Hirdetés

Samsung Galaxy S DuoS - két kártya, fél sebesség

Adatkommunikáció, internet

A telefon egyik legfőbb attrakciója természetesen a kétkártyás működés. Ezt tökéletesen integrálták a rendszerbe, semmilyen bonyolult dolgot nem kell tenni. A státuszsorban egy érintéssel válthatjuk az alapértelmezett kártyát, de a tárcsázóban, illetve az üzenetküldésnél is külön billentyűt kapunk. A beállítások között persze bármelyik SIM lekapcsolható, megadhatjuk, hogy melyiken szeretnénk az adatforgalmat bonyolítani, illetve az is, hogy eközben inkább a másik kártyával fogadjuk-e a hívásokat. A telefon alapvetően dual standby-ban működik, tehát ha az egyik számon beszélünk, akkor a másik nem elérhető. Azonban egy jópofa trükkel beállíthatjuk az „állandó két kártya” módot. Ehhez meg kell adnunk a kártyák telefonszámát, majd ha bekapcsoljuk, a telefon magától beállítja az egymásra való átirányítást, ha nem elérhetőek, illetve bekapcsolja a hívásvárakoztatást. Nyilván ezt manuálisan is meg tudnánk tenni, de csak kényelmesebb egyetlen pipával elintézni az egészet (és ha kikapcsoljuk, nyilván törli is ezeket).

Samsung Galaxy S DuoS Samsung Galaxy S DuoS

Maga a készülék egy négysávos GSM és egy kétsávos 3G modullal rendelkezik, azaz kétszer ennyivel, mert a második kártyának is kell valami. Megjegyezném, hogy mindkét kártya képes a 3G-re, ami viszont elég ritka dolog (de egyszerre csak az egyik lehet 3G módban). A HSPA átvitel 7,2 Mbit-es letöltési és 5,76 Mbit-es feltöltési sebességű, ez azért ma már nem túl nagy durranás, főleg hogy létezik egy Alcatel OT-918D, ami simán 14,4 Mbit-re képes, közel negyed áron. A WiFi b/g/n szabványokat visz, a Bluetooth 3.0-s, illetve van microUSB.

Samsung Galaxy S DuoS Samsung Galaxy S DuoS

A böngésző szokványos, akár több oldalunk is lehet egyszerre nyitva. A kétujjas nagyítás is egész jól megy, de persze itt is bele fogunk futni a gyenge hardver okozta akadásokba. Még a flash tartalmakat is megjeleníti, de egy beágyazott videót biztos nem nézünk vele 720p-ben. A telefonon lévő tartalmakhoz kapunk egy alap fájlkezelőt, illetve az mindenképp hasznos, hogy kb. 1,78 GB belső memóriával gazdálkodhatunk, persze ehhez hozzájön még a bővítés is. Az esetleges csatolmányokat az OfficeSuite program nyitja meg, de ezzel szerkeszteni nem tudunk.

Samsung Galaxy S DuoS Samsung Galaxy S DuoS

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés