Kamera, zene

A hátlapon található luk két megapixeles kamerát rejt. Nincs segédfény, nincs autofókusz, videót pedig 176x144 pixelben rögzít. Fotózáskor vízszintesen kell tartani a telefont, az exponálás gyors, az opciók viszonylag egyszerűek. A kép mérete (három lépcsőben), minősége (két lépcsőben), néhány effekt, környezeti profil, és sorozatfelvétel állítható. Megint a szokásos: ez Walkman és nem Cyber-Shot, csak azért van benne kamera, mert kell, de igazából nem fordítottak rá nagy hangsúlyt. Oké: semmiféle hangsúlyt. Alant elterül néhány tesztkép, a fentiekből következve nem vártunk csodát, de annyira nem vészesek.

Nyilván majd a zenei oldaltól fogunk lepadlózni. Nos, kihangosítva biztos nem, ritka gyér a minőség, s a hangerő is. A füles sokat dob a dolgon, ez a klasszikus headset egyáltalán nem egy rossz darab, bár a magam részéről az agybadugós változat híve vagyok. A lejátszó felülete fehér, illetve fekete lehet, albumborító, vagy általunk választott vizualizáció látszik a kicsi ablakban. A számokba bele lehet tekerni, a fel-le irányok nyomkodása pedig a zenéink közé dob át bennünket. A szoftverrel eddig sem volt gond, most is csak egy furcsa hiányra szeretném felhívni a figyelmet: eltűnt a MegaBass (illetve volt azóta valami más basszuskiemelő is), így aztán az arccsontot megrezgető élmény ezúttal elmarad.

TrackID természetesen van, ez már régóta szinte minden Sony Ericsson telefonban helyet kap, s az FM-rádió sem maradt ki, természetesen RDS funkcióval együtt jár. Mind az MP3 lejátszó, mind pedig a rádió képes futni a háttérben, a füles pedig - ha nem lenne egyértelmű - szétszedhető, s középtájt 3,5 mm-es jack csatlakozó segít abban, hogy tetszőleges hangképzőt használjunk. A W302 támogatja a sztereó Bluetooth átvitelt is. Az viszont kár, hogy most nem olyan töltőt kapunk a telefonhoz, amelybe beilleszthető lenne még a füles is. Vagy töltjük, vagy zenét hallgatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!