Hirdetés

Samsung Galaxy Tab S7+ - növekmény

Ha nem a Tab S6 utódjának, hanem inkább nagyobb testvérének tekintjük, akkor abszolút van helye. De kár lenne az előd gyártását abbahagyni.

Multimédia

Egy tablet alapvetően a tartalom fogyasztásáról szól, az előállításról kevésbé. Oké, a Tab S7 kivétel, mert ha van nyersanyag, akkor a tollal és a sok-sok szoftverrel már neki lehet állni grafikai feladatok megvalósításának, de magát a nyersanyagot nem okvetlenül a táblagéppel fogjuk beszerezni. Éppen ezért a Samsungnál is úgy voltak vele, hogy az a kamerás felhozatal, ami az S6-ban van, az bőven jó lesz az idei modellben is. Ez két szenzort jelent, 13 megapixeles a főkamera (F/2,0), 5 megapixeles az ultraszéles modul (F/2,2), előbbiben van autofókusz. Nincs túl sok extra beállítás, az “okos felvétel” most is kérhető, de amúgy meglehetősen középszerű a teljesítmény, mondjuk tablettel fotózni egyébként is fura, pláne egy ekkorával. De mindegy, ha a kanapén fetrengve filmet néz az ember, a kutya meg a szőnyegen épp viccesen fekszik, akkor arra pont elég. Ahogyan elég mondjuk tervrajzok, jegyzetek, dokumentumok fotózására is, ha szöveget érzékel az algoritmus a képen, akkor egyébként is egy gombnyomással ki tudja azt egyenesíteni és digitalizálni, ami hasznos. A rend kedvéért mi fotózgattunk egyebeket is, itt vannak a képeink normál és ultraszéles látószöggel is:

Az előlapi kamera arra pont elég, hogy videós meetingeken vegyünk részt, de még a szelfi sem gáz, ráadásul lehet két látószöget is váltani egy szoftveres trükkel, ami arra jó, hogy többen is beleférjünk a képbe, balra a szűkebb, jobbra a tágabb látószög látható a lenti két képen. Meg a fejem, de most nem ez a lényeg:

[+]

Videózni akár 4K-ban is lehet, még a Pro videós mód is elérhető, bár meglepó módon ha DeX módban indítjuk a kamerát, akkor sokkal kevesebb az opciónk. Ám itt nincs lehetőségünk annyi mindent állítani, mint egy telefonnál, például külsős mikroport nem kérhető (Bluetoothon sem), élőfókuszos megoldás viszont van, ilyenkor az alany éles, a háttér homályos. Megintcsak: nem ezzel fogunk mozit készíteni, de azért alant egy pár felvétel elérhető, előbb 4K, aztán Full HD (ahol a látószög furcsa módon nem választható), végül egy szelfi videót is publikálunk, hogy ha valakinek ez esetleg fontos, akkor adjunk egy támpontot a minőség kapcsán. Stabilizáció maximum elektronikusan van, de igazából a célnak ez is megfelel.



Zenei szempontból viszont a helyzet elég jó, legalábbis ha a négy hangszóró erejét és minőségét kérjük számon. Bőven elég hangos, nem torzít, nem recseg, nem is nagyon fogja le az ember a hangszórókat sem fektetve, sem állítva, a Tab S7+ ilyen teljesítménye bőven elég arra, hogy az ágyban még megnézzünk egy filmet, vagy a házimunka mellett kint legyen a konyhapulton és szóljon valami beszélgetős stream. A jack csatlakozót viszont szerintem joggal hiányolhatjuk egy ekkora gépről, erős lenne most helyhiányra fogni a dolgot, headset nincs a dobozban, tehát ilyesmiről nekünk kell gondoskodni. FM-rádió már rég nincs a Tab S modellekben, viszont a platform által biztosított YT Music helyett erősen ajánlott mondjuk a Samsung Music letöltése, ami sokkal szofisztikáltabb megoldás akkor, ha a gépen tárolt zenefájlokat hallgatnánk, van benne EQ, meg headsetekhez az Adapt Sound is, hogy a saját fülünkre szabhassuk a hangzásképet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés