Bevezető, csomagolás, tartozékok
A Motorola a közelmúltban úgy döntött, hogy nehéz helyzetük ellenére - vagy talán pont a dolgok jobbá tétele érdekében - luxustelefon forgalmazásába kezd. Az Aura névre hallgató kütyüről az első képek és információk pár hónapja kerültek ki az internetre, most pedig az XXL GSM jóvoltából kaptunk is egy tesztpéldányt a közel félmillió forintos készülékből. A masina csupán két napig vendégeskedett nálam, ami annak árát és az ezzel kapcsolatban lévő rizikófaktort figyelembe véve lehet, hogy kifejezetten szerencsés dolognak tekinthető.
Az önmagában nem különösebben érdekes dolog, hogy egy telefon félmillió magyar forintba (~2000 EUR) kerül, bár ami azt illeti, ez pont egy olyan árszegmens, ami eddig nem volt lefedve. A Nokia legdrágább készülékei 2-300.000 forint között mozognak, a Vertuk újonnan, garanciával 700.000-nél kezdődnek, mondhatni tehát, hogy a Motorola Aura egy hatalmas piaci rést töm be, haha. Az igazság viszont az, hogy szerintem nagyon túl van árazva, de nem olyan értelemben, mint amilyenben a luxustelefonok általában. Az odáig rendben van, hogy ha a készülék minőségét, anyaghasználatát, kialakítását nézzük, akkor nem rosszabb az ár/érték aránya, mint bármelyik hasonló árkategóriás gépnek, sőt. Ellenben ki az, aki Motorola telefont vesz ennyi pénzért? Elvégre ha egy telefonok terén laikus, de kőgazdag ember ránéz az Aurára, akkor azt gondolja, hogy van egy Motorolánk 100-150.000 forintért, tehát az Aura nem árasztja azt a pénzszagot, amit egy Vertu igen. Aki pedig ki tudja csengetni az Aura árát, az valószínűleg gond nélkül hozzá tud tenni még ugyanannyit egy Vertuért, ami persze telefonnak sokkal rosszabb, de szemléletesen mutatja pénztárcánk vastagságát. Luxustelefont ugyanis jellemzően efféle célokkal vesz az emberfia.
Enyhén rontott az Aurával kapcsolatos minőségérzeten, hogy a hozzá kapott bőrtok rendkívül büdös. Mondhatnám azt is, hogy egyszerűen penetráns szaga van, döbbenetes, hogy egy ilyen kis tokocska milyen bűzt tud kibocsátani magából. Aznap mikor átvettem a készüléket, boldogan letettem tokostul együtt az előszobába, ott szaglott vagy két órát, mire kedvesem hazaért, akinek az első kérdése az volt, hogy mi ez a szag? Ami azt illeti, én is éreztem valami furcsát a levegőben, pedig kevésbé vagyok kifinomult illatok és szagok megérzése terén, megbeszéltük hát, hogy biztos a szintén aznap elhozott új Sony Ericsson Bluetooth óra lehet a ludas, megnyugodtunk, az órát pedig este ki is vittük a hálószobából. Lefekvés előtt ennek ellenére ismét egymásra néztünk, arckifejezésünk pedig egyértelműen elárulta a másiknak: még mindig érezzük a szagot. A bőrtok ráadásul nem is a galérián, hanem lent pihent, ennek ellenére elég erőteljes volt a szagkibocsátása ahhoz, hogy egész éjjel enyhén kellemetlen - mondhatni áporodott - levegőben töltsük az éjszakát. Másnap kérdés sem volt, hogy a tok a telefonnal együtt kint fog aludni a konyhában, így tehát csak a reggeli kávé szürcsölgetése közben csapott meg minket a bőrtok kipárolgása, melyet a tesztidőszak végére a készülék is teljesen átvett...
A tesztkészülék egy olyan dobozban érkezett, amitől nekünk, sokat látott újságíróknak is leesett az állunk. Fa doboz, alul-felül bőrrel borítva, belül plüssel bélelve, ráadásul csecse kis fakkok vannak mindenütt, melyek mágnesesen záródnak. Ezekben üldögélnek a gyári tartozékok: a töltő, az adatkábel, a microUSB -> miniUSB átalakító, a bőrtök, a sztereó headset, valamint az elmaradhatatlan törlőkendő. Kicsit érdekes, hogy a fülhallgató egy teljesen szabványosnak mondható zenei Motorola megoldás, melyet az E szériából ismerhetünk.
Ettől függetlenül a csomagolásról mindenféle túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy új szintre emelte az "exkluzivitást", vagy legalábbis, hogy ilyet még sosem láttunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
