Hirdetés

Xiaomi 14 - párátlanul jó lehetne

Az idei Xiaomi csúcsszéria egyelőre legkisebb darabja sokat tud, nagyon kézkomfortos és már a HyperOS dolgozik rajta, de becsúszott néhány baki.

Bevezető

Ha nagyon akarom, akkor igenis van logika a Xiaomi termékkínálatában, amit ellepnek a Redmi Note-ok és a Poco izék, de a csúcs felé haladva egyre letisztultabb a történet. A Xiaomi 14 például a Galaxy S24 ellenfele, nagy tudású, friss, de mégsem óriási péklapát, ráadásul ez most már kezd konzisztens lenni, mert a Xiaomi 13 is ugyanezen az úton haladt, de már a Xiaomi 12 is ezt képviselte egy csöppet még kisebb házban. Viszont ha már előkerült a Samsunggal való párhuzam, akkor első blikkre hasonló az érzésünk a tavalyi és az idei Xiaomi-t összehasonlítva, mint a Galaxy S23 és S24-et nézegetve: ami bevált, ahhoz inkább nem nyúlunk hozzá.


[+]

Ezzel együtt azt lehet mondani, hogy a Xiaomi 14 több ponton változott egy év alatt, mint amennyire a koreai banda nyúlt a saját csúcsmodelljéhez, nem csak a hardvert aktualizálták, hanem komolyan hozzápiszkáltak a kamerás képességekhez, valamelyest a kijelzőhöz, némiképp az akkumulátorhoz és a töltéshez, valamint hivatalosan ez az első telefon, amin már teljes pompájában ott figyel a HyperOS-re átkeresztelt MIUI — ami egyébként tökre olyan, mint egy MIUI, szóval nem kell megszokni valami vadiúj logikát és grafikát.


[+]

A Xiaomi fixen a világpiac harmadik helyén tanyázik közvetlenül az Apple-Samsung páros mögött, az Európából kiszorult BBK (Oppo, Realme, Vivo, OnePlus) most éppen nem hasít annyira, a Honor és a Motorola pedig még az út elején tart. A Transsion alá tartozó Infinix és Tecno márkák épp csak elkezdték Európában a szárnyukat bontogatni, szóval a Xiaomi 14 legnagyobb ellenfele a Galaxy S24, ami idén éppenséggel nem a hardverrel villant (helló, Exynos), hanem az AI funkciókkal, vagyis lehet esélye a kínai motyónak a mi régiónkban — ha jól sikerült és jó áron adják. Ez utóbbit már tudjuk: 400 000 forintért lehet elhozni itthon az egyféle tárhelyopcióval elérhető masinát, ami 12/512 GB-os kiszerelést jelent, tehát kapásból négyszerezi az S24 induló tárhelyét és több RAM-ot is kínál. Viszont 370-ért már van S24, csak kisebb kapacitással.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés