Samsung Z510 - tökéletesített másolat

Szervezőfunkciók, játékok

A Z510 naptárja megint olyan része a készüléknek, amire nem lehet túl sok panasz. Érdekes, hogy csak kétféle eseményt lehet felvinni: találkozót és évfordulót. Ennek az lehet a magyarázata, hogy egy külön menüpontban található a feladatkezelő, ahová logikusan csak feladat vihető fel, egy másik menüpont pedig az emlékeztetőket tárolja, ahol semmi más nincs, mint egy 100 karakteres beviteli mező, amihez dátumot rendel a szoftver. Így egy kissé talán szétszórtak a funkciók, ám ezzel együtt a dolog elég jól átlátható, amiben segít az is, hogy a nagy kijelzőn a havi és a heti bontás is igen jól néz ki.

Az ébresztőóra kétféle lehet, vagy egyszeri, vagy pedig napi riasztással kombinált. Természetesen a jelzőhang cserélgethető, a szundi viszont mindig 5 perc, és fél óra után nem hajlandó további visszaalvást biztosítani. Ha akarjuk, akkor azt is beállíthatjuk, hogy csak bekapcsolt telefon esetén működjenek a riasztások. Stopper, visszaszámláló nincs, a számológép, a konverter és a világóra pedig régi ismerősként köszöntik a Samsunghoz szokott felhasználót.

Gyárilag két játékot kapunk, egyik sem fogja megrengetni a világot, tekintve, hogy mindkét alkalmazással már összefutottunk más Samsung telefonokban. Bobby Carrot nevű nyulunkat talán már nem kell bemutatni, a rendkívül debil fejszerkezettel ellátott rágcsálót különböző logikai trükkök után segíthetjük hozzá a répához. A Powerinlinex nevű okosság pedig két fiatalkorú görkorcsolyázási kísérleteinek irányítását adja a kezünkbe egy teljesen mesebeli pályán, ahol mindennek nagyon élénk és harsány színe van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés