Bevezető, külső, kijelző

Egy olcsó telefon soha nem lesz kompromisszummentes. Teljesen mindegy, hogy a kínaiak hazudják le a csillagot az égről, vagy esetleg kiválasztjuk egy ismertebb gyártó alapmodelljét, az okostelefonok világában egyszerűen van egy összeghatár, ami alá egyszerűen nem érdemes menni, mert szenvedés lesz a használat, és jó eséllyel néhány hónap után rájövünk, hogy feleslegesen költöttünk el egy ahhoz képest egyáltalán nem elhanyagolható összeget, hogy utána kezdhessük elölről a telefonvásárlást.

[+]

Persze, van az a helyzet, amikor a legkisebb összeg is számít, de a telefonra mégis szükségünk van, ilyenkor nyilván nem feltétlenül jó tanács, hogy a 40 ezres mobil helyett vegyél inkább egy 60 ezrest, hiszen ennek csak technikai realitása lesz, pénzügyi nem feltétlenül. Ahhoz viszont, hogy megértsük, miért érdemes inkább kivárni, vagy keresni valamilyen részletfizetős konstrukciót a szolgáltatónál, először is át kell látnunk, milyen céllal hozták létre annak idején a sallangmentes, tárhely- és memóriabarát, mindenhol leegyszerűsített Android Go rendszert, amin tesztünk alanya, a Nokia 1.4 is fut. Ha azt mondom, hogy Infinix, Micromax, Karbonn vagy Tecno, valószínűleg kevesen gondolják elsőre azt, hogy telefonmárkákat sorolok, pedig igen: ezek a cégek használják leginkább az elégségesség szélén táncoló hardvereket arra, hogy okostelefonokat gyártsanak belőlük, és a használhatatlanságból az erősen kompromisszumos használhatóság felé billentsék a mérleget.

[+]

Viszont ezek a gyártók jellemzően a fejlődő országok feltörekvő piacain vannak jelen, ahol az abszolútértékben vett árkülönbségeket még jobban megérzi a helyi felhasználó tárcája, de ennek megfelelően nem is a 40-45 ezres, hanem a 15-20 ezer forintnyi szemgensben kínálják a termékeket, ahonnan még nagyobb ugrás lenne egy ismertebb gyártó akár csak alsó-közepes termékére váltani.

[+]

Úgyhogy a Nokia 1.4 annyira nem kevés pénzért hoz sokéves, elavult hardvert, fájdalmasan kevés memóriát és tárhelyet, nyomorúságos kameraszettet és szerény adatkommunikációs pakkot, viszont tesztünk alatt azért volt kellemes meglepetés is egy-két szempontból, természetesen ezekről is meg fogunk nyilvánulni a következő néhány oldalban. A doboz mindenesetre semmilyen különleges dolgot nem tartogat, teljesen sima 5V/1A-s töltőfejet kapunk a jó öreg microUSB-kábellel – ilyesmiknek a legtöbbünknél már csak porfogóként van szerepe valamelyik félreeső fiókban –, de persze a lényeg, a mobil nem maradt el a pakkból, sőt, még egy egyszerű szilikon tok is jár hozzá. Ami a fülhallgatós vonalat illeti, az eszköz tetején lévő 3,5 milliméteres jack csatlakozó adja meg a lehetőséget, gyári füles ugyanis nincs.

Van kijelzőfólia, igaz, gyárilag sem tökéletesen felhelyezve [+]

Ahogy azt olvasóink is megszavazták, alapvetően nem ciki, sőt, igazából nincs gond a műanyag burkolattal akár egy csúcstelefonnál sem, az viszont egyértelmű, hogy a minőségi szintek nagyon nagy szórást mutatnak egymáshoz képest, függően attól, hogy milyen nívós lesz maga az eszköz, amire kerül. A Nokia 1.4 esetén egyértelmű, hogy abszolút a költséghatékonyság volt a fő iránymutató, ettől függetlenül ki merjük jelenteni, hogy egyáltalán nem rossz az összhatás: texturált, matt felületről beszélünk, ami az ujjlenyomatokra aligha érzékeny, stabil fogást biztosít, és tulajdonképpen még jól is néz ki, a hab a tortán pedig az, hogy még az összeszerelési minőség is kifejezetten rendben van, nincs recsegés-ropogás, nem horpad az akksiig a hátlap, úgyhogy ilyen téren dicsérhető a mobil. A 166,4 x 76,7 x 8,7 milliméteres készülékház aligha mondható könnyed egykezesnek, 178 grammos tömege sem a pehelysúlyú ligát erősíti, de manapság ezek megszokott számok az okosmobilos környezetben, meglepődni nem igazán érdemes rajta. Ujjlenyomat-olvasó van a készüléken, méghozzá hátul, ráadásul egész megbízható és a mobil általános sebességéhez képest relatív gyors működéssel, a gombok felhozatala pedig a következőképpen alakul: jobb oldalt, kellemes helyen a bekapcsoló, fölötte, kissé már nyújtózkodós helyen a hangerőszabályzó páros. Bal oldalon van Google Segéd gomb, ez a beállításokból teljesen kikapcsolható, ha valakit zavarna, másra konfigurálni viszont nem lehet.

Hogyan mérjük a kijelzőt?

6,52 hüvelyken terül el a 720 x 1600 pixel megjelenítésére képes IPS LCD kijelző, amivel kapcsolatban egyáltalán nem voltak rossz benyomásaink. A fényereje kifejezetten rendben van, ideális szögből nézve a kontraszt is kimondottan erős, nagyjából eltalált a gyári színhőmérséklet, de ha esetleg más képi világot szeretnénk, akkor állítani is lehet a hideg-meleg csúszkát. A probléma az automatikus fényerő lassú reakcióján kívül leginkább a gyenge betekintési szögekben van, hiszen míg szemből nagyon jó ránézni a panelre, oldalról már fakó, szellemképes élményünk van, és sajnos a háttérvilágítás sem teljesen egységes. A mi példányunknál fent lehetett némi ragasztási probléma, mert ott jóval kevésbé lehet optimális feketéket mérni a műszerrel (de akár szemmel is látni), mint azt a táblázatunkban lévő, legoptimistább adat mutatja. A felbontás ezen az árszinten bőven elfogadható, és nyilván a 60 Hz-es képfrissítés és érintésérzékelés sem lesz az, ami ennél a mobilnál szűk keresztmetszetet jelentene bármilyen téren.

[+]

Elöl üveg védi a telefont, de hogy pontosan milyen, arról semmilyen hivatalos információ nincs, ahogy semmilyen készülékvédelmi szabványt sem adnak meg az egyébként robusztus hatású mobilhoz. Alul kényelmesen használható a microUSB-csatlakozó, felül pedig a 3,5 milliméteres jack csatlakozó is jó helyen van, a kártyáinkat bal oldalról tehetjük be a Nokiába. Létezik egy SIM-et fogadó változat a készülékből, de hozzánk a dual SIM-es modell került, három különálló kártyahellyel, tehát dedikált microSD-foglalattal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!