A Xiaomi október végén jelentette be hivatalosan az új felhasználói felületet, ami a Xiaomi 14-es szériával debütált a piacon Kínában. A továbbra is Androidra épülő HyperOS ötlete 2014-ben fogalmazódott meg, a fejlesztés pedig 2017-ben indult. A Xiaomi készülékei már a komplett ökoszisztémát magába foglaló rendszerrel érkeznek, a korábbi, illetve nemzetközi modellek pedig frissítés formájában kapják meg, elsőként az alábbi eszközök 2024 első negyedévében: Xiaomi 13 Ultra, 13 Pro, 13, 13T, 13T Pro, Redmi Note 12, Redmi Note 12S, a Xiaomi Pad 6 és a Poco F5 (ami ugyan nincs az alábbi ábrán, de az X-en bejelentették).
Jövőre jön a HyperOS
A Xiaomi 14-gyel bemutatott új felület 2024 Q1-ben érkezik a nemzetközi piacra.
- Kapcsolódó cégek:
- Xiaomi
Azóta történt
-
Hivatalos: itt a Xiaomi első autója
A Köles Sebesség Ultra 7 a Valósítsd Meg Az Álmaid akkumulátora helyett a Kortárs Amperex telepeivel készül az állami autógyárban.
Hír 121
-
Bootloopba taszíthat telefonokat egy MIUI-frissítés
Ha pedig a felhasználónál előjön a hiba, gyári visszaállítás tudja csak megoldani a helyzetet.
Hír 66
Előzmények
-
Ezek a Xiaomi telefonok kaphatják meg elsőként az új HyperOS-t
Kilenc, az elmúlt években megjelent Xiaomi csúcstelefon várhatja az új felületet a nemzetközi portfolióban.
Hír 27
-
Ilyen lesz a HyperOS
Néhány képernyőfelvétellel máris közelebb kerültünk a Xiaomi hamarosan hivatalosan is bemutatkozó felhasználói felületéhez.
Hír 116
-
A HyperOS váltja a MIUI-t
A Xiaomi vezérigazgatója hivatalosan is bejelentette az új platformot, ami a Xiaomi 14-es szériával mutatkozik be.
Hír 92
Hirdetés
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.