3782 pont |
Smartbench 2012 Games | 1662 pont | 1692 pont | 1850 pont | 3206 pont |
AnTuTu Benchmark 4.x | 8514 pont | 15469 pont | 10600 pont | 13974 pont |
Geekbench 3 (single/multi) | 312 / 573 pont | 397 / 1278 pont | 305 / 321 pont | 327 / 1092 pont |
A bootolás után egy Android 4.1.2 töltődik be, ami ugye nem igazán a legfrissebb, viszont az LG igyekezett ezt elfedni a saját kezelőfelületével. Ez elég jól sikerült, a teljes grafikai átrajzoláson kívül funkciók terén is igen bőséges bővítést hajtottak végre. Főképernyőből maximum hetet kreálhatunk, ám itt is olyan csemegék vannak, mint a számtalan animációs effekt, komplett témák, cserélhető ikonkészlet. A lezáró képernyőre is tehetünk gyorsindítókat, többféle órát, időjárást. A főmenü kétféle ikonsűrűséggel használható, a lehúzható státuszmenü pedig remek lett. Nem csupán rengeteg gyorskapcsoló került ide (melyek száma és sorrendje is variálható), hanem fényerőszabályzó és a QSlide is elérhető innen. A méretes kijelző okán egykezes módra is van lehetőség, ekkor a virtuális billentyűzet jobbra vagy balra húzódik, de fekvő képernyőnél is széthúzhatjuk kétfelé.
Utóbbiak olyan gyári alkalmazások, melyek ablakban is futtathatók az éppen használt funkció előterében. Az ablakok mérete, pozíciója és átlátszósága is állítható, szerintem nagyon klassz megoldás. A gyári alap alkalmazások is sok helyen új opciókkal, több extra beállítással egészültek ki, persze azért néhány dolgot kihagytak egy fullos változathoz képest, viszont két okból is jó látni, hogy nem a szoftveren akartak spórolni. Egyrészt a műszaki paramétereken kívül egy jó kezelőfelület is sokat javíthat egy készülék használati értékén. Másrészt azért feltétlen jár a dicséret, ahogy ezt a komplex egészet finomhangolták egy ennyire szolid hardverre. Elvégre hiába csilivili minden, ha egyébként minden érintéstől beakad az egész. Ha már negatívumot kellene mondanom, akkor a magyar nyelv hiányát hoznám fel. Ezt sehogyan se lehet kipréselni belőle, de ne feledjük, hogy ezt a típust még Európában se árulják, na meg azért nem kell felsőfokú angoltudás a használatához.
Extrák, adatátvitel
Az extra felület mellett nem nagyon fukarkodtak a programok terén sem, szépen feltöltötték a menüt plusz szoftverekkel, fussunk is végig rajtuk. Az Alarm Clock nem csupán a nevében lévő ébresztőt rejti, hanem egy 3D-s világórát, valamint stoppert és időzítőt is. Több extra program az Application Manager segítségével telepíthető fel, illetve később ez segít a frissítésekben. A Calculator nem extra, ám itt kicsit elfáradhattak, mert szerintem ez elég béna dizájnt kapott. Itthon nem vesszük hasznát a Cell Broadcast-nak, ahogyan a Dictionary is elég rétegcucc, miután egy angol-kínai szótárról van szó. Továbbhaladva a File Manager egy szimpla fájlkezelő, viszont a Guest Mode okos dolog. Kvázi hasonlóról van szó, mint amit a Google az Android 4.3-tól bevezetett, tehát hogy létrehozható egy korlátozott hozzáférésű profil, amit mondjuk a gyerek tud használni, miközben például nem fér hozzá a céges levelezésünkhöz.
A rengeteg adatot illik időközönként lementeni, ehhez az LG Backup ad segítséget. Ha valamit gyorsan szeretnénk lejegyzetelni, akár rajz formájában, akkor ezt a Memo nevű ikonra kattintva tehetjük meg. Office dokumentumaink megnyitásáról a Polaris Office Viewer gondoskodik, de ezzel szerkeszteni vagy újat létrehozni nem tudunk, azt máshogy kell megoldanunk. Szintén érdekes és adott esetben hasznos a Quick Translator, amely a kamerán látott képen felismeri a szöveget és azt lefordítja, mégpedig az általunk kiválaszott nyelvre. Itt forrásként megadhatjuk a magyart is, és egész jó hatásfokkal működik. Ami még tutibb, az a QuickRemote, azaz a távirányító, amivel az infraport szerephez jut. A véletlen úgy hozta, hogy egy műszaki áruházban megpillantottam az LG vadonatúj ívelt OLED tévéjét, mely kikapcsolt állapotában szinte kellette magát a próbára. Alig 10 másodperc múlva már a potom 3 millió forintba kerülő tévé menüjében turkáltam.
Sajnos a program csak TV-t, Blu-ray és DVD lejátszót tud kezelni, ráadásul meglepően kevés márkát ismer (Samsung benne van), ebből a szempontból a Samsung és a Sony megoldásai sokkal komolyabbak. A RemoteCall Service távoli segítségnyújtást tesz lehetővé a gyártó ügyfélszolgálatán keresztül. Ha bajban vagyunk vagy megelőznénk azt, akkor a SafetyCare siet a segítségünkre. Multimédiás tartalom megosztásában a SmartShare veszi át a szerepet, gyakorlatilag a DLNA saját néven futtatásáról van szó. További szoftverek letöltése a Play Áruház mellett az LG SmartWorld-ból is lehetséges, viszont ez sem támogatja hazánkat. A Task Manager-ben áttekinthetjük, milyen programok futnak, mennyi a szabad RAM és be is zárhatjuk, ami már nem kell. A sort végül a Voice Recorder hangrögzítő és a Weather időjárásjelentő zárja, utóbbi kellemes animációkat és grafikát kapott.
Adatátvitelből szerényebb csomagot vonultat fel a G Pro Lite Dual. A chipset általi adottságokat kapjuk, tehát van HSPA, viszont letöltésnél ez csak 7,2 Mbit, míg feltöltésnél 5,76 Mbit sebességre képes. Ugyanakkor böngészéshez ez teljesen jó, ráadásul egyből három böngészőből választhatunk. A gyárin kívül a Chrome és az Opera Mini is felkerült rá, utóbbi jelenlétét érdemei elismerése mellett nem értem. Egyébként bármelyiküket is választjuk, a nagy képernyő itt igazi áldás. Átválthatunk WiFi-re is, amennyiben a/b/g/n szabványról van szó, jöhet az 5 GHz-es frekvencia is, hotspot, WiFi Direct és DLNA szintúgy van, korrekt. Bluetooth-ból 3.0-s sztereó jár, a microUSB szokványos, viszont OTG-t és MHL-t nem kezel. Belső memóriának 4,7 GB-hoz férünk hozzá a 8 GB-ból, ezt még bővíthetjük microSD-vel, amihez csak a hátlap leszedése szükséges. A dual SIM üzemmód integrálása jól sikerült, viszont igazán futhatta volna egy jelzésre, hogy melyik foglalat a SIM1 és SIM2, mert persze elsőre fordított sorrendben tettem be a kártyákat, ami az adatforgalom szempontjából nekem lényeges. Kijelölhető az alapértelmezett kártya, a neveket is hozzájuk rendelhetjük, viszont hívás vagy üzenet előtt egy érintéssel átválthatunk, ha kell.
Multimédia
A hátlapon egy 8 megapixeles kamerával találkozunk, a szolid optikától nem messze egy LED villanó is lapul. A kezelőfelület jól használható, amiben a viszonylag kevés opciónak is szerepe van. Állítható a képméret, fehéregyensúly, effektusok, van néhány speciális mód, ISO, expozíció, időzítő és geocímke. A zárhang kikapcsolható, viszont a hangerőszabályzóval vagy akár hangvezérléssel is exponálhatunk. Nem valami sok, de hát nagyon nem várhatunk tőle többet.
A fotók minősége nem is nagyon kíván több beállítást, mert ezeken az se sokat segítene. A szélek erősen életlenek, elmosódottak, erős a zajszűrés, de a zaj is, az épp két esőzés között kattintott képek megviselték a színkezelést, a szűk dinamikáról nem is beszélve, mert a világosabb részek bőven kiégnek. Videónál 720p a maximum, ami elég lenne, de itt sem valami jó a minőség, ráadásul a dupla mikrofon ellenére csak monó hangot rögzíthetünk, ezt az ITT letölthető felvétel demonstrálja.
Zenében már helyére kerülnek a dolgok, az átdizájnolt lejátszó klassz, mutatja az albumborítókat, van ismétlés, véletlen lejátszás és headset esetén hangszínszabályzó, ahol saját beállításra is van mód. Nagyon nincs rá szükség, mert alapesetben is egész jól szól. Ennek alapfeltétele, hogy a dobozban lévő fülest ki se bontjuk, mert azzal semmit se érünk. A rádió a szintén kellemes kinézet mellett igen kiváló érzékenységgel és RDS-sel dolgozik, hangerőből pedig egyik esetben sincs hiány.
Üzemidő, összegzés
Óriási kijelző, két SIM-es működés, ezek az üzemidő és az akkumulátor ellenségei. De nem az LG-nél, mert itt bizony gondolkodtak és rájöttek, hogy egy ilyen méretes tepsibe azért csak elférhet valami combosabb akku. Ezen a ponton döntöttek úgy, hogy itt nincs helye spórolásnak, tehát meghagyták a G Pro eredeti akkumulátorát. Márpedig itt egy 3140 mAh-s telepről van szó, ami igen combosnak számít a mai mezőnyben. Mindezt dobjuk meg a jóval gyengébb, ám ugyanennyivel kevesebbet fogyasztó hardverrel, a kisebb felbontása miatt szintén energiatakarékosabb kijelzővel és rájövünk, hogy ez jó. Nagyon jó. Egy nap alatt szinte nem is lehet lemeríteni, közel 18 óra működés után, 4 és negyed óra kijelzőhasználattal, több órányi zene (rádió) hallgatással, fotózással, benchmarkok futtatásával, netezéssel folyamatos szinkron mellett éjjel 1-kor úgy tettem töltőre, hogy 35% még volt benne. A két nap bőven nem lehetetlen, és akkor még itt vannak az energiatakarékos beállítások, amikből én semmit sem használtam. Azt még megjegyezném, hogy a fényerő 50%-ra volt állítva, mivel szenzor hiányában ez volt a kellemes érték kül- és beltérre egyaránt (nem vakított sötétben, de utcán is olvasható).
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 7 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 6 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 8 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 6 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 5 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
Ismét úgy hozta a sors, hogy pont egymás után volt nálam két, alapvetően nagyon hasonló koncepciójú készülék. A HTC Desire 700 és az LG G Pro Lite Dual egyaránt egy óriási kijelzőjű, kétkártyás működésű, ugyanakkor visszafogott hardverű eszköz szeretne lenni. Azonban most így egymás után használva őket bizony egyértelmű, hogy az LG sokkal jobban oldotta meg a feladatot. Az adatok alapján gyengébb kijelzőt élőben még kicsit jobbnak is éreztem, a hardver bár itt is harmat, de mégis jobb. Szoftver tekintetében is az LG felé billen a mérleg, nem is beszélve az akkumulátorról, ahol faképnél hagyja a tajvanit, ráadásul még a hátlapja sem lötyög. Multimédiában hasonló a helyzet, zenében mindkettő egyformán jól teljesít, kamerában pedig ugyancsak gyengén. A HTC a duál aktív móddal próbál javítani, ami valóban unikum, de igazából nem sok esélye van az LG ellen. Végül a koreai bevisz egy szolid gyomrost, amikor az árcédulára pillantunk. A G Pro Lite Dual ugyanis 75 ezer forinttól már a mienk lehet, ami egy erős 25%-kal kevesebb a Desire 700-nál (mindazonáltal azért a hardver miatt ez is elég drága). Mindezt pedig úgy, hogy a duál aktív módot kivéve mindenben minimum ugyanolyan jó, de inkább jobb. Ezzel a kis házimeccs el is dőlt, amit én részemről egy Tetszett pecséttel jutalmazok, ugyanis a koreaiak okosan butították le tepsijüket, a végeredmény egy szimpatikus, jól használható eszköz lett.
LG G Pro Lite Dual |
Rusi
A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 150,2 x 76,9 x 9,4 milliméter | |
Tömeg | 161 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér | |
SIM-foglalat | normál, dual SIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 540 x 960 pixel (200 ppi) | |
Kijelző típusa | Kapacitív, IPS TFT-LCD érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTek MT6577 | |
Processzor típusa | Dual-core 1 GHz ARM Cortex-A9 | |
Processzor csíkszélessége | 40 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | PowerVR SGX531T | |
RAM mérete | 1 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória | korlátlan | |
Szabadon felhasználható belső tárhely | 4,7 GB | |
Memória bővíthetősége | microSDHC | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM1) UMTS 850/900/1900/2100 MHz (SIM1) GSM 850/900/1800/1900 MHz (SIM2) |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps | |
LTE | nincs | |
IrDA / Bluetooth | van / 3.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, dual band, hotspot, WiFi Direct, DLNA | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS | van | |
GLONASS | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 4.1.2 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | ??? | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 8 megapixel, autofókusz, LED vaku | |
Másodlagos kamera | van (1,3 MP) | |
Videófelvétel | van (720p) | |
Zenelejátszó szoftver | van | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 3140 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 845 óra | |
Beszélgetési idő | 14 óra 30 perc | |
Zenelejátszási idő | ? óra | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es audio kimenet, infraport távirányításhoz, sztereó hangszórók, Optimus UI 3.0 kezelőfelület, dual standby működés |