Hirdetés

LG Optimus G Pro - nagy testben nagy tudás

Bevezető

Először a februári MWC-n láthattuk tesztünk hősét. Ami nem tegnap volt, alig-alig emlékszem rá, hogy az LG stand bármilyen nyomot hagyott volna bennem. Februárban bemutatni egy telefont és azt csak fél évvel később piacra engedni… nos, nem valami sebes tempó. Ehhez képest a hetekben bemutatott G2 valóságos szélvészként csaphat le a piacokra. Az LG bizony nem kapkodta el az Optimus G Pro értékesítésének megkezdését, mi is már többször vetődtünk árnyékra, amikor különböző kiskerek árlistájában felbukkant a termék, aztán persze kiderült, hogy előrendelés, vagy nincs is készleten.

LG Optimus G Pro
[+]

De most maga az LG küldte el a készüléket, végleges dobozban, minden tartozékkal, magyar szoftverrel, tehát abban az állapotában, ahogyan piacra is kerül. Ráadásul szolgáltatói kínálatban is felbukkant, illetve a kiskereskedelmi árat tudjuk: valamivel 150 ezer forint alatt mozog a független készülékért leszurkolandó pénzösszeg, amivel a G Pro illusztris mezőnybe csöppen. Igen, ennyiért van Samsung Galaxy S4, HTC One, simán elérhető a Lumia 925, a Sony Xperia Z, sőt annak Ultra utónevű, meglehetősen durva frissítése is. Tehát az LG Optimus G Pro úgy kezelendő, mint egy csúcsmodell, tehát egyértelmű lesz, hogy milyen képességű telefonokkal szemben kell helytállnia.

LG Optimus G Pro
[+]

Az LG mobilos részlege az utóbbi időkben szerencsére megrázta magát, a pénzügyi eredmények is elég jók (sokat köszönhetnek a Nexus 4-nek), de termékek frontján is tudnak versenyképesek lenni, az Optimus G abszolút frankó, az L széria második eresztésének vannak életképes elemei, az itthon sajnos nem kapható F5 sem sikerült rosszul, most pedig bejelentették már a G2-t, ráadásul az berlini IFA kiállításra is állítólag tartogatnak valamit. Szóval a jelek szerint sikerült kimászniuk a gödörből, ahová kábé az Optimus 2X után süppedtek, jönnek az új modellek, a G Pro pedig már elérhető a hazai szolgáltatóknál, ami a negyedik negyedévre ráfordulva mindenképpen bizakodásra adhat okot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • IFA 2013: Kezünkben az LG G2

    Erős hardver, szép kijelző, korrekt összhatás jellemzi az LG új zászlóshajóját, melyen a hátulra elhelyezett home gomb is debütál.

  • LG G2 – beárazva

    A kisebbik dél-koreai gyártó idei csúcsmodelljének listaárát is leleplezték az amerikai szolgáltatók.

  • LG G2 - tapogatnivaló hátsó

    Ez is egy csúcskategóriás tepsi, de van rajta egy csavar: a hátuljára kerültek a vezérlőgombok. Ez könnyen megszokható, ráadásul más területeken is erős a koreai óriás.

Előzmények

Hirdetés