Samsung Z510 - tökéletesített másolat

Külső

Persze, hogy az emberek 110%-a azt mondja a telefonra, hogy ez tiszta Motorola V3. Ennek pedig nem csak a vékonyság az oka, hanem a stílusbeli hasonlóság is, amely leginkább a fedlap hosszán érhető tetten. A nagy klasszikushoz hasonlóan (fura, de az alig másfél éves Motorola V3 már klasszikus) a készülékház alja kissé bumszli, a fedlap nem ér végig a telefon teljes hosszán, hanem marad egy nagyjából egy centis rész, amely nem nyílik fel.

Innentől kezdve azonban lehet sorolni a különbségeket. A kamera például a nyitópántban található henger közepén kukucskál, és a júzer teljesen szabadon forgathatja. Ugyancsak fontos megemlíteni az asszimetrikusan elhelyezett előlapi gombhármast, amely a fedél jobb oldalának közepét tagolja: ezekkel vezérelhető az MP3 lejátszó.

A telefon kinyitását követően pedig végképp elszáll a motorolás illúzió: bár a gombok itt is süllyesztettek, nyoma sincs a V3 fémes paneljének. Itt a billentyűk különállóak, hagyományosabb rajzolatú az elrendezés és samsungos a logika. Szebb-e a Motorola? Egyéni ízlés kérdése, de a teszthét (sőt „tesztkéthét”) során inkább az amerikai gombsor kapott több pontot, azzal a megjegyzéssel, hogy az talán kevésbé jól használható.

Bár a készülék oldala igencsak vékony (sőt, jelenleg a Z510 az Európában kapható legvékonyabb 3G modell), de azért simán elfért rajta a hangerőgomb, a kamera gyorsbillentyűje, valamint a töltő és az adatkábel csatlakozója is. És bizony bele lehetett volna szuszakolni egy microSD bővítést is, de nem, ez már megint kimaradt. Egyik legnagyobb szívfájdalmunk a Z510-zel kapcsolatban ez. Csúnya szavakat nem használunk, úgyhogy csak annyit mondanánk, hogy Franz, miért kell minden jónak induló készüléket valamivel tönkretenni? (Franz válasza lapzártáig nem érkezett meg.)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés