Cikkek
-
MWC 2014: Az Alcatellel is csináltunk interjút
A Mobile World Congressen tartózkodott a cég hazai vezetője, aki megmutogatta nekünk a ki nem állított újdonságokat is.
Hír 52
-
MWC 2014: Interjú az LG kommunikációs igazgatójával
A barcelonai kiállításon ismét találkoztunk Ken Honggal, akivel a cég tavalyi évéről és idei terveiről is beszélgettünk.
Hír 79
-
MWC 2014: Kendőzetlenül beszélgettünk a Sony-val a kijelzőikről
A japán vállalat egyik menedzserével folytatott interjúnkban persze más dolgokról is szó esett, de az IPS-sel kapcsolatos dolgok hangsúlyosak voltak.
Hír 48
-
MWC 2014: A HTC egyik igazgatójával beszélgettünk
Graham Wheeler úgy gondolja, a cég jól döntött, amikor az UltraPixelre szavazott, a HTC készülékek pedig megérik a felárat.
Hír 100
-
MWC 2014: A One utódja helyett a Desire 816-tal húzza az időt a HTC
Középkategóriás zászlóshajónak nevezik a tajvaniak az újdonságot. Ütőképes árazást ígérnek, miközben a legfontosabb HTC jellegzetességek is megvannak.
Hír 132
-
MWC 2014: Megérkezett a Galaxy S5
IP67 minősítéssel, ujjlenyomat-leolvasóval, fejlett képalkotási képességekkel és adatkommunikációval támad a Samsung újdonsága.
Hír 904
-
MWC 2014: Kezünkben az Alcatel One Touch Idol 2
A francia-kínai gyártó több új termékkel érkezett az idei MWC kiállításra, köztük az Idol S utódjával, mely 5 hüvelykes HD-kijelzővel és szálcsiszolt fém hátlappal hódít.
Hír 49
-
MWC 2014: A világ legkisebb 7 hüvelykes tabletje. És telefonja is.
A Huawei a MediaPad X-szel egyszerre szeretne megoldást kínálni a táblagépre és az okostelefonra is vágyó felhasználóknak.
Hír 55
-
MWC 2014: Itt az új Sony csúcstelefon, az Xperia Z2
A Z1 utódja 4K videofelvételi lehetőséggel, megnövelt kijelzővel és néhány új, a kamerát érintő funkcióval érkezhet már márciusban.
Hír 400
-
MWC 2014: Bemutatkozott a Nokia X család
Androidos trióval jelentkezett a Nokia, melyek a belépő kategóriában támadnak, Google helyett Microsoft alapú szolgáltatásokkal.
Hír 275
-
MWC 2014: Bemutatkozott az Alcatel Idol 2 Mini és Idol 2 Mini S
Két középkategóriás Alcatel modellel futottunk össze a kiállítás nulladik napján.
Hír 19
-
MWC 2014: Kameránk előtt az LG G Pro 2
A koreaiak 5,9 hüvelykes kijelzővel szerelt készüléke szép és jó, azonban szoftveres megoldásainak egy részét már láttuk máshol.
Hír 41
-
MWC 2014: Frissült az LG L szériája
A dél-koreai gyártó új L sorozatba tartozó okostelefonokat mutatott be, így rögtön három készülékről is lerántották a leplet.
Hír 79
-
Androidra és iOS-re is elérhető a BBM 2.0
Már nem csak a BlackBerry felhasználók élvezhetik a BBM szoftveren át elérhető hanghívást, de ezen kívül is vannak új funkciók.
Hír 76
-
Alkalmazásbemutató: UNICEF HelpAPP
Mindhárom nagy platformra elérhető az UNICEF alkalmazása, mely a bántalmazott embereknek lelki és tényleges segítséget is nyújt.
Hír 107
Percről percre
it Az USA politikusai sürgetik Kínát és Oroszországot, hogy rögzítsék: csak ember irányíthat atomfegyvereket, AI nem.
it Tim Cook újfent megerősítette, hogy nagy AI-tervekkel rendelkezik az Apple. És várhatóan alacsonyabb költségekkel valósítja meg azokat, mint a riválisai.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Gyorsulást hoz az MSI Claw új szoftverfrissítése
ph Az MSI a későbbi frissítéseket is egyszerűbbé teszi az új BIOS által.
Realm of Ink - Megjelenési dátumot kapott a korai kiadás
gp A jövő hétvégén érkező alkotás elsőként kizárólag PC-n lesz játszható.
Ackbar admirálist kínálja egy GeForce-on az NVIDIA
ph Nem, ez most nem csapda, tényleg meg lehet nyerni a szóban forgó VGA-t.
Gray Zone Warfare - Máris túl a félmillión
gp Alig pár nappal a korai kiadás premierjét követően a játék átlépett egy komoly mérföldkövet.
Jelentős előnyt kínál az egységes memória az OpenFOAM keretrendszerrel
ph Négyszer gyorsabb is lehet a feldolgozás, ha elkerülhetők az adatmásolások.
Mortal Kombat 1 - Rövid videón Homelander
gp Hamarosan a The Boys karaktere is csatlakozik a sorozathoz.
2024 - Íme a 19. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik a V Rising és befut a King Arthur: Legion IX is.
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Autós topik
- LEGO klub
- iPhone topik
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Robot fűnyírók
- Ackbar admirálist kínálja egy GeForce-on az NVIDIA
- SONY LCD és LED TV-k
- Sokat fogyaszt az AI, egyre több az adatközpont, kell az atomenergia
- Eleglide C1 - a középérték
- További aktív témák...